26. rész

 Nagyon szépen köszönöm a több, mint 3600 megtekintést és a 12 feliratkozót és a kommenteket is! Olyan jól esik..:) Kicsit nehézkesen, de itt van a következő rész. 

Remélem tetszeni fog! Csak ennyit akartam. 

Ezer puszi: Kincső .xx

"ÉS AKKOR MÉG MI VAN? NEM LEHETÜNK ITT, A MÚLTADBAN? MIKOR MÉG MINDEN A HELYÉN VOLT? MIKOR ANYUKÁD MÉG ÉLT? HAH! DE HUMOROS VAGY! AKKOR CSAK FIGYELJ!" és ekkor kinyitódott az ajtó és belépett rajta egy gyönyörű szőke nő, karjában egy kisbabával, alig lehetett 4 hetes... Mögöttük lépkedett apa.....

Olyan mértékben lehetett érezni a boldogságukat. El se tudtam hinni.. Az ott az ÉN édesanyám volt? Meggyötört arca fáradt volt, mégis tele élettel. Szeme zölden világított, mintha egy macska szemébe mertem volna nézni. Haja kissé kócosan, azt suttogva, túl vagyunk rajta, de még nem teljesen. A karjában az apró csöppség, kacarászik, mit sem sejtve semmiről, ami körülötte történik. Hátuk mögött az apuka, akinek a kezében egy... egy pisztoly volt. 

-Annyira örülök, hogy végre ittho....- fordult meg az anyuka, majd mikor meglátta a stukkert abba hagyta. - Mi.. ez mi? és miért? -dadogta elfojtott hangon. A férfi csak nevetett rajta, majd lágy mosollyal az arcán elkezdett beszélni.

-Ugyan Kis szivem,  talán elhitted, hogy én tényleg szeretlek és, hogy örökké veled leszek? Hagyjál már- röhögte ki-  nekem csak az akták kellenek róla- mormolta. És láttam felfedezni szemén, némi szomorúságot, haragot, csalódottságot és szórakozottságot.  
-De én.. fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.- próbálta megmenteni életét, de mind hiába.
-Aha, jó. Inkább mondd meg a széf kombinációját, és megvagyunk.
-De Merient, hagyd életben, kérlek- csordult ki egy könnycsepp a szeméből, majd suttogva folytatta- 649124.
-Köszönöm- biccentet, majd meghúzta a ravaszt és agyon lőtte Őt." 

Szó szerint kipattantak  a szemeim, miközben fel is ültem. Izzadtnak és nehéznek éreztem a testem. Annyira megrémített amit láttam. Ahogy kibuggyant az első könnycsepp, rögtön utána a követte a többi. Mikor már picit lehiggadtam, úgy éreztem figyelnek. Ezért felpillantottam és láttam Niallt, kabátban. Elgyötört arca, fogalmam sincs, mit jelzett, de valami olyasmit, hogy nem aludt az éjjel. Várjunk hány óra?  5:32...de most komolyan az idő érdekel?
-Mi... mi óta vagy itt?- magamon is meglepődtem, hogy milyen gyenge a hangom...
- Nem rég óta... Elmentem a gyógyszertárba... De héé! Nyugalom! Csak rossz álom volt!- jött oda hozzám és az ölébe húzott. Megnyugtatóan beszélt hozzám és kedves szavakat suttogott a fülembe miközben szorosan tartott és simogatta a hátam. -Te beteg vagy...- sóhajtott fel, majd vissza rakott óvatosan az ágyba és betakargatott. - Egész éjjel forgolódtál és motyogtál és sikoltottál, felment a lázad is, el kellet rohanom a patikába, mert  nincs itthon semmi gyógyszer.- puszilta meg a homlokom. Leült az ágy szélére és sajnálóan rám nézett. - Olyan rossz volt nézni, és bárhogy keltettelek, egyszerűen nem tudtál fölébredni, miközben azt kiabáltad, hogy ne ölje meg őt... - Sóhajtott és levette a kabátját, cipőjét. Beljebb mentem, hogy had bújjak hozzá. Vette a lapot, és egy halvány mosoly kíséretében bebújt mellém, átkarolt, így én a mellkasára raktam a fejem. A hajammal játszadozott, miközben beszélgettünk, hogy elüssük az időt.
Rémesen fájt minden végtagom, olykor fáztam, máskor melegem volt. A fejem is sajgott, ahogy a torkomban egy sárkányt éreztem. Próbáltam nem foglalkozni ezekkel és végképp nem akartam, hogy megtudja ezeket. Féltem, hogy túl aggódik és nem megy el holnap a stúdióba.... vagyis... reggel. Olyan fáradtnak éreztem magam és gyengének. A szemem egyre nehezebb lett, és egyszerűen nem bírtam tovább. Elszenderedtem.
Olyan dél körül keltem fel, de nem volt senki se mellettem. Egyik szemem sírt, míg a másik örült, hogy elment. Hiszen ez a munkája, de mégis hiány érzetem volt. Próbáltam felülni, de nem ment. Egyszerűen olyan gyenge lettem, hogy nem megy. Néhány kósza könnycsepp le is csordult az arcomon, olyan perzselő érzéssel, hogy azt hittem a sós víz kimarja a bőröm. Kíváncsi voltam ki van itt, de mikor elakartam üvölteni magam, hogy 'hahó' nem jött ki hang a számból. Néma lettem vagy mi történik? Csak bambultam ki a fejemből, majd gondolva egyet, minden erőmet össze gyűjtve , felálltam. Picit elszédültem, de nem akartam vissza kerülni, így megkapaszkodtam az asztalba. Kezdett a látásom homályosulni, így sietősebbre vettem, hogy a nappaliba érhessek. De amikor a lépcsőhöz kerültem sötétedni kezdett előttem minden és lüktetett a fülembe a vér, így mást se hallottam, csak az gyors ütemet. Leültem az első fokra, és tapogatva, egyessével "ültem" le mindig lejjebb. Mikor már észre vettem , hogy nincs több, négy kézlábra jutottam és mentem tovább. Egyszer csak egy kezet érzek vállamon, így megugrottam. Még mindig nem láttam és nem hallottam semmit. Nagyon idegesített a dolog. Így hagytam magam, mert az illat ismerős volt. Azt hiszem Ariana volt, de nem vagyok benne biztos. Leültetett valami puhára, így gondoltam sikeresen eljutottam a nappaliba. Kicsit később a kezembe rakott valami hideget, míg a másikba valami apró dolgot. Amiben a kis tárgy volt a számhoz emelte, hogy vegyem be, majd a hideget is óvatosan. Le esett. Víz és gyógyszer. Vártam néhány percet, és pozitívum, hogy a  látásom tisztult. A hallásom viszont alig-alig... És igazam volt. Ari rémült arcával találtam szembe magam, aki folyamatosan tátogott valamit, de lehet hogy beszélt is. Mikor feladta, hogy megértsem, telefonálni kezdett... Csak hadart és hadart.. Nem értettem semmit... Még mindig beszélt, mikor kinyílt az ajtó és berohant rajta....