2014. április 20., vasárnap

75. Rész

 Sziasztok!
Boldog húsvétot elsősorban!:) Másodszor pedig, nem úgy gondoltam, hogy akkor ne szóljatok hozzá, csupán majd mikor befejezem, mindegyikre válaszolok. :D Mindegy.. Amúgy rengeteg meglepetésem lesz a legvégén, szóval tartsatok ki velem a végsőkig! És sajnálom a nagy kését.. ÉS BOLDOG HÚSVÉTOT!:)
Jó olvasást!
Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A napjaink megvoltak számlálva, mégse tudtunk semmit se csinálni. Lólával azóta egyszer tudtunk találkozni, akkor pedig megtudtuk, hogy meg kell találnom a képességem. A fiúkkal mindent kipróbáltunk. Persze az én feltételezésem, hogy tudok repülni befuccsolt. Harry lézer szemre tippelt, de ha igaza lett volna már a tekintetemmel megöltem volna őt, a hülye ötlet miatt. Niall furcsamód nem tippelgetett csupán a semmibe merengett mellettem. Zayn valami zseniális agyra vagy eszességre gondolt. Na ekkor mindenki felnevetett a hülyeségéért, mert ha igaz lenne már rég Happy Endként élnénk, vagy csak a következő turnéjukról vitatkoznának. De sajnos ez sem igaz. Lola olyasmit mondott, hogy a képességemmel megtudom akadályozni a beteljesületlen beteljesülést. 

- Ennél ostobább dolgokat még sosem hallottam egyszerre.. - szörnyülködött Harry mellettem, ahogyan a reggeli teáját szürcsölgette. Csak mosolyogva figyeltem Zaynt és Niallt, ahogyan egymást dobálják citromdarabokkal. Sóhajtottam, s reménykedtem, hogy még egyszer láthatom a teljes csapatot így bolondozva. 

        Lejár az idő.

Hirtelen a melegség eltűnt a szívemből, s lefagyva hallgattam, hogy egy rideg hang a fejemben szólít engem. Összepréseltem az ajkaimat, s próbáltam nem a hívásra figyelni. 
- Minden rendben? - Niall hangja idegenként szólalt meg, s rögtön felfigyeltem rá, hogy aggódva figyel a fiúkkal. Csak bólintottam egyet, majd kihúzva a széket elvonultam a hang irányába.

        Merien! Merien! Merien! 

Nem akart abba maradni a hang, inkább egyre erősebb lett, ahogyan felsétáltam egyenesen Harry szobájáig. Megtorpantam, s néztem az ajtó kilincsét. Mégis mi van velem? Én mit csinálok itt? Miért csinálom ezt? Miért vagyok itt? 

       Megfognak halni Merien! Megfogom ölni őket! 

A hang mély volt, s halk, mintha suttognák. Rekedtesen egyre dermesztőbben beszélt hozzám. Ki játszik velem? Ki ölné meg őket? Nagyot nyelve nyitottam be, s óvatosan beléptem, majd magam mögött bezártam az ajtót. Körül néztem, de mozgás csak a nyitott ablakon bejövő szél hozott a függönyre. Bezártam, majd sóhajtva mégegyszer körül néztem. Sehol senki. Megráztam a fejemet, hogy tisztán gondolkodhassak. Biztos csak képzelődtem. Már nyúltam a kilincsért, mikor újra megszólalt.

     Megölöm őket! És ez csak a te hibád lehet! Minek ismerted meg őket? A szüleid már
  meghaltak! Minden ismerősöd megfog halni Merien! Nincs menekvés! Már túl késő!


Megfordultam a sistergő hangra, mely hátulról jött, de csak egy elmosódott alakot láttam. Fekete lebenyként tűnt szerte, mintha csak elfújta volna a szél, s közben a hajamba is belekapott. Miért történik mindez? Miért velem? 
- Ki vagy és mit akarsz? - suttogtam az árny helyére, mire újból fel tűnt sárga-zöld keverékű macskaszeme, s körülötte kilátszódott a vörös hús cafatokban. Körülötte pórfelhő volt, s sötét gomolyként szállt körbe-körbe. Melegség és hideg áradt egyszerre belőle, ahogyan orra is feltűnt, mely inkább csontra hasonlított, de szenesedése miatt nem tudtam eldönteni. Majd szája vékony vonalként jelent meg, s mosolyogva kivillantak cápa fogai. - Ki vagy? - rémülten hátráltam, de az ajtónak ütköztem a hátammal. 

     Semmit se tehetsz ellene. Mind megfog halni! Ha nem találod meg hamar a képességed,
    mind meghal. És te is! Már túl késő! Meghaltok mind és elfelejtetek dolgokat
, mely a
   múltból van.  A múúúlt Merien! Múlt! 


Szája nem mozgott, csupán a szeme vált egyre nagyobbra, mikor lent csörömpölés hallatszott. Remegve nyúltam a kilincs után, s kitépve az ajtót rohantam le. Könnyeimmel küszködve téptem fel a konyhaajtót. Körül néztem, s akkor megláttam, hogy Zayn és Harry kétségbe esve próbálják menteni Niall életét. Zokogva rohantam oda, s csak remélni tudtam, hogy nem ő lesz a következő! 

- Kérlek Niall, mondd, hogy minden rendben! - hajoltam fölé, miközben próbáltam nem nézni ahogy Zayn a szíve fölé helyezi kezét, s arany pettyes fény sugárzik tenyereiből. - Kérlek Niall.. Nem hagyhatsz itt. Még nem! - zokogtam nyakába, de ő csak lassúakat pislogott felém, miközben zsebéből kivett egy kis dobozkát. - Nem hagyhatsz itt! - suttogtam s lágyan a szemébe néztem, de ő csak elmosolyodott, s a tenyerembe nyomta a dobozt. Szipogva felnyitottam, s egy kis karika gyűrűt láttam egy fehér ékkővel a közepén, s körülötte kis ezüst szállak gabalyodtak a gyémántba. 
- Légy a feleségem Merien! - sóhajtotta, s kivette a gyűrűt, majd az ujjamra húzta. Még jobban zokogtam, s megcsókoltam őt, ahogy bólogattam. 
- Leszek, de ne hagyj itt! Kérlek! - zokogtam a vállába, s messziről hallottam Zayn nem tudok mit tenni válaszát. 
- Még látjuk egymást szerelmem! - lehelte, s mint köd felhő, úgy tűnt el belőle a levegő. 
Lecsukódott szeme, s mosolyogva tűnt el a lelke innen. Ekkor egy szürke gomolyfelhő tűnt fel előtte, s testét felkapva elment. 

Mérgemben felsikítottam, s minden konyhai széket felborítottam, s mikor már az asztalt próbáltam két erős kéz fogta le a vállamat, s egy másik kéz a homlokomra helyezte tenyerét, majd álmosság tört rám, s elnyomott a sötétség. 

     Már túl késő!

2014. április 9., szerda

74. Rész

Sziasztok! 
Képzeljétek ez a rész lesz a 100. bejegyzésem, a díjakkal és mindennel, amit valaha kiposztoltam! Huha! Szóval köszönöm, hogy eddig is mellettem álltatok, és az újakat is üdvözlöm, miközben a régi olvasóimat, már testvérként fogadom!:) Ja igen.. észre vehettétek, hogy már nem írok vissza a megjegyzéseknél, de ez azért van, mert már minél hamarabb beszeretném fejezni, s amint ki került az epilógus, mindenkinek válaszolok! És elnézést a késésért, de lebetegedtem és más magánügyi problémáim keletkeztek..
Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

Mindenki el helyezkedett valahol a szobában. Zayn és Harry a földön feküdt, míg Niallel az ágyunkon feküdtünk, miközben fogtuk egymás kezét. Rápillantottam, s találkozott tekintetünk. Mosolyognom kellett, akkor is, ha ilyen elborzasztó életünk lett. S ebben rá tesz, hogy egyre jobban szeretem őt. Annál is érzem, hogy bármiben számíthatok rá. Itt van mellettem, és mindenek ellenére, szeret. Nem tudom, hogy vészeltem volna át ezt az időszakot nélküle. Szeretem őt, mindenkinél jobban. És remélem még ő is engem. 

Megráztam a fejem, s figyeltem, ahogyan Harry lassan elmagyarázza még egyszer az utasításokat:
- Szóval. Az egésznek az a titka, hogy lazulni kell. Mindent el kell engedned, semmi szorongás, gondolat nem maradhat a fejedben. Amit eddig bent tartottál, lökd ki, mint..
- Mint Louis Harryt szokta, mikor rájön a Bromance-szozás. - vágott rögtön kuncogva Niall Harry szavába, mire mindenki elnevette magát a múltkép "láttán". Majd inkább elkomorodtunk, ahogyan rájöttünk, ez már csak a múlt. Nem fog megtörténni. 

- Mindent el kell engedni. A tudatot, a halált, az életet. A vágyakat és a tűzet, ami életben tart. Egy olyan helyre kell jutnunk, amely két világ közt helyezkedik el, egy kapu, mely segít valami rátalálásában.  Semmi többre ne gondolj, csak a pusztaságra. Hogy létezel. Lélegzel. - Harry hangja egyre messzebbről lehetett hallani, ahogyan ellazultam, s engedtem magam a sötétségnek, hogy bugyután, ne gondolkozzak. 

"A fűben heverek, ahogyan próbálom mozgatni ujjaimat. A levegőt nehézkesen veszem, mégis tudom, hogy pár pillanat, és öröm lesz minden. Csukott szemhéjaimmal szokok hozzá az erős fényhez, miközben testem minden zegzugába beszívom az UV-t. Nem akarom kinyitni szemeim, de már hallom, hogy egyre többen vagyunk ezen a helyen.

- Ez de durva! - ámuldozik egy ír akcentus legelőször. Kipattannak szemeim, s felugrom; sikeresen elszédülök, de egy erős kar megtart, s el se enged. - Szia Hercegnő! -mosolyog le rám Niall, s a szívem kettő ütemet kihagy, majd hirtelen mintha börtönbe lenne: ki akar szabadulni. 

- Hello Hercegem! - kuncogok föl, mire hátunk mögül meghallunk még egy hangot, mely rajtunk nevet. Még jobban mosolyogni kezdek, s megfordulva találkozom Harryvel, aki még mindig nevetve húzza fel Zayn a földről.  

- Mi olyan vicces? - illetődik meg Zayn körül nézve, de kérdése rögtön magába fagy, ahogyan körül néz. Én is ezt teszem, s rá jövök, ez nem ugyan az a hely. Az ég hamvaskék, a meleg fű pedig annyira világít, hogy rá lehet fogni, hogy neon zöld. Sehol egy virág, vagy bármi más, csupán egy cseresznye fa, mely a rét közepén pihen, s törzsében egy lányka pihen. Vénáimban rögtön deja vu érzés keringet, s a képek lelki szemeim előtt feltépődtek, ahogyan vissza gondolok azokra a napokra, mikor én ültem ott, s csak vártam. Vártam, hogy eljöjjön az én időm. S akkor felébredtem a kómából. Pontosan ezen a helyen. 

- Menjünk. - Harry hangja idegesen csengett a levegőben, s egy sóhajtással el is indul a rózsaszín virágokat hullató terebélyes fához. Mind tudjuk, hogy kihez is tartunk éppen. Nyelek egy nagyot, mikor oda érünk, s kék szemeit riadtan kapja fel ránk. Harry és köztem jártatja a szemét, s kicsordul egy véres könnycsepp a szeméből. Rögtön ugrok, de Harry megelőz, s letérdelve ölelésébe húzza. Gombóc keveredik a torkomban, s pislogni kezdek. Mintha Niall érezné megtörtségem, megfogja kezem, s magához húzva a hátamat mellkasához nyomja, s derekamat átöleli. 

 Mélyeket lélegzek miközben Zaynnel és Niallel figyeljük, ahogyan Harry bocsánatot kér nővérétől, akinek fekete haja két fonatba van fonva, s fehér ruhája megint véres lesz sírásától. Tizenegy éves külseje, mintha öregedett volna legutolsó találkozásunk óta. Harry akadozva meséli el, hogy egyszerűen apjuk megfenyegette, hogy nem tarthatja vele a kapcsolatot tovább, s ő akkor apját Istennek tartotta a szemében. Azóta pedig a lány megváltozott, s egy érzés lett belőle, s ő nem tudott rajta már segíteni. 

 - Miért jöttetek? - húzódott el Lola. Kék szemei, mintha világosabbak lennének, s talán mosolyog is picit. 
- Segíts! Hogyan tudom vissza hozni a többieket? Hogyan lehetséges, hogy azok a ...lények ne öljenek meg minden szerettemet? Hogyan... - a szavamba vágva emeli fel törékeny kezét, s csendre int. 
- Nem tudok segíteni. Nekik nem. Nekik neked kell segíteni. Én pedig neked tudok! - hangja másként rezeg a levegőben, mint szokott. Régebben lágy és törékeny, most pedig torz és magabiztos. De én se mondhatom el neked. Egyszerűen rá kell jönnöd az igazságra, a te saját képességedre!"

Mintha álomból léptem volna ki, zihálva ültem fel az ágyban, s néztem körbe. Harry ráncolt homlokkal bámult le, miközben Zayn és Niall még aludtak..vagyis úgy néztek ki. Kifújtam a bent tartott levegőmet, majd inkább felhúztam térdeim, s kezeimmel átkaroltam őket.
- Most mi lesz Harry? - kérdésem visszhangzott az üres légtérben, s oda is fagyott a négy fal közé. Niall is kezdett mocorogni, miközben Zayn laposakat pislogott. 

- Nem tudom.. - Suttogta Harry, miközben mélyen szemeimbe nézett tanácstalanul.