56. Rész

Sziasztok!

Sajnálom, de ez a rész rövidebb lett, mint a többi.. Ennek az az oka, hogy fogyok a betűkből és fáradt vagyok. Mindegy. Köszönök mindent szóval a szokásos rizsa (haha:D). És bocsánat ha sok a helyesírási hiba, de már nem olvasom el annyiszor vissza, mint kellene és így lehet, hogy marad benne... Ne felejtsetek nyomot hagyni magatok után!
Jó olvasást! 

 

Ezer puszi: Kincső.xx

 

A halál nem a vég. A halál egy kapu mely egy másik világba vezet, ahol jó és rossz egyben van, s nyugalomra találhat a lélek. A halál nem a vég. A halál csak egy ajtó, melyet mikor kinyitunk egy új kezdet veszi hatalmát az életben.

 

Harry szemszöge:

 

-Megállnál Louis!-rohantam a bejárati ajtót ráncigáló őrülthöz.
-Zárva van! Miért van zárva?-kiabálta majd hátrálni kezdett és akkor megpillanthattam könnytől csillogó szemeit, így gondolkodás nélkül a zsebembe nyúltam és mikor megtaláltam a kulcsokat az ajtó felé mentem, de Louis egy nagy kiabálással rohant majd a fába rúgta a lábát.
-Eszednél vagy?-kiabáltam vele, de ő már ott sem volt, hanem picit bicegve rohant tovább. Ahogy átlépkedtem a töredékeken, a szemeim kétszeresére nőttek. A kanapé felborulva ahogy az asztal is. Néhány váza és ami üvegből volt, darabokban nyugodott a földön. A függöny leszakítva és cafatokban hevert. A falra pillantva egy-két kép leesett és a falakon vannak vér foltok. A félelem ahogy körül néztem csak még nagyobb lett testemben és elképedve kezdtem kiabálni Merien nevét,  miközben felfelé rohantam kivizsgálni a szobákat. Sehol senki, a szobák üresek és lakatlanok.
-Itt meg mégis mi a fene történt?-hallottam meg Niall reszketeg hangját, ahogy ő is ugyan azt tenné, mint én, így gyorsan lerohantam és láttam a fiúkat ahogy mindenki döbbenten néz és Louis mindjárt sikít.
-Elkéstem.-zokogott fel Louis majd ordítozni kezdett Liam mellett aki csak fehér bőrrel figyelte társát, majd egy nagy lökettel pofán csapta.
-Nem lesz jobb ha ezt folytatod!-ordította s ezzel elhallgatott.
-Most mit csináljunk?-kérdezte maga elé bámulva Zayn majd körül nézett.-Nincs itt az íj...-mosolygott. És tényleg!


Merien szemszöge:

Fájdalom és sötétség; ezt érzem most minden porcikámban. Akárhogy is próbálok emlékezni az elmúlt órákra talán, csak fájdalom épül fejemben.
-Öld meg, s ne hagyd élni! Ezen mit nem értesz drágám?-beszélt egy férfi hang előttem.
-Tudom. De basszus. Láttad milyen ártatlan a kinézete? Ő nem olyan! Ő nem árt az embereknek!? Én miért tenném? És nézz rá! Ő is ember!-szipogott az igen ismerős női hang. Hogy én hogy kerültem ide? És hogy hol vagyok? Igen, ez egy nagyon jó kérdés, mert én sem tudom.  Mikor kinyitottam a szemem, vak sötétség fogadott és csak szuszogásokat hallottam. Előbb még itt voltak, vagy csak én lettem vak? Hol vagyok? Miért vagyok itt? Miért csinálta ezt velem? Ki ő?
-Értem, látom, de per pillanat nem tudunk semmit se...
-Kuss! Hallgasd?-ezzel a női hang elhallgattatta és fülelni kezdtek a messziről jövő hangokra.-Most mit csináljunk?-hallottam meg tisztán a hangot a fejem felett ami történetesen Zayné volt. Férfias és magabiztos hangja most  reszketőnek található.
-Miért nem állítottad meg az időt? Basszus Harry! Mire jó a képességed, ha még ilyet se tudsz? Az egész a te hibád! Ha okosabb lettél volna, most nem tartanánk itt!-kezdett kiakadni Niall.
-Mivan? Honnan kellett volna tudnom, hogy ez most nem egy Louis új játéka című előadás? Ha?? Honnan kellett volna tudnom, hogy ez lesz? Miért is az én hibám, mikor Te vagy a barátja és nem én? Ha?-oktatta Harry vissza.
-Akkor inkább hagyjátok abba és gondolkozzunk, hol lehet!-ordított egyet Liam majd hallgatásba kezdtek. A házban lennék? Itt vagyok velük? Itt vannak a fiúk és én semmit se tudok tenni? Talán ha kiabálnék, felfigyelnének! De akkor is... mi lenne annak a vége?
-Itt vannak!-suttogta a női hang mire a férfi egy cifra káromkodás után lenyugodott és elkezdett sétálni. A léptei hangja egyre erősebb volt a fülemnek így sejtettem merre tart. Testem önuralmát elvesztettem így tudatomon kívül üvölteni kezdtem.
-Alattatok vagyok! Hahó! Segítség! Krumpli! Niall! Halljátok szavam itt vagyok alattatok!
-Kuss!-fogta be erősen a szám érdes kezeivel.
-Most mi lesz?-sokallt be a nő és ő is közelebb jött hozzánk. Próbáltam kezeim mozdítani vagy a lábam, de nem ment mert valami vissza tartotta. Ülő helyzetemben nem sokat értem...
-Ez nem...

55. Rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy eddig tartott, mire meghoztam a részt, de eléggé bepöccentem, mikor össze esett a telóm (épp azon írtam) és egyszerűen eltűnt az egész rész. Szóval sajnálom a késésért, de itt van! /Néhány kominak nagyon örülnék:)/
Jó olvastást!

 

Ezer puszi: Kincső.xx

Carol szemszöge:

Sok ember közülünk egy sorssal születik, s az nem mindig jó vagy rossz. Van aki azért, hogy meghaljon s olyan is aki életet adni van a Földön. Mikor azért rettegsz, hogy ne figyeljenek fel rád, hogy ne fenyegessenek s ne bàntalmazzanak. Mikor örömmel hallgatod, hogy távozhatsz vagy csak jó voltál s nem hibáztál. 

-Tudod jól, hogy én még sose öltem embert...-zokogtam David vállába. Erős ölelése megnyugvásként áradt végig idegzeteimben s ahogy hátamat simogatta melegség jàrta àt testem. 

-Csák gondolj arra, hogy nem ember..-szólalt rekedtes hangján. 

-Ezzel most komolyan segítettél!-feleltem tele szarkazmussal. Félek, ha elbukom az ígéretem, soha többé nem látom szerelmem. Ezt az egészet is csak azért kel csinálnom, mert az ígéreteimet be tartom. Utálom azt, hogy most is itt ülök a 'pokol bugyraiban', mert a Főnöknek kell dolgoznom. Bah! Rühellem az életem, mert ez nem az amit éltem. Nekem volt egy családom, voltak barátaim s a szüleim is szerettek. Vagyis ezt mondták. De mint kiderült ők még csak le se szarták, hogy mi van velem. Nekik csak az kellett, hogy leróják a tartozást Neki. Apám félig démon, így én is démoni származású vagyok e miatt. Azt mondták, hogy szeretnek és mindig bízzak, s higyjek nekik. És én, mint egyetlen gyermekük, mindent megígértem és tettem amit kérnek tőlem. Most meg? Hawaiin nyaralnak és engem ide dobtak le, hogy én oldjam meg a problémát. 

-Gondolj arra, hogy ha megölted, mi ketten, csakis ketten elmegyünk valahová nagyon messze!-mosolygott rám míg barna szemei csillogtak az aggodalomtol. 

-Megígéred?-szipogva bámultam Őt. 

-Megígérem.-mosolygott majd csókot lehet ajkaimra. 

-Carol indulni kell.-nyitott be a 'szobámba' David mikor épp a sminkem igazítottam. 

-Tudom. -sóhajtottam miközben a rúzsomat kentem számra. 

-Dögös!-kacsintott mikor végig mért. Egy laza kék farmernek tűnő felső volt betűrve egy fekete deréktól térdföléig érő szoknyába, majd egy világoskék harisnya, rá egy fekete-fehér csíkos térdzokni és egy bokacsizma, ami barán virított. Felül csak magamra kaptam egy fekete kabátot, hozzá a szivárvány színű sálam majd egy utolsót mosolyogtam a tükörbe és megfordultem, hogy szembe nézzek sorsommal.
-Kész vagy?-ölelte át derekam egyik kezével, mikor kiléptünk a helységből.
-Idegileg már rég.-suttogtam, majd egy pillanatra lecsuktam szemhéjamat és kifújva a levegőt, felvettem álarcom és máris ~indulhat a show~!

Harry szemszöge:

-Louis. Miért akarsz te ennyire haza menni? -próbáltam nyugodtan kérdezni, miközben a kormányt szorítottam. Egész nap csak azt hallgatjuk a fiúkkal, hogy Louis haza akar menni, mert... és itt mindig csak elhablatyol olyanról, hogy ő se tudja, de mennie kell. Néha elkell gondolkodnom azon, vajon jól van-e agyilag.
-Nem tudom érted? Egyszerűen... mennem kell.-túrt bele hajába. Hát igen, elég fura volt, ahogy bánatos mosollyal mindenkit végig ölelt, majd mintha soha többé nem látnánk, elköszönt. Aggódtam érte, ahogy tördeli a kezeit s ahogy kifelé néz az ablakon majd megtörli kezeit gatyája szárába s az arcát is tenyerébe helyezi.
-Elmondod mi történt? -álltam meg egy piros lámpánál majd prováltam egész testemmel felé fordulni.
-Ha én azt tudnám Hazz! Kiborít, hogy esténként hallok hangokat, hogy ne hagyjam el a házat, vagy éppen, hogy valaki megkérdezi, hogy mindenkitől elbúcsúztam... Mikor nem vagyunk otthon akkor meg olyan érzetem van, mintha itt a vége mindennek. Te ezt érted? -csapkodott össze-vissza kezével miközben idegesen magyarázott.
-Jó lenne.-suttogtam elképedve. Ilyen lehetséges? Vannak... hangok? De hisz, én még sose hallottam róla. De akkor Louis miért mond ilyeneket. Sose szokott hazudni, s ez így csak mégrosszabb. Mi lesz itt?
-Zöld.
-Tessék?-ráztam meg a fejem, mikor kizökkentet gondolatmenetemből.
-Zöld a lámpa.

54. Rész

Sziasztok!

Tudom, hogy nem a leghosszabb rész, de ez is az! Phu. Én eddig sose voltam ennyire "beteges". És ti hogy bírjátok a sulit és az időjárást? Igyatok sokat! És olvassátok a részeket! (haha) Köszönök mindent nektek és további jó napot!

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

 
Merien szemszöge: 

-Merien! -ordítja egy női hang amihez egy szőke korona jár. 

-Ariana! -nevetek, de mikor meglátja a fiukat a reptéren meg nagyobb mosoly került arcára. 

-Harry! -kezd el futni, mire a göndör herceg csak elengedi utazó táskáját és a kezeit szét nyitva zárja be ölébe barátnőmet. -Hiányoztál. -mosolyog rá.

-Te is nekem babe! -majd mosolyogva megcsókolta. Ezek mióta vannak ilyen jóban? Ahogy körül néztem mindenkit sokként ért ez a csók. 

-Ááh! -sikítottam fel és ugrálva mentem hozzájuk. -Gratulálok! Mióta? És hogyan? Várjunk csak. Én erről eddig miért nem tudtam? -soroztam kérdésekkel őket és egyik pillanatban nevettem, míg a másikban össze húzott szemekkel vita láttam vörös rózsa arcukat. 

-Köszi, olyan egy hónapja, ügyesen.-számolgatja kivirulva Harry az ujjain- és nem tudjuk. Még várni akartunk vele... 

És innentől az egész nap csak erről szólt. Mindent töviről hegyire el kellett mesélniük. -Azért szaftos részeket nem kértünk!- és mi örömmel néztük kivirágzott szerelmüket.  

-Pici Juneee! -kiabáltam elvékonyított hangon, mikor megláttam szeretett kismacskámat. Ahogy a hangomra felfigyelt, felemelt farokkal kezdett el rohanni felénk. Amint a lábamhoz ért felemeltem és próbáltam én is dorombolni, ahogy ő és hozzá dörgölőztem.
-A végén féltékeny leszek egy macskára, mert ilyet velem nem csinál a barátnőm. -ölelte át hátulról a derekam Niall majd megsimogatta June buksiját miközben csókot váltottunk.

Fájdalom. Fájdalmak. Marcangolás és ezernyi bánat vándorol végig testemen, mikor az ágyba roskadok. Lassan két napja itthon pihenünk és ma a fiúk újra lendületbe kerültek, így a stúdióban dolgoznak, én meg reggel óta itt roskadozom. Fáj a mellkasom és mikor levegőt viszek be szervezetembe, mintha ezer meg egy tű szúrná szívem helyét. Zihálok, mikor csak a lépcsőn megyek le, hogy adjak táplálékot macskámnak, mert még ránézni se bírok. Rossz előérzetem van és most csak azt szeretném, hogy Louis-val csak még többet legyek. Mintha azt mondanák, hogy nem sokáig láthatom. 

A kanapén pihenek és próbálom rendszerezni légzésem és fájdalmamat próbálom mulasztani. Olyan erős érzetem van, hogy mikor felálltam csak szédülni kezdtem, de a falnak támaszkodva mentem tovább. A fülemet egy ismerős csengő hang ütötte meg, ami azt jelentette, hogy csengettek. Szemem sarkából láttam az íjam, így azt határozottan felkapva kinyitottam az ajtót.

-Segíthetek? -kérdeztem meg óvatosan az idegentől. Hosszú vörös haja csakúgy lobogott az utolsó téli fuvallatban s mikor repülő fazonú szemüvegét levette, megpillanthatóvá vált világító kék szemei.
-Carol Hywind vagyok. És William Payne hívott ide, hogy egy bizonyos Merien Pervinnel kell beszélgetnem. -mosolygott ártatlanul rám. Olyan fura előérzetem támadt, de odébb álltam, így ő elfért mellettem. Talán fel kellene hívnom a srácokat. Mikor bezártam az ajtót egy nagy levegő után indultam a nappaliba, majd mielőtt rám emelte volna tekintetét az idegen, előtte gyorsan leraktam a kanapé mögé fegyverem. Ha netalántán történne valami...

53. Rész

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, de eléggé húzós lett ez a két hetem és pénteken gólya avató! Azt várom.. :D Köszönöm a komikat, a 21(!!?!!) feliratkozót és a több mint 11000 oldal megtekintést. Lehet ti nem tudjátok, de nekem, mint a blog írójának nagyon is lényegre törő. Egyszerűen hihetetlenek vagytok!

A részhez jó olvasást!

 

Ezer puszi: Kincső.xx

 

Merien szemszöge:

Ahogy lépkedtem a lépcsőn lefelé belebotlottam Willbe akinek minta tűz lobogna a szemeiben. Olyan felismerés járta át az egész testem. Még sem tettem ellene semmit, mert nem értettem, mégis mit vagy kit ismerhetnék fel? Will nem nézett le rám, mikor megimbolyogtam előtte, hanem fel akart lökni.
-Valami baj van? -állt mögém Zayn és mélyen Will szeme közé nézett miközben össze húzta a szemöldökét. Ahogy Liam testvére rá nézett majd le rám rögtön megváltozott a szeme és világosabb, barátságosabb színt vett fel.
-Nincs. -nevetett fel majd kikerülve minket és Liam vállába lökve rohant fel a szobájába.
-Ez mi volt? -kérdeztem magam elé bámulva miközben suttogtam.
-Senki se tudja. -néz erősen Harry Zaynre, aki csak bólint, majd a konyhába mennek.

--

Nem értem. Zayn ezt hogyan  csinálta? És én ezt eddig miért nem tudtam? Vagy csak sejteni nem sejtettem? Elvesztem a fonalat. Muszáj keménynek lennem, de még a mai napig megtudok lepődni.

-Mer indulunk, minden össze van pakolva? -lép be Zayn majd mikor látja, hogy az ágyon ülök a bőrönd meg mellettem mosolyogva jön mellém és leül. -Mi a baj?

-Már semmit se értek.. Te mióta tudsz gyógyítani? Mi volt ez az ellőbb lent? És   ááá! -fújtattam.

-Van egy jó ötletem. Most pakolunk, de a vissza úton megpróbálok mindent elmesélni. Oké?-ölelte át barátságosan a vállam, mire bólintottam és ő a bőröndömmel ki is ment.

Talán nem jött össze az, hogy megtaláljam a gyermeket, de még a mai napig is hallom a a fejemben édes kacagását és lelki szemeim előtt látom, ahogy fogócskázik egy férfival a tengerparton. Mégis úgy érzem, nem kell keresnem a gyereket, mert majd ő fog rám találni. Egyszer de biztosan. Harry azt mondta, élet-halál harc. Ide nem való egy gyermek és ezt mindenki jól tudja. Az a kérdés most mit kellene tenni? Mert állni és várni a csodára képtelenség lenne.

-Indulás- rohan be Niall majd a vállára kapott és lerohant velem, miközben nevetve a hátát ütögettem. Nélküle már rég a mélység bugyrában lennék az ön sanyargatás és sajnálatok között.

-Vissza megyünk a hidegbe brrr. -mosolyogva próbál grimaszolni Harry mikor elmentünk mellette.

 

-Szóval? -ülök le a repülőn Zayn mellé.

-Oké... Huh.. Hol is kezdjem... Mondjuk a...

-Nem ott.-vág közbe Harry majd felénk fordul testével.

-Mi van?-kérdezzük szinte egyszerre Zaynnel.

-Ügye tudod, hogy mi micsoda és ilyenek.-válaszul csak bólintok.

-De Zayn hogyan tud gyógyítani vagy mi? És te hogyan jelentél meg akkor ott olyan gyorsan?

-Egyszerű. Ez egy képesség. Zayn látja az energiád és az aurád. Így könnyű neki gyógyítani és tudja ki mit érez olyankor. Például látja ha hazudsz vagy boldog vagy. Én meg megtudom állítani az időt, így értem oda olyan hamar és te azért érzékelted úgy, mintha hipevándor lennék. Liam félig tündér, anyai ágról így könnyebben tud megmosolyoghatni embereket. Niall sima halandó, csak mikor találkoztunk elmeséltünk mindent neki. Louis is, csak régebben még senki se tudja micsoda, vagy hogyan, de szerencse pórt fújtak rá, így mindig szerencséje lesz. Neki van a legnagyobb szerencséje.. Haha érted szerencse... -mutogatott össze-vissza a kezeivel- Mindegy. Zaynnel régebb óta ismerjük egymást és talán még Liam az akit még az x-faktor előtt ismertünk.. -vakarta meg a fejét-Azt hiszem ez így érthető...
-Oké. És a férfi akit meg... megöltem?-kérdeztem el-el akadozva.
-Meghalt nem mindegy?- kérdezte Zayn picit ingerülten, ami eléggé meglepett.
-Nem azt kérdezte. -feleli Niall mellőlem.
- Ő egy bérgyilkos volt. Sose tudni, mikor és hol jelenik meg. Senki se tudja még ő maga sem, hogy ki a megbízottja. Conor Lowry az igazi neve.  És olyan huszonöt éves volt. -meséli Louis.
-Értem.-próbáltam feldolgozni a hallottakat. -De engem miért akart megölni?
-Mert a másik Élőholt tudomást szerzett rólad és ha már bérgyilkos és szatír is a srác, miért ne őt hívná fel? -válaszol Liam, mire csak újból bólintok.
-És Will? -kérdezem mire két ideges és három "jó kérdés" arc kifejezést láttam.
-Ott ül és hallgat zenét elől.-mutat óvatosan előre Niall.
-Nem tudjuk mi van vele, de mostanában egyre több dühöt és szomorúságot, még féltékenységet is látok rajta...-sóhajt fel Zayn. -Azt hiszem ez olyan fejtörő dolog, de már kezdek bele fáradni. -megrázza a fejét, majd a fül hallgatóját a fülébe helyezte és a szemeit lecsukva pihent. Mindenki fogta és elfoglalta magát. Én meg csak bámultam és gondolkodtam.

"Nem szeretem, ha van időm gondolkodni. Olyankor mindig elkeseredem." ~Agatha Christie

52. Rész

Sziasztok!

Fú! Ide is eljutottunk! A legviccesebb ebben, hogy ezt a részt legalább 5 hónapja írtam és végül... ide is értünk! Azta...:D  És köszönöm a megtekintéseket, komikat, pipákat. Ha kérdés van bárhol megtalálhattok és nyugodtan írjatok rám! Készségesen próbálok majd válaszolni. 

 A részhez jó olvasást!

 

 Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

-Te még mindig nem érted, igaz? -kérdezte újra Harry nekem háttal miközben megtudtam figyelni a hatalmas szürkés szárnyát, ami a lapockájából nőtt ki. 

-Mit kellene értenem?-vágtam rögtön oda, mert már rohadtul elegem volt ebből a kitalálósdiból. Mindenem remegett már. 

-Ez Élet Halál harc. Mit rimánkodsz még mindig? Épp ez a lényege, hogy neked kell megölnöd és nem fordítva. -fordult meg, majd közelebb lépve mélyen a szemembe nézett.- Te vagy az egyetlen, aki tud valamit is tenni és számít is. Vagy te ölöd meg, vagy ő öl meg téged. Hányszor mondjam el, hogy bennem száz százalékosan meglehet bízni? Hányszor mondjam el, hogy Michael arkangyal egyetlen fia vagyok? Hányszor mondjam el, hogy segítek neked? Hányszor kell még elmondanom, hogy végre higgy nekem, és ne csak akkor, mikor megpillantod, annak a lénynek a holttestét, akit igazából Te öltél meg?- mutatott a testre, ami még mindig a földön feküdt, mozdulatlanul.- Mit kellene még mondanom? Hmmm?-rázta a fejét idegesen miközben látszott, hogy ennyit bírt el összesen tőlem.

Csak óriási nagy szemekkel néztem rá totál megrökönyödve a hallottakon. Azt hiszem, itt az ideje, hogy elfogadjam a sorsom. Lassan egy hónapja, hogy volt az álombéli találkozásom Harryvel, és akkor minden fenekestül megváltozott. A holttest feketéllett, majd elporladva el is tűnt. Nemsoká február van, én meg Olaszország kis utcáján a hátamon az íjammal álok. Sosem használtam őket, vagyis a mai napig. Fekete nyilamat, vissza vettem a földről és helyére raktam. Vettem egy nagy levegőt, és minden érzelmemet mélyen elzártam magamból. Döntöttem. Mivel időközben mozgolódtam, már hátam mögött volt a bongyor. 

-Felfogtam.- bólintva megfordultam és érzelem mentes arccal mentem vissza a házba. Sosem hittem volna, hogy ez lesz a jövőm, de úgy tűnik most sem azzal kell majd foglalkoznom, hanem, hogy életben maradjak és megvédjem a szeretteim, nehogy úgy járjanak, akit először lőttem le. 

Azt hittem az életem olyan lesz, mint a mesékben. hamupipőke, akinek eddig szürke élete volt, rátalál szőke hercegére és Happy End. Igen. Tévedtem. A szürke életem, ami eddig volt, olyan nagy sötétségbe került, ahol csak a vér, küzdelem és verejték szagát és ízét lehet érezni. Már nem leszek az a törékeny, mindenkiben megbízható ember. Ez biztos. Lassan tizenkilenc éves leszek és már biztos, hogy nem ugyan az fog aznap történni, mint általában. Meg kell, hogy öljem az embert -vagy micsodát- és békét kell teremtenem. Akár tetszik, akár nem. És ez rengeteg áldozatot fog követelni. Könyörtelennek kell lennem. Az érzelmeim nem gátolhatják meg a cselekedeteim. Niall épsége fontos nekem és ezért mindent megteszek, hogy megóvjam őt, Arianát és a fiúkat, akkor is, ha segítenek nekem, akár nem, mert nekem Ők a családom. Már nincs másom. Ezekkel a gondolatokkal tértem be a konyhába majd kivettem az energia italom és azt felbontva mentem tovább, ám az ajtóban szerelemem állta az utam.
-Jól vagy?-kérdezte félve, miközben elnyűtt arcával lenézett rám. Csak bólintottam majd vissza térve a régi énemhez jó szorosan hozzá bújtam. És csak azt éreztem, hogy forró könnyeim eláztatják felsőjét. Hiányzik az életem. Hiányzik mikor csak önfeledten nevethettem a többiekkel. Igaza volt Liamnek... Tényleg jobb néha a boldog butaság mint most gyötrődjek ezek miatt... Miért nem hallgattam rá? Miért kellett mindent értenem? Mikor csak futottam az iskolabusz után, mert lekéstem. Mikor mindig arra készültem, hogy végre elmondom Niallnek az érzéseim, de sosem mertem. Minden azon a baleseten kezdődött. Mikor a fiúkat megismertem. Hiányzik Párizs. Mikor csak sétáltunk Niallel és hülyéskedtünk. Mikor összejöttünk. Azóta is pont ugyanúgy szeretem! Mikor Arianával találkoztam. És ezt az új barátságot igazából Louisnak köszönhetem, mert ha nem mond ilyet, nem lenne legjobb barátnőm most. Olyan rég táncoltam. Olyan rég voltam csak úgy Arival, mert unatkoztunk. Megváltozott minden, vagy csak én változtam meg? Nem tudom, de az biztos, hogy mindent megteszek, hogy minden a régi legyen. Ez biztos! Niall csak szorosan simogatta a hátam, majd a térdhajlatomhoz nyúlt és menyasszonyi pózban vitt fel a szobába. 
-Bocsi...-suttogtam mikor letett az ágyra.
-Mit?
-Véres a pólód.-mutattam a helyre ahova az arcom nyomódott. Niall csak óvatosan mosolyra fordította tökéletes ajkait majd megrázta fejét és egy rántással levette magáról és a földre dobta.
 
Zayn szemszöge:
 
-Itt is vagyok!-rontottam be Merienékhez.-Mielőtt bármire is készülsz Niall meggyógyítanám.-nevettem mikor megláttam ahogy félmeztelenül ül mellette és csókolóznak. Niall csak morgott valamit majd nevetve bóólintott. Merien meg vörös fejjel röhögött. Mármint a vértől volt vörös. Niall kivánszorgott, majd gyorsan a lány mellé ültem és vizslatni kezdtem. Szemei körül lila foltok szája több helyen felrepedt és még néhány helyen még mindig vérzik, mint az orra. Gondolom eltőrt. Rengeteg zúzódás és mély sebek.
-Rémesen ronda vagy.-mosolyogtam rá, amire csak nevetéssel válaszolt.
-Ezt bóknk vettem...
-Na gyere, meggyógytalak!-nyújtottam a kezem felé mire ő felvont szemöldökkel ugyan, de a törékeny kezét az enyémbe helyezte majd megfordult, hogy egymással szembe legyünk. -Ez nem jó...-néztem körül, majd vállat vonva a földre ültem törökülésbe és mikor Merien is ezt tette velem szembe újra kezemet felé nyújtottam, amiket elfogadott.-Mondom mit kell tennünk.-kezdtem. Milyen rég csináltam ezt.- Neked semmit. Csak csukd be a szemed és próbálj ne gondolni semmire se.-néztem szemeibe mik azt árulták el, hogy nem megy neki.-Oké. Most mi jutott eszedbe?-sóhajtottam mire ő csak vigyorgott.
-Egy elefánt ahogy egykerekűzik és bohócokat dobál a magasba.-röhögésemet ahogy abba hagytam folytattam.
-Próbáld meg. Megkönnyebítenéd nekem.-ő csak bólintott majd becsukta szemeit majd én is követtem. Mikor éreztem ahogy aurája kitisztul és fényesen kezd el ragyogni körülötte jobban koncentrálni kezdtem. Elsőnek a vérzéseket állítottam el, majd mikor orra roppant ő csak jobban megszorította a kezem. Mégtöbb energiát sugároztam felé és a vágások eltűntek. Majd zúzódásai már gyerekjáték volt, így alig két óra alatt kész is lettünk. Merien sokkal nehezebb volt kezelni, mint Harryt. Lehet ez azért van, mert a lány erősebb mint az én erőm, vagy csak Harry sebe könnyebb volt, mivel csak az egyik bordája tőrt el és egy vágása volt az oldalában, míg Merienen több zúzódás, seb és vér volt. Sosem tudom meg.

Ahogy a nappaliban pihentem Harryvel hallottam ahogy nyitódik majd becsapják a bejárati ajtót. Harryvel összenézünk majd egyenesen a dühös Willre meresztjük az arcunk. Arca bosszus volt, de mikor meglátta testvérét, aki egy pohár vízzel jött ki a konyhából, mintha csak mégjobban elsötétült a szeme és felé tartott...

51.Rész

Sziasztok! 

Már egyre kevesebbet tudok csakúgy írni ide így, nem rész ként, de gondolom nem zavar sokatokat (haha). Szóval, csak... köszönök mindent, mint mindig, mert nélkületek nem lennék most itt, hanem simán feladtam volna és lehet éppen a plafont bámulva gondolkodnék az élet értelmén.. Szóval! Itt a következő rész is!

 Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge:

( ZENE)

-Most meg mi a fene történt?-kérdezte suttogva a ledöbbenéstől Louis mikor becsapódott a bejárati ajtó és Merien elfutott. 

-Fogalmam sincs.-mondtuk szinte egyszerre kivéve Louis. Érthetően. Liam és Louis visszament a nappaliba és bekapcsolták a tévét azzal, hogy még világos van és tud vigyázni magára.

-Hazz... Nekem rossz érzésem van... Menjünk utána. -nézett a fiúk után Niall. Mind a hárman az előszobában álltunk míg mikor észrevettük magunkat már a cipőt húztuk. 

-Várjatok!?-emelkedett fel Zayn majd felrohant a lépcsőn. Niall-lel csak ráncolt orral össze néztünk majd a sötét hajú  egy fekete íjjal és a hozzá tartozó nyilakkal mik egy elefántcsontból készült kreol tasakban voltak megérkezett. -Siessünk! Olyan... fura...-futott el mellettünk, miközben átvetette felsőtestén a dolgot és így mindkét keze szabad lett. Villámcsapásként ért belém a megérzés, s mint egy ütés úgy szaladtam megérzéseimre hagyatkozva az utcán. De nem akartam elhinni amit láttam. Ezt nem hagyhatom! Vajon.. képes vagyok még a képességemre? Merem megtenni vagy hagyjam meghalni? Milyen kérdés ez? De a félelem mint egy korty, úgy zuhant rám és nem akart eltűnni. Hagynám én ezt? A gondolatok csak úgy cikáztak bennem miközben lecövekeltem. A fiúk lemaradva próbáltak utol érni, de ha nem csal az érzékem, eltévedtek. Csak én tudok rajta segíteni, de meg sem moccannak a lábaim. Mi bajom lehet? Nincs sok időm! Mit tehetnék? Kell még idő... idő! Hát persze, az idő! Ez az!

Merien szemszöge:

Én képes lennék bárkit is bántani? Akár önvédelem, akár nem, de én nem ez a... a izé vagyok! Már nem is ismerek arra a törékeny, félénk és szégyenlős kislányra, aki voltam. Hova lett? Ahogy a szorítása enyhült rögtön felpofoztam. De mit érek én el ezzel a női cselekedettel? Ökölbe szorítottam kezeim és egy jobbal majd egy ballal mértem be az arcába az ütéseket, majd időt se hagyva neki egy jobb horgot kapott. A vér mi keveredett a nyálával a földre köpte, majd utánam akart nyúlni érdes kezeivel de mikor a jobb kezemmel a hasába vágtam megtorpant. Én ilyet régen tettem volna? Ha megtudnám változtatni a múltam; megtenném? Képes lennék rá, vagy túl gyáva vagyok hozzá? Térdei a földre rogytak és lehajtotta a fejét. Feladná? Ennyi lenne? Ilyenkor mit kellene csinálnom? Kezei fürgék voltak és térdhajlatomhoz nyúlván megnyomta, így összeestem előtte. A hideg kő égette felhevült testem, de a vértől mi a bőrömet égette, valahogy elviselhetőbb volt. Próbáltam felállni, de ő gyorsabb volt és fölém került, így az egész testem a kőnek nyomódott. Ráült alhasamra és sorozatba kezdte adni az egyeneseket az arcomba. A vértől és a sós könnytől már szinte nem láttam semmit. Ennyit érek én? Ennyit tudtam elérni? Talán ez a vég? Mit tettem ellene? Lehunytam szemeim és hagytam a szenvedésnek, mik csak egyre erősödtek testem minden zugában, ahol csak ért ütés. 

Harry szemszöge:

Ahogy szinte félholtan feküdt alatta és hagyta a verést, indulatos lettem. Lehunytam szemeim és magamban elképzeltem egy stoppert amin a számok csak peregnek tova. Majd mikor lenyomom a tetején egy kattanás. Hopp megállítom az időt. Kifújva a levegőt kinyitottam szemeim és a mozdulatban meglévő "párhoz" kezdtem menni. Merien barna haja a feje körül volt szétomladozva és sok helyen vérrel volt átáztatva, ahogy az arca is. Szemei csukva voltak és szája lefelé görbedt. Szenvedés, félelem és belenyugvás látszódott arcán. Ahogy férfi szinte éj fekete szemeibe néztem, megbánást és buzgóságot láttam. Dühöt még sem tudtam felfedezni. Bánná amit tesz? Kétlem, mivel szájával jóízűen mosolyog. 

-Hazz!-rohant felém Zayn amit nem étettem. Felkaptam a hang irányába a hangom és megláttam ahogy az íjat hajítja felém, majd visszafordul.-Tudom mire vagy képes és ezért megyek vissza, hogy Niall ne tudja meg. És... Siess!-mosolyogni próbált, de csak egy sajnálkozó vicsor lett belőle. A dobott tárgyat még röptében elkaptam, de letettem a földre, Merien mellé. Lehunytam szemeim és újra megnyomtam az időzítőt. Egy erős mozdulattal lerántottam a férfit, de mikor meglátott csak egy ördögi vigyor jelent meg arcán és röhögve elővette valahonnan egy kést.

Merien szemszöge:

Mikor újra kinyitottam a szemem, már nem ott volt a személy hanem Harryvel nézett farkas szemet majd egy kést tartott felé. Harry háttal állt nekem, így nem láthattam arcát. Lassan és óvatosan felültem és a kezeimmel támaszkodtam előttem. Ülve. Hirtelen egy nagy villanást láttam, majd lassan ahogy halványodott a fény Harry hátából egy óriási szárny nőtt ki, melynek csodálatos világos szürke színe volt. Mégis néhány helyen mintha vörösen pompázott volna. Nem tudom, mi folyik ott és hogy hogyan teremt itt Hazz, de kivételesen örültem  neki, de nagyon. Mintha lefagyott volna az idő és csak egy kiabálást hallottam, amely ismerős volt. Majd az angyal előttem térdre rogyott. Félelem és kétségbe esés folyt végig ereimben, majd mikor megláttam az íjt, rögtön tudtam mit kell tennem. Amilyen gyorsasággal tudtam kifeszítettem a húrt és kifújva a levegőt céloztam, de mielőtt lőhettem volna lecsuktam szemhéjaim. Képes lennék valakit megölni? Gyilkos lennék? Hiszen Harry bajban van! Kinyitva a szemem elengedtem jobb kezemmel a húrt így a nyíl sebesen szált tova az ismeretlen szíve felé. Megtudok ölni egy embert? A saját akaratomból választottam. Vagy hagyom, hogy megöljön és megölje Harryt, vagy én ölöm meg. Ez a sors...

"A vágy erőt ad és utat talál, 

S megédesül a keserű pohár."

 ~William Shakespeare 

50. Rész

Sziasztok!

Köszönöm szépen a komikat, pipákat és mindent... megint! Most csak annyit szeretnék mondani, hogy mint az előző posztomban említettem, csináltam egy facebook csoportott. Szóval ha érdekel, lépjetek be! KATT 

És ehhez a részhez jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge: 

-Hogy mi? -kérdezték a többiek totál ledöbbent arccal.

-Jól értettétek. Ez van.-rántottam vállat.

-Haz... Ez igenis nagy dolog... Rosszabb mint elveszíteni a szárnyaid.-bámult maga elé Zayn mire akaratlanul is a múltra gondoltam. 

~Még régen anno~ 

-Harry... Haver, te sem gondolhatod komolyan, hogy elhiszed amit mondanak.-próbált viccelődni Zayn miközben a tekintete egyre rémültebb lett. 

-Nem hinném el, de nem akarok bukott angyal lenni.-szavaim hallatán hátrálni próbált, de képességem segítségével megállítottam az időt így szép nyugodtan a háta mögé sétáltam majd előhívtam a szárnyát. Egyik kezemet a vállára tettem míg másikat a szárnya és a lapockája érintkezéséhez raktam.-Sajnálom.- Suttogtam már elindítva az időt, így ő csak azt érzékelte, hogy egyik helyről a másikra kerültem, de felfognia, hogy pontosan mi is történik, már nem hagytam. Egy hang a fejemben azt kérdezte folyamatosan, tényleg ezt akarom?  Szorosabban fogva tejfehér szárnyát kitéptem. 

-Áááh! -üvöltött fel fájdalmában. Ahogy térdre rogyott éreztem, hogy óriás szárnya a kezemben arannyá vállnak majd port képezve eltűnt. Hátrálni kezdtem majd megrázva a fejem kiröppentem a szobából. Ez nem én vagyok. Én ilyet soha se tettem volna. Ez csak egy bosszú volt apámmal szemben. Kitagadott az otthonomból. Mérges voltam rá, mert azt kérte, hogy öljem meg, de én nem tettem meg. Ő megbüntetett, így én megbosszultam. 

~Most~

-Régen azért küzdöttél, hogy ne legyél bukott, most meg egy súgásért -ami lehet nem is igaz- simán feláldoztad a szárnyad. -fogta fel Louis, hogy pontosan mit csináltam.

-Hát így tömören eléggé drasztikus, de igen nagyjából erről lenne szó. - Ittam bele a kólámba, ami a nappali közepén elhelyezkedő asztalon volt. -De úgy tűnik, nem volt értelme, szóval irány pakolni.

Merien szemszöge:

Nem akartam hallani. Szinte érzem, ahogy magában csalódott bennem. Mindenki azt várta tőlem, hogy majd én a nagy és különleges élőholt, majd megtalálom a gyereket. De ha én vagyok a gyerek? Mármint... Nem az, akit keresünk, hanem gyerek vagyok ehhez. Semmit sem értek. Minden rajtam múlik.

-Szóval most elrontottam igaz?-kérdeztem mindenkitől, bár igazából magam elé suttogtam. Tudom, hogy mindenki bennem bízott meg, hogy én megtalálom. De csak hallom a fejemben. Sosem fogom megtalálni A szememet a könny kezdte csípni, de nem hagytam, hogy lefolyjon. Én erős vagyok, és nem egy harmatvirág, amit a szél csakúgy akármerre fújhat, mert ő azt szeretné. Nem vagyok egy sakk bábu, amit az ember ide-oda rakosgat, próbálva megmenteni attól, hogy az ellenség kiüssön engem, mint a bábuját a győzelemre hajtva. 

-Tessék?-kérdezte döbbenten Louis. Mire mindenki kérdő és megdöbbent arccal nézett rám.

-Mit rontottál volna el kicsim?-nézett le rám az öleléséből Niall miközben homlokát ráncolta. Tudom, hogy sokuknak nem esne le, ha most össze-vissza dadognék és szipognék. Elegem van! Egy "semmit" mondva felálltam és felkapva a csizmám a kabátomat idegesen letéptem a fogasról és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. A szemem sarkából láttam, ahogy utánam rohannak a többiek, hogy mégis mit fogok csinálni, de csak bocsánatkérően Niallre néztem és feltépve az ajtót elrohantam. Olaszországban vagyok és fogalmam sincs merre futok. A könnyeimnek utat engedtem, de zokogásom nyomait a lehulló eső elmosta. Eső? Mintha dézsából öntötték volna. Egy elágazáshoz értem és mivel csak két fele ment, megtorpanva körülnéztem és gondolkodás nélkül balra fordultam. Újra megeredtek a lábaim és hagytam, hogy elvigyenek ahová akarnak. Sok embert fellöktem és ők bosszúsan ordibáltak vissza az anyanyelvükön miközben aktívan mutogattak össze vissza a karukkal. Párszor megbotlottam a macskaköves úton, de mindig visszakapva az egyensúlyom folytattam utam. Most nincs itt Ariana, hogy megmentsen a mélybe esésemtől. Nincs senki, aki megnyugtathatna. Vagy aki van, nem érti mi bajom. Niall. 

-Hova hova Baba?-mentem neki véletlen egy magas pasasnak, de mikor tovább akartam menni, nem engedett a szorításon, melyet a felkaromnál éreztem. 

-Kérem engedjen el.-szipogtam miközben próbáltam kitépni a szorítás alól a karom. 

-Ugyan Merien. Félsz tőlem?-kérdezte mire lefagytam. Felemelve a fejem megpillantottam borostás arcát amin a mosolya undorítóan gusztustalan volt. Barna szemei körül egy négyszögletű szemüveget viselt. 

-Honnan tudod a nevem?-kérdeztem miközben szét néztem. A látásom rögtön megtisztult, ahogy próbáltam felfedezni kiszabadulásom hadmenetét. Sehol senki. Az utcán lévő lámpákat kezdték felkapcsolni és csak egy-egy ember lehajtott fejjel sétált. ránk se bagózva. 

-Jó lenne tudni mi, hogy ki akarja a halálod? -suttogta a fülemhez hajolva majd megharapta a fülcimpám. Az undor és düh felváltotta a félelmemet és adrenalinnal megtöltve felpofoztam. Nagy csattanással került egy vörös folt a jobb arccsontján. Arca eltorzult ahogy szemei vörös színben forogtak és feketévé váltak íriszei. -Te szajha! Ezt megfogod bánni. -lökött egyet rajtam majd ahogy a földre estem belém rúgott. Reflex szerűen össze gömbölyödtem a fájdalomtól. Mégsem sírtam. A hátamba rúgott egyet így ívbe feszültem. Nem üvöltöttem és semmit se csináltam. Tűrtem. A hajamba fúrta a kezét és úgy húzott fel. Az egész alsó ajkamat beharaptam, hogy ne ordítsak fel. Kérhetnék segítséget. De akkor miért nem teszem? Éreztem a fémes ízt ahogy a torkomon lefolyik a kiserkent vérem. -Minden pénzt megérsz, ahogy nézhetem ahogy megöllek.-nyomta oda a száját az enyémre, miközben próbáltam kapaszkodni a karjába, hogy tűrhető legyen a fejemben érződő fájdalom. -Áááh!-ordított fel, mikor megharaptam az ajkát. Cigaretta és az alkohol szagát árasztotta és nekem elegem volt belőle. A düh körül ölelte a testem összes kis szögletét. Nem hagyhatom magam! Ennyit nem ér meg. Vettem egy nagy levegőt és ágyékon rúgtam. Jöhet a visszavágó.