31. Rész

Merien szemszöge:

Olyan jókat tudok már aludni. Végre nem látom azt a lényt, de apám aggaszt egy picit. Hogy-hogy senki se tudott arról, hogy ő megmentett? Én meg hálátlan voltam. 

A nappaliban ülök, ölemben Pici June és a kezemben egy forró kakaó. Mióta kijöttem a kórházból mindenki figyel rám és ez már kezd aggasztóvá válni, mivel jól vagyok! Mindegy. Harry és Ariana egyre közelebb kerülnek egymáshoz, aminek borzasztóan örülök. Niallel meg csak még jobban össze melegedünk. Azt tervezi, hogy majd a nyilvánosságra hozza a kapcsolatunkat, hogy tudják a rajongóik. Ettől picit félek, hisz nem vagyok szép, se az a hűű de vékony alkat. Egy átlag ember vagyok, akinek egy sztár a párja...

A fiúk elmentek fel venni a dalukat, ezért itthon unatkozok. Olyan délután 2 lehetett, mikor a fejembe nyilallt egy ötlet. Így zöld színű cetlikre firkantottam dolgokat, majd a ház néhány oldalára raktam, hogy mint egy küldetés, elvégezzék a srácok. Felhívtam a pályát, hogy mára lefoglaljam, majd gyorsan felrohantam átöltözni. Lezuhanyoztam és még magamat is meglepő gyorsasággal hamar végeztem ezzel. Felhúztam egy terepgatyát mellé egy hosszú ujjú szürke színű #LOVE felíratú felsőt. Rá egy sima pulcsit, zoknit, és a szegecses csukám. Kettőbe befontam a hajam, és mielőtt ráraktam volna a sapkám, beraktam a fülembe egy ezüstöt. Lerohantam, de mikor leértem kaptam egy SMSt. "Olyan 10 perc és otthon vagyunk, készülj, mert bulizunk! Vagy nem... N.xx" A hűtőhöz rohantam és kivettem egy Twixet. azt majszolva vettem fel a kabátom, sálam, és a kesztyűm. Majd útnak indultam. Szerencsémre nem jött velem szemben ismerős, így fél órán belül ott voltam, majd beültem egy cukrászdába, hogy ott várjam meg a fiúkat. Fogalmam sincs, honnan pattant ki ilyen az agyamból, de jól hangzik és amúgy is megígérte Niall, hogy majd egyszer elmegyünk...

Niall szemszöge:

Alig vártam, hogy haza érjünk, és Vele legyek, de mikor benyitottunk, nem volt senki se otthon. Csak egy cetli... Egy cetli mindenhol.
-Niaaaall ez neked szóóól!- kiáltott fel mellettem Louis, amitől tuti kilyukadt a dobhártyám. Persze mindenki fogta a fülét és röhögött. Köztük én is, így elvettem tőle a zöld papírt. "Irány a szobád és az asztalon a következő feladat!:P Pusz: Merien<3" Mikor felnéztem már mindenki olvasta vagy már felfelé tartott a szobájába (azt hiszem). Így én is felrohantam majd az asztalhoz léptem. Ott újabb írás volt. "Milyen ügyes vagy, hogy eljutottál idáig! De most öltözz feketébe, vagy terep színűre, majd a nappaliban várd meg a többieket. Ott a tévén lesz a feladat! Pusz:M.<3" Komolyan ez a nő kész csoda... Felvettem egy fekete gatyát, hozzá egy zöldes hosszú ujjút, majd zokni, pulcsi és sapka fel, majd nyomás a nappali. Fogalmam sincs, mi tart ilyen sokáig, vagy én voltam túl gyors, de sokat kellett várni a többiekre. addig megkajáltam. Mikor már mindenki tiszta katona szerelésben volt, megnéztük a tévét. "Sikerült? Ohh tapsot a csapatnak! (bocsi, de unatkoztam) Szóval menjetek most el erre a címre:*cím* és majd jön a következő feladat! Pussz:M.xx" Bárhogyan is gondolkoztam, nem jutott eszembe, mi van ott. Össze néztünk a fiúkkal, majd kabátot, sálat véve mentünk is.
-Szerintetek mit tervez, ha így ennyire kifundálta? És hogy lehetett ennyi ideje erre???- kérdezte Harry vezetés közben.
-Te hülye vagy. Szerinted mennyire unatkozhatott egész nap?- nézett rá hülye fejjel Liam, amin mindenki jót röhögött.
-Senki se tudja hová tartunk, mi?- kérdeztem amire mindenki csak megrázta a fejét.
Olyan 20 percbe telt mire oda értünk, de mikor megláttam, hogy a cím egy paintball pálya, elröhögtem magam. Most már értem... Mindig is kiakarta próbálni télen... Körbe néztem, de mikor megfordultam valaki a karomba ugrott. Rögtön tudtam, hogy Merien lesz az.

-Ezt most komolyan gondoltad?- kiabált fel Louis olyan hisztis hangon, amin mindenki derült egy jót.
-Halál komolyan kiscsajszi!- mosolygott ördögien- Amúgy is Niall megígérte, hogy megyünk majd!- kacsintott rám. -Mi van Tommo talán félsz?
-Én ugyan nem...
-Akkor hajrá! Miénk az egész pálya 2 óra hosszáig! Yeah! Ezzel befutott. Mindenki felöltözött sőt még valami fekete anyaggal az arcunkra is kentünk két csíkot, hogy hitelesebbek legyünk. És elkezdődött a játék. 3-3 ellen játszottunk. Merien-Liam-Harry és Zayn-Louis-Én voltunk egy csapatban. Igen érdek feszítő volt, de a legtöbb találat Louist érte... Főleg Merien támadta őt. Sajnos ők nyertek.
Mikor haza értünk, addigra mindenki hulla fáradt volt. Gyorsan lezuhanyoztunk, és már mindenki ment aludni.
Merien mikor lefeküdt mellém, felszisszent és össze szorította a szemét.
-Mutasd magad szépség!- mondtam, mert sejtettem, hogy mi lehet a baj...
-Semmiség, csak egy-két lila folt.
-Mutasd!
-Oké, na!- állt fel majd felhúzta a hasán a felsőjét, amin körülbelül 3 helyes lilás-kékes foltok voltak. Utána a fülét is megmutatta, aminek a vége is picit olyan volt. Hmm.. milyen precíz munka... Azt hiszem, ezt én lőttem... Felálltam majd minden egyes helyet megpusziltam, amit kuncogással díjazott. Egy csókot lehetem ajkaira, amiből vad csókolózás lett. Majd mikor bele estünk az ágyba folytattuk. Ám ezt a pillanatot megint egy nyávogás félbeszakította. Komolyan mondom ez a macska, mindig jókor jelenik meg! (iróniát érzitek ügye?)
-Komolya? Pont most?- kérdeztem Pici Junetól, majd mikor láttam, hogy cukin dörgölődik hozzánk, elmosolyodtam majd legurultam Merienről és egy puszit nyomtam a szájára.
-Ezt majd folytatjuk! De akkor kifogom zárni, az már biztos!- súgtam mire, csak elkezdett nevetni majd ő is megpuszilt. Hozzám dörgölődtek  a macskáim és szép lassan elaludtam...

30. Rész

Sziasztok! Ehhez a részhez úgy kezdtem neki, hogy utolsónak szánom... Aztán annyira a szívemhez nőtt és ti is, hogy nem tudnám így itt hagyni... (Mondjuk rá tett, hogy egy-két személy megfenyegetett, "ha abba hagyod megverlek" félével (én is szeretem őket.:P)) Mindegy. Szóval egy ideig tuti nem lesz vége a storynak... Ja, a múlt hetem barátnőmmel eszméletlen volt, minden megvolt: medence, város, séta, fényképek, röhögések, filmek minden ami kell...:D Mondjuk nem aludtunk sokat... 

Szóval köszönöm, hogy tudtatok várni és a kedves komikat is! Ehhez a részhez meg jó olvasást! Remélem tetszeni fog!(:

Ezer puszi: Kincső.xx

Niall szemszöge:

A kórházban vagyunk a folyosón, miközben elviszik az élettelen testet. Miért pont Ő? Istenem, kérlek hozd vissza, nekem még kell! Szétszakad a szívem, már nem is akarok létezni.! Vele akartam lenni, itt és most! Mindenki sírt, de senki se tudott lenyugodni. Miért történik mind ez?

A falnak dőlve zokogtam és gondolkoztam miközben Pici June a zsebemben szunyókált. Olyan békésen szuszogott. Egy idő után mindenki felkiáltott és felém ugrott. Ezeknek elment az esze?? 

- Azt hittem, hogy már el is felejtettetek.-nevetett fel valaki a hátam mögül. Ezt a csodálatosan csilingelő hangot bárhol felismerem! Lassan megfordultam majd mikor rá emeltem a tekintetem el se hittem, hogy igaz lenne.... Ott állt előttem a kórházi "ruhában" picit sápadt arccal, de élénken és boldogan mosolyogva, miközben engem nézett. Én is úgy reagáltam körülbelül mint a többiek, szóval hangot adtam neki. Szorosan felemeltem és párszor körbeforgattam. Ő csak nevetett a reakciómon. Leraktam, de nem engedtem el, soha többé nem akarom elengedni!! Az arcomat belefúrtam bársony bőrébe és észre se vettem, hogy a sós víz csak folyik a szememből. A kellemes illata belekerült az orromba, így azt mélyen beszívva újra teljesnek éreztem magam. El se hiszem, ez komolyan velem történik? Soha többé nem hagyom egyedül az már fix!

 Mikor már rendesen vettem a levegőt megszólaltam, de még mindig a nyakába.

- Én meg... meg már.. azt hittem, hogy... hogy- egyszerűen nem tudtam kimondani azt a nyavalyás szót. 

- Shhh... Itt vagyok, és akár hiszed akár nem, még maradok is.- suttogta és talán nyugtatásként simogatta a hátam vagy a fejem, arcomat.

- Én meg soha de soha el se foglak engedni!-mondtam immár a szemébe nézve, de olyan hihetetlen ez az egész... Lassan közeledett az arca hozzám és gyengéden megcsókolt. Nem tétlenkedtem, rögtön visszacsókoltam. Nagyon hiányzott ez már nekem... A csókja íze, a szája puhasága és maga Ő. Egy idő aztán elváltak ajkaink és levegőt próbáltunk venni. Csak mosolyogtunk egymásra. Olyan gyönyörű, még így is! 

- Hiányoztál!

- Nekem is, de nagyon!- ölelt meg, majd a fülembe súgta, azt a bizonyos szót. Csak mégjobban mosolyogtam és vissza súgtam neki, hogy Szeretem.

Mikor már Arianát szorongatta és beszélgettek a fiúk hozzám jöttek és egy nagy ölelést kaptam, amibe később a lányok is csatlakoztak.... 

*néhány nappal később*

Merient még egy-két napra a kórházban tartották a biztonság kedvéért, aminek örültünk is meg nem is, de tegnap óta végre itthon van és alszik mint egy medve. Kis cuki medve.

Mellette meg June, aki a most már ő plüssmaciját szorongatja. Komolyan, olyan mint egy kisgyerek. Amúgy Merien mikor meglátta a zsebemben, nagyon megörült, és néha féltékeny is leszek erre a Picire... Folyton a kis szerelmének nevezi. De egyszerűen mindkettőt szeretem. Mélyen a szívembe zártam őket és ki nem tudnak onnan jönni soha az ég világon!

Mióta kijött a kórházból a barátnőm, nyugodtabban alszik és már nincsenek rémálmai, amitől nem csak ő, de már én is nyugodtabb vagyok. Mikor kinyitottam a szemem, mert reggel lett, dorombolást hallottam az egyik oldalamon, a másik oldalamon, meg valaki szorosan hozzám bújt. Igen, látszik, hogy ki macskája, azt hiszem...

-Mindjárt karácsooony!- mondta gyerek hangon a másik cica.

-Nem mondom el, mit kapsz!- szögeztem le, mert valahogy sejtettem, hogy ezen jár az esze. Már csak abból is, mert felcsillant a szeme ami rögtön kiskutya szemekké váltak.

-Úgyis megfogom tudni!- kuncogott.

-Merien, a karácsonyig még van másfél hetünk, addig se fogod megtudni!- nevettem fel.

-Több az időm! Muhahaha- nevetett erre én jobban rákezdtem, de makacsságát nézve fölé kerekedtem és puszilgattam ahol csak tudtam. Ő erre csak nevetett, mert már elkezdtem csikizni. Mikor már könnyezett a nevetéstől és könyörgött, hogy abba hagyjam, megcsókoltam. Nyávogást hallottunk, majd éreztük is ahogy az arcunkba furakodik valaki, amin csak még jobban nevetni tudtunk.

-Nem! Ő most az enyém!

-Kis féltékeny- kuncogott fel alattam, majd egy puszit nyomva az arcomra kimászott alólam és bement a fürdőbe... Jó reggelek, hiányoztatok!

29. Rész

Sziasztok! Nagyon köszönöm, hogy eddig ennyien olvastátok! És a komikat is! Viszont most több mint egy hétig nem tudok majd jelentkezni, mivel barátnőm nálunk lesz (nagyon ritkán találkozunk és már 11 éve, hogy ismerem) és szeretnék vele foglalkozni, és most nem a blogommal. Sajnálom, és remélem a mostani rész is tetszeni fog! (Azért próbáltam meg, minél hosszabb részt írni, hogy ne legyen nagy baj, hogy egy ideig nem lesz új rész) Najó.
 Jó olvasást! 

Ezer puszi: Kincső.xx

Mindennek vége most??

Merien szemszöge:

[ZENE]

Újra a pipacsos réten vagyok és fekszek. Mámorító érzés itt lenni, de valami mindig hiányzott. Voltak idők mikor egyszerűen a tölgy fa aljában megláttam Niallt ahogy ücsörög és mosolyogva meséli, hogy éppen aznap mi történt vele, velük. Bár sosem értettem, mert volt olyan, mikor alig 20 percre hogy eltűnt. Vagyis nekem úgy tűnt. Viszont mikor nincs itt velem és nem hallom, mindig megjelenik az a titokzatos lény, mellette a gyilkossal, akit régen láttam. Olyankor minden rossz érzésbe kerít. Bánat, düh és félelem külön fajta árnyalatai futnak végig egész testemen.  Próbálok futni előlük, de mindig megmarad az a bizonyos táv köztünk és kezdek fáradni, amitől csak közelebb kerülnek hozzám. Bár könnyűnek érzem magam, mégis nehéz megtartanom a testem. Tudom, ha nem nézek velük szembe, ők győznek és nem én. De engem vár Niall! Tudom, hisz mindig mondja, hogy minél hamarabb térjek vissza hozzájuk, mert nagyon hiányzom mindenkinek! Olyankor mindig elhatározom, hogy megállok előttük és legyőzöm őket, de mikor mennie kell, elillan a bátorságom és elfelejtem, hogy ez nem az én világom. Én nem ide tartozom! Egyszerűen... Mintha amnéziás lennék és minden új lesz számomra, annyi változatosságra, hogy emlékszek mindenre, csak épp arra nem, hogy mit éreztem, és mit szerettem volna csinálni. Lehetetlennek tűnt az egész dolog.
-Szia édesem! Hiányzol...- ült le a szokásos helyére- Képzeld, ma végre már rendesen ettem, és úgy éreztem mintha egész London ételkészletét elnyelte volna a gyomrom...Remélem nem soká hallhatom a csilingelő hangodat. A fiúk meg végre megnyugodtak picit. Fúú és képzeld megint esik a hó. El se állt tegnap óta. És eddig ez tiszta és nem havas eső!
Valamiért olyan boldog vagyok. Remélem ez annak a jele, hogy nem sokára kinyitod a szép kis szemed és majd agyon csapsz, hogy miért nem voltam veled akkor anno, mert lemaradtál az első havazásról... Igen. azt hiszem megérdemelnék egy pofont... Jhajj...-sóhajtott fel majd lehajtotta a fejét.
Mire oda értem hozzá és leülhettem volna, már el is tűnt. Nem értem. Annyira megakartam volna érinteni. Akartam, hogy a karjai közt lehessek. Érezni a tapintását a csókja ízét. A nevetésén mosolyogni egy jót, mert egyszerűen imádom! És most meg akartam volna vigasztalni! Most igazán én érdemelném meg azt a pofont. Ő nem tehet róla, hogy ÉN leakartam jönni a lépcsőről, miközben éreztem, hogy nem kellene, mert ez lesz... De hogy én még saját magamra se hallgatok, hát az már kész. 

Miközben sétáltam, minden egyre nyomottabb lett. Fáradtabbnak éreztem magam. A látvány most az egyszer valami eszméletlen volt. Eddig mindig világos vagy sötét volt, és most az egyik percről a másikra megváltozott. De most mégis valami más volt. Nem kell ide erő, se semmi gorombaság. Ne vezéreljen düh hisz ostobaság lenne csak a vége.  Csak légy bátor, és tiszta szívből küzdj a célodért, hisz akkor tényleg van miért küzdeni, és ha el is vesztél, tudod, te megpróbáltad!~ Mintha ezt sugallta volna nekem a toll. Vettem egy nagy levegőt és szép lassan elindultam a kezemben szorongatva a pihét...

Egy tenger nyílt elém és fölötte lehetett látni picit a napot, ami itt nem volt eddig. Igen, tudom hogy még nincs itt az én időm! Tudom, hogy meg kell küzdenem a szeretteimért. Már csak azért is, mert nem ismertem anyámat. Az apámat meg félreismertem. Itt az idő. Azt hiszem... Meg kell fordulnom és elindulnom. Mikor megfordultam egy apró fehér toll szállingózott előttem, kitártam a kezem és pont a tenyeremre helyezte gyönge súlyát. ~

Niall szemszöge: 
[ZENE]

Mióta hozzánk került Pici June, eltelt még egy hét és Merien szívverése is csak lassul. Az orvosok már csak arra várnak, mikor írom alá a papírt, hogy levegyék a lélegeztetőről. Nem akarom elveszíteni, de ahogy egyre ritkábban veszi magától a levegőt, elönt a bűntudat, hogy lehet így csak rosszat teszek neki, és szenved. Nem akarom! Azt akarom, ha már meg kell, hogy haljon, haljon meg szenvedés és minden ilyen nélkül. Boldogan. Épp most írom alá a papírt, de már most össze szorul a szívem és homályosan látok a maró sós víztől. Már nincs visszaút. Elvesztettem. Még kaptunk öt percet, hogy elbúcsúzzunk tőle, ezért bementünk mindannyian hozzá. Mindenki nyomott egy puszit piroskás arcára, majd sírva arrébb álltak. Igen, akár fiúkból is vagyunk, mi is sírhatunk. Leültem az ágy melletti székre és szorosan megfogtam a kezét, hogy egy utolsót meséljek neki...

Merien szemszöge:

Pontosan nem tudom, hogy mi lesz a tervem, csak azt, hogy ha nem sietek, elkések. Ahogy rohanok, egyre sötétebb lesz és hidegebb minden körülöttem. Érzem, hogy fogy az erőm, de muszáj megtalálnom őket.
-Hova-hova szép leány?- kérdezte valaki a hátam mögül, akit eddig még nem igazán hallottam.
-Ő is itt van?
-Ugyan ki?- nevetett fel kacéran. majd felé fordultam mire elsápadt és ráfagyott a mosolya.- Te-te mit? és hogyan? Merien? 
- Még felismersz? Csoda...
- Én a-annyira... Sajnál...
- Nem kell semmit se sajnálni, hisz te ölted meg a saját feleséged, csak azért mert kellett valami irat, nem de?
- Ezt meg...honnan?
- Ő IS ITT VAN???- kiabáltam rá, mert már kezdett fogyni a türelmem és éreztem, hogy minden nehezebb számomra. A levegő vétel, a beszéd, a mozgás...
 "OOOH MERIEN MILYEN RÉG LÁTTALAK MÁR TÉGED!" - hangzott a férfi mellől a hang, de test sehol. "HÁT BOCSÁNAT, DE ELVESZTETTEM A TESTEM.."-nevetett fel hangosan.-"AHOGY TE IS!"- majd egy éles fájdalom került a fejembe, hogy szinte üvöltöttem volna. Aztán eszembe jutott a toll. Fogalmam sincs, hogy mit akartam vele kezdeni, de az ösztöneim azt sugallták, ezt kell tennem. Így szét néztem, majd eszembe jutott a tenger amit láttam. Felugrottam és rohantam ahogy csak tudtam. Egyre ritkábban tudtam csak venni a levegőt, mert a tüdőm valami folyamán nem engedte be az oxigént. Többször is elestem, mikor az oldalam csak úgy elkezdett vérezni és semmit se tudtam ellene tenni. A lábaim már fel akarták adni a harcot, de én nem! Vissza akarok menni! Ahogy a víz szegélyéhez értem megtorpantam. Pontosan miért is csinálja ezt velem. Meg kellett tudnom a választ, így megfordultam és apámmal találtam szembe magam, ám néhány helyen szivárgott belőle valami, aminek kék színe volt, de olykor vörösen, mint a vér folyt.
- Miért?- csak ennyit tudtam feltenni. Remélve, hogy tudja. Miért én? Miért üldöz? Miért? Mit tettem? Miért nem hagy békén?
-"MERT NEKED MEG KELLETT VOLNA HALNOD A BUSZON! AZ CSAK A TE HALÁLOD LETT VOLNA! MERT MIKOR A KÓRHÁZBA KERÜLTÉL MEGMENTETT TÉGED VALAKI, ÍGY TE SEM TUDTÁL MEGHALNI! EZÉRT ŐT VITTEM EL MAGAMMAL. TALÁN HA EDDIG NEM JÖTTÉL VOLNA RÁ, IGEN, ÉN AZ ÖRDÖG VAGYOK! DE NYUGODTAN DÉMONOZHATSZ IS, AZT JOBBAN SZERETEM. A SZÍVED A BUSZON KETTÉ SZAKADT, ÍGY AZ APÁD ODA ADTA AZ ÖVÉT. A RENDŐRÖK AZ Ő ISMERŐSEI VOLTAK, ÉS NEM IS RENDŐRÖK VOLTAK. DE MOST, NINCS SENKI AKI MEGMENTHET TÉGED, DRÁGA MERIEN PERVIN!"
Nem válaszoltam semmit, mert már mindent értettem. Az apám attól még, hogy megölte az anyámat, engem megmentett. Így visszafordultam és tovább sétáltam a vízben. Alig kaptam levegőt és már a szememet is kényszerítenem kellett, hogy nyitva tartsam. A testem már rég összerogyna, ha hagynám, de most nem adhatom fel! Ha már ennyi mindenen túl voltam, nem adhatom fel! Most nem! Mikor a víz már a derekamig ért, leraktam óvatosan a víz felszínére a pihét és megforgattam a vízen. Fogalmam sincs, mit és miért csinálok, de most nem ez volt a lényeg. Ahogy néztem észre vettem hogy a toll közeledik felém és mikor az ujjbegyemhez ért porrá vált, és az arany por az ujjamra tapadt. Mint egy betegség, olyan volt, mintha fertőződne. Így már a könyököm is arany színt vett fel. Mögülem csak egy óriási ordibálást hallottam, de már az egyik fülem is olyan lett így nem hallottam tisztán. Éreztem ahogy fölemel valami a vízből, így a levegőben lebegek. A hátamból mintha valami kifúródna, így hagytam, hogy kiszabaduljon valami. Lenéztem. Már nem láttam semmit se alattam, mindenhol a kék és a fekete szín uralkodott. A lábaim és a derekam is már aranyon világított és mikor hátra néztem megláttam egy óriási hófehér szárnyat. Gyönyörű volt, de mikor megakartam volna érinteni, arany lett és szertefoszlott. Az arany egyre jobban hatolt, én meg nem kaptam már levegőt. Itt a vég. Szeretlek Niall!-gondoltam majd becsuktam a szemem és vártam. Vártam, hogy elvigyen a halál.
Mikor újra kinyitottam a szemem, mindenhol fehérséget láttam és ismerős hangokat hallottam. Pislogtam párat, mire kitisztult a látásom, és megpillantottam, hogy egy fehér folyosón vagyok és hátulról zokogást hallok. Körülöttem kér ismeretlen férfi érdeklődve és csodálva néz rám, miközben megálltunk. Újra kaptam levegőt és nem fájt semmim.
- Úhm... Segítenének kérem?- kérdeztem nyugodt hangon. Nem szóltak csak segítettek én meg fel tudtam állni. Hátra néztem és annyit láttam, hogy hat fej a térdére hajtja a fejét és sír. Harry és Ariana egymás karjaiban zokog. Niall csak az ajtóban támaszkodik és csak úgy ömlik a szeméből a sós víz. Oda rohantam és mivel háttal állt nekem a szöszke, hátulról öleltem meg. Először nem érzékelhette, mert nem reagált rá egy jó ideig. Ám mikor rám néztek a többiek mind felordítottak/sikítottak és hozzánk szaladtak.
- Azt hittem, hogy már el is felejtettetek.-nevettem fel, mikor megöleltek. Niall még mindig háttal volt nekem, de mikor megszólaltam, hátra fordult, felkiáltott, felemelt és körbeforgatott. Mikor letett akkor se engedett el, csak az arcát a nyakamba fúrta és tovább zokogott.
- Én meg... meg már.. azt hittem, hogy... hogy- dadogott és szipogott.
- Shhh... Itt vagyok, és akár hiszed akár nem, még maradok is.- simogattam a fejét, olykor a hátát megnyugtatásként.
- Én meg soha de soha el se foglak engedni, nézett fel a szemembe, majd mivel úgy tűnt, nem hiszi el, hogy itt vagyok, bizonytalanul, de megcsókoltam. Rögtön vissza csókolt és csak akkor szakadtunk el, mikor már elfogyott a levegőnk, és zihálva mosolyogtunk egymásra, elfeledkezve a többiekről.
- Hiányoztál!
- Nekem is, de nagyon!- öleltem meg, majd a fülébe súgtam, hogy szeretem. Ő mosolyogva vissza súgta. Elengedtem és Arianához rohantam, hogy megöleljem.
- Te ilyet soha a büdös jó életbe nem csinálhatsz! SOHA! Érted??- mondta picit könnyezve, de a végét elnevettük.
- Sajnálom és köszönöm! Phuuu szar volt elhiheted... De mostmár örökre itt leszek veletek, vagyis ameddig tényleg el nem megyek...- nevetettem fel.
-Örökké?- emelte fel a kisujját, hogy megígérjem.
-Örökké!- és összeakasztottuk az ujjainkat.

6. díj

váááááááááááááááááááááááááh*w* a 6.dííjaaaaam :DDD KÖSZÖNÖÖÖM!!!<3

Köszönöm a díjat Daniella.-nak :)

Szabályok
1, Írj magadról 11 dolgot
2, Válaszolj 11 kérdésre
3, Tegyél fel 11 kérdést
4. Küldd tovább 11 embernek

 11 dolog magamról:

1. Kedvenc színem a kék és a fekete

2. Nem szívlelem a rózsaszínt

3. Négy évet kosaraztam

4. Szeplős vagyok

5. Minden fajta zenét szeretek, kivéve azt amiben csak beszélnek..brrr...

6. Nem ítélek embereket külsőleg:)

7. Kék szemű vagyok (amit sokan kiakarnak kaparni és elvinni xddd)

8. Miskolcon születtem és éltem 6 évet. 

9. Most is Miskolcon tartózkodok 1 hétig^^

10. Tériszonyom van

11. Ezt a szüleim nem értik meg, ezért megyünk a hegyekbe túrázni...:DD

[+1. (csak nektek) csak 30 részesre terveztem a Furcsa életet... De majd meg látjuk mi lesz:)]

11 kérdésre a válaszom:

1. Van szerencseszámod?

van. (9)

2.Ki az aki a legközelebb áll hozzád a családodból?

talán a húgom leginkább.:)

3.Plüss állattal alszol?

Egy plüssrépával!

4.Mi lenne a 3 kívánságod? (az nem lehet,hogy had kívánj még többet)

Tudjak rendesen angolul, találkozzak a fiúkkal és őőm... híres grafikus legyek.

5.Vacsora egy étteremben vagy otthon punnyadás a pasiddal?

punnyadás.:D 

6.Mi a horoszkópod?

ikrek.

7.Boldog vagy?

most éppen igen ^^

8.Horror film vagy Akció?

horror.

9.Viva tévé vagy MTV?

 Viva

10.Tudod ki az a Heath Ledger?

névről nem tudom, de lehet képről felismerném.:)

11.Mi lenne az a 3 dolog amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

 kulacs(amiben van víz), naptej (napallergia miatt) és bikini.:DD

11 kérdésem:

1. Mitől félsz a legjobban az életben?

2. Mit szeretnél elérni az életben?

3. Ha találkoznál egy űrlénnyel hogy reagálnál?

4. Hiszel az UFOkban?

5. Szereted az OREOT??

6. Babonás vagy?

7. Egyke vagy testvér?

8. Milyen nyelveken tanulnál?

9. Láttad már a Z világháborút? 

10. Hiszel a zombikban?

11. Kék vagy rózsaszín? 

11 ember akiknek küldöm:

1. ~Patrícia-Broken wings

2. Rékaa Szabó- Just a dream.

28. Rész

(még mindig Niall szemszöge:)

Lassan már két hete, hogy Merien kómába esett. Szinte alig hagyom el és folyamatosan beszélek hozzá. Néha olyan érzésem van, hogy figyel, hallgat és mind közül, velem van. Az orvosok azt mondják, hogy mikor elhagyom a kórházat, mindig lelassul a szívverése. Ez meg azt jelenti, hogy érzi, mikor vagyok vele. Remélem minél hamarabb látom a gyönyörű barnás szemét, ahogy csillog. Az édes nevetésén, mikor megtöri a félelmetesen kínos csendet vele. Hiányzik...

*még két héttel később*

Nem akartam kinyitni a szemem, mikor a nap sugarai erősen beakartak jutni a látó körömbe. Bárhogy forgolódtam az ágyamon, mindig a csukott szememre sütött a fránya nap. Egy idő után feladtam (így 1:0 a napnak) majd kikászálódtam. Bebattyogtam a fürdőbe és mikor bele néztem a tükörbe nagyon megijedtem. Már sehol az örök boldog Niall, aki mindenen nevet. Szemek alatt fekete karikák, szürke szempár, szinte már csontváz alkat és a hajon is jobban látszik a barna. Gyorsan megmostam hideg vízzel az arcom és sóhajtottam egy óriásit. Felvettem egy melegítő alsót és le slattyogtam a konyhába, mert kezdek éhes lenni, végre. A lépcsőnél finom illatok szálldogáltak a levegőben. Hmmm... Rántotta azt hiszem... Ekkor a hasam tudásomra adta, hogy bizony, éhes vagyok. Lefutottam és szó szerint betörtem a konyhába. Négy ijedt és csodálkozó szempárral találtam szembe magam.
- Mi a baj Niall?- kérdezte Harry.
- Éhes vagyok...-szinte suttogva csoszogtam közéjük. Liam mosolyogva elém tett egy hadseregnek való ételt és én csak faltam és faltam. Eddig fel sem tűnt, hogy tényleg így éheztem volna.
- Fuuu... Még ennyit sose ettél egyhuzamban...- kerekedett ki Harry szeme. Ezen csak kínosan elmosolyogtam majd megköszönve a reggelit felálltam és felfutottam a szobámba átöltözni. Lezuhanyoztam, majd a hajamat is megcsináltam. Felvettem egy fekete ülepes gatyát, ami a térdtől már feszülősebb és egy fehér pólót. Rá egy porár pulcsit és rohantam le. Felvettem egy bélelt deszkás cipőt és felhúztam a kabátom.
- Majd jövök- kiáltottam és izgatottan kiléptem az utcára. Fogalmam sincs miért, de úgy éreztem ma valami fog történni! Remélem jó... A kapucnit a fejemre húztam és a fülhallgatómat belenyomtam a fülembe. Lehajtott fejjel indultam utamra miközben Red-Not Alone  hallgattam. Mivel a kórház közel van, az út nem telt bele vagy öt percbe se. Már reflexből köszöntem a recepciósnak és indultam tovább a bizonyos kórterem felé.
-Szia édesem! Hiányzol... -ültem le az ágy melletti műanyag székre- Képzeld, ma végre már rendesen ettem, és úgy éreztem mintha egész London ételkészletét elnyelte volna a gyomrom... Remélem nem soká hallhatom a csilingelő hangodat. A fiúk meg végre megnyugodtak picit. Fúú és képzeld megint esik a hó. El se állt tegnap óta. És eddig ez tiszta és nem havas eső!  Valamiért olyan boldog vagyok. Remélem ez annak a jele, hogy nem sokára kinyitod a szép kis szemed, és majd agyon csapsz, hogy miért nem voltam veled akkor anno, mert lemaradtál az első havazásról...

 Igen. Azt hiszem megérdemelnék egy pofont... Jhajj...-sóhajtottam majd a kíváncsian a cipőmet bámultam,mert éreztem valamit, aminek a súlya rá fekszik a lábfejemre. Egy alig három-négy hetes kiscica volt a cipőmön ülve, és csak bámult rám, eszméletlen gyönyörű kék íriszeivel csak bámult rám. Elmosolyogtam rajta majd fölkaptam az ölembe és csak simogattam.

- Jó reggelt Mr. Horan! Látom találkozott Pici Junenal!- mosolygott rám kedvesen az orvos.
- Önnek is! Hogy hogy Pici June lett a neve?- csodálkoztam, mert általában nem ilyen nevet szoktunk adni egy állatnak, vagy tévedek? Leraktam Merien ölébe, ahol rögtön össze is gömbölyödött és szuszogott álmában.
- Hát tegnap az egyik szobában volt egy dobozban, ahol előző este egy pici lány meghalt. A papíron az állt, hogy ez az ő kis cicája lett volna, de mire mikor meglátta már alig lélegezett. Ezért arra kértek, hogy adjam oda az egyik betegemnek, mert ők nem tudják elviselni. Nevet nem adtak neki. Így a kislányom, aki alig múlt öt éves, tudott a történetről és ő nevezte el Pici Junenak.
- És már találtak neki gazdit?
- Nem, mert mindig a kis hölgynél szokott lenni- biccentett Merienre mosolyogva- és arra jutottam, hogy önöknek szeretném szándékozni, ha nem teher önöknek.
- Juj,ugyan nagyon szépen köszönjük!- mosolygok vissza a hatalmas gesztusára. Ahogy kisétált még elbúcsúzott. Mikor rájuk néztem újra megmozdult bennem valami és szomorkásan megfogtam a lány kezét és azt simogatva és June dorombolását hallgatva aludtam el....

27/II.Rész

Ehhez a részhez szeretném megköszönni két embernek (nevét nem nevezem) a segítségét. Nélkülük nem ment volna, ha nem mutatják meg ezeket a zene számokat(és még sok számot is)! Nagyon szépen köszönöm!

És nektek is, hogy olvassátok, meg a komikat is! és a 13 feliratkozót is! Nagyon szeretlek titeket! :D

Ezer puszi: Kincső.xx

A nap végére, már megint kezdett a látásom is károsodni. Mikor mindenki a konyhába volt, én a szobában, besokalltam és elindultam a társaságba. Mikor a lépcsőnél voltam, megint szédülni kezdtem, így mikor léptem egyet, megcsúsztam. Nagy fájdalmat éreztem az egész testemben. A meglepődéstől meg sikítottam egy nagyot. Amikor megálltam, valami meleget éreztem a vállamnál és a fejemen. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem ment. Majd minden egyszerűen elsötétült körülöttem...

Niall szemszöge:

Épp a konyhában beszélgettünk a teknősökről és a tacoról, mikor sikításra lettünk figyelmesek és koppanásokra. Mivel egy ember kivételével mindenki itt volt, rémülten futottam a hang irányába. Szörnyű látvány tárult a szemem elé. Mindenhol vér, és azt hiszem Meriennek a bokája is eltört elég durván...[ZENE]

-MERIEN!!! Itt vagy? Válaszolj! Úr Isten, valaki hívjon mentőt!!- kiabáltam, miközben rohantam hozzá és lerogytam mellé. Ahogy a kezeim közé vettem, éreztem a szívverését, ami egyre lassabb volt. Éreztem a légzését, ahogy egyre nehézkesebb és ritkább lett. Olyan düh vette át rajtam az uralmat, hogy csak üvölteni tudtam. Az arcomat marta valami nedves. Azt hiszem sírtam, de nem vagyok benne olyan biztos. Hogy hagyhattam egyedül ott? Már látszott rajta, ez a sok baj, én meg hagytam, hogy szenvedjen. Minden az én hibám! Miért nem vittem be rögtön a kórházba? És egyáltalán miért vele történik? És egyáltalán mi a baja? Ahogy üvöltöttem, elvették tőlem, engem meg lefogtak. Nem bírom én ezt tovább, ha nem lesz nekem, én hogyan legyek? Miért maradjak? Mi értelmem lenne akkor? Én egy nagy senki vagyok, ha nincs Ő velem. Próbáltam kiszabadulni a fogások alól, de nem ment. Hallottam, ahogy az ajtó bevágódik és elviszik az én egyetlen kincsemet az életemből. Utána kell, hogy menjek. MOST! Nem engedtek hozzá, és lehet megértem, hisz úgy viselkedek, mint egy őrült, de most muszáj Vele lennem. Egy erős kar lefogta a karom, majd valamit belém tolt és a folyadék végig áramlott a karomtól az egész testemig, majd mintha a dühvel harcolna a nyugalom a szervezetemben, de az erősebb nyert, így ellazult az izomzatom és már rendesen tudtam levegőt venni. Ahogy tisztult a kép előttem, láttam és hallottam az ajtó előtt hangosan szirénázó mentőt, ahogy egyre távolodik, és már el is tűnt. Megragadta valaki a karom, majd az utcára kísért, ahol egy autóba ültetett és bekötött. A torkomban lévő gombóctól meg se tudtam szólalni... Nem ment. Csak az járt a fejemben, hogy mi lesz velem nélküle? Miért? És ha...? és ezekhez hasonló kérdésekkel térünk be a kórházba és mentünk a műtőhöz miután útba igazítást kértünk. Annyira nem megy.. Mindent elhibáztam! Leültettek egy székre, majd a kezembe adott valaki remegő kézzel egy pohár vizet. Megakartam köszönni, ezért felemeltem a fejem, mert eddig csak a földet voltam hajlandó nézni. De nem kellett volna! Ariana kínos mosolyával találtam szembe magam, ahogy vörös szemeiből még mindig folyt a sós nedv. Sajnálkozó nézéséből, csak még jobban sírni kezdtem, így a víz tartalma a földön landolt. Nem bírtam a szemükbe nézni. Úgy voltam vele, hogy ezt is elrontottam. Én, egyedül én vagyok a hibás mindenért... Annyira szeretem!  

Azt hiszem pont mától van hivatalosan tél. Meriennek a kedvenc évszaka. Szeretem nézni, mikor az első havazásban, csak úgy kirohan meztelen lábakkal és kabát nélkül. Ahogy felnéz kipirosodott arcával és kémleli az eget mosolyogva. Majd jót kacagva pörög és csak pörög. Rá csak egy szót ismerek. Gyönyörű. Az első találkozásunk is tél közepén volt. Épp korcsolyáztam, mikor valaki nekem jött és rám esett. Sűrű bocsát kéréseiben és nevetésében csodálkoztam, miközben felálltunk és bemutatkoztunk egymásnak. Óriás, kíváncsi szemei csak úgy csillogtak akkor. És mikor vele vagyok, mindig is ugyan úgy csillogtak. Eszméletlen volt. És ahogy próbált korcsolyázni is, vicces volt, és adott egy esélyt, hogy megismerjem. Így lopta el a szívem ő, Merien Pervin. 

Nem tudom mióta ülhettünk itt, de elég rég óta az biztos. A folyosón már rég nem járkált senki se. Néma csend uralkodott köztünk. Majd mégis, halk ajtó nyitódásra, majd csukódásra kaptam fel a fejem, és a főorvossal találtam szembe magam. Mélyen a szemembe nézett, majd nagyot sóhajtva nyitotta ki a száját.

- Mr. Horan?- kérdezte, mire én csak halványan bólintottam egyet.- A kisasszony túl élte, de épp hogy, hisz betört a feje, a lába, és a karja is szintúgy. Elég nagy vérvesztesége volt, csoda volt. Viszont csak úgy tudtuk megmenteni, hogy be kellett altatózni, amit a szervezete nem bírt, így kómába esett. Nem tudni mikor ébred fel. Sajnálom.

- Be lehet hozzá menni?

- Igen.- és elment a folyosón. [ZENE]

Csak néztem utána, fel se fogva mit mondott. Hisz akkor, még él! Megdörzsöltem az arcom és szép óvatosan felálltam és besétáltam a kórterembe.

Rossz volt látni, ahogy kábelek lógnak ki belőle és szinte mindene be volt kötve. A fején a kötés már kezdett átázni, így a fehér részen, enyhe pirost lehetett felfedezni. Az arca falfehér volt. Muszáj kellett megérintenem, így végig simítottam kezem az arcán, mire boldogságomra egy enyhe pír szökött az arcára. Olyan boldog lettem, hogy leültem mellé és szorosan fogtam a kezét az másik karommal meg simogattam az arcát. 

Olyan jó érzés volt és szomorú is így látnom.

Lassan engedtem, hogy a többiek is oda menjenek, így az ablakhoz mentem és kinéztem. Nem tarthatott sokáig, mikor megláttam valamit elszállingózni előttem.  És még egy. És még egy. És még sok még egy. A télről mindig Ő jut eszembe. Máris esik a hó? December elsején esik a hó. Valami elképesztő volt nézni, és az egészben az szomorított a legjobban, hogy nem tudom megmutatni Meriennek. Nem tudom felkapni a vállamra és nevetve kifutni vele a kertbe és szaladgálni addig, míg a többiek vagy csatlakoznak, vagy behurcolnak minket, mert megfázhatunk. Nem tehetem meg, mert most lehet nincs is eszméleténél. Mégis olyan érzésem volt, mintha ő is látná. Mintha ő csinálná ezt, csak nekem, hogy ne csak a rosszat lássam. Vissza mentem hozzájuk majd leültem egy üres székre és néztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt. 

- Gyere menjünk haza- veregette meg a vállam Louis. 

- Nem baj, ha ma estére én inkább itt maradok?- néztem körbe és megállapodott a tekintettem egy ápolón. Ő csak sóhajtott, majd válaszul megrázta a fejét, hogy nem, nem baj. A többiek, mind szorosan megöleltek és elmentek. Vissza ültem és merengtem.

- Tudtad, hogy a télről és a hóesésről mindig te jutsz hozzám? Képzeld esik a hó! Olyan megnyugtató. Remélem hallasz Merien! És azt is tudod ügye, hogy mindig melletted leszek és örökké szeretni foglak. Akármi is lesz, de kérlek ne hagyj itt. Rendben? Szeretlek...

5. díj

U,uuuuuuuu iiittt az 5. díjam, nagyon nagyon szépen köszönöm Melindának! Imááádoom! :DD

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj a 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küld tovább 11 blognak!

11 dolog magamról:

1. Barna hajú vagyok, de a vége ki lett szívatva és festve.

2. Május végén születtem

3. Kék szemű vagyok

4. És szeplős is!

5. Minden fajta zenét meghallgatok, és nem teszek rájuk gonosz megjegyzéseket, mert mindenki mást szeret!

6. kedvenc színem a kék és a fekete

7. Directioner vagyok.

8. Nem szeretem Justin Biebert....

9. Utálom a rózsaszínt, és a lányos dolgokat se, bár van mikor rám jön az 5 perc, és lányosan öltözködök...

10. idióta és hülye vagyok, de büszke vagyok rá!:D

11. Alma mániás vagyok! :DDD

Válasz a kérdésekre: 

1. Mi a kedvenc dalod?

fuu.. Most éppen a Metallica- Nothing Else Matters

2. Milyen nyelveket szeretnél (még) tanulni?

Olyasz, Japán és Orosz.

3. Van Twittered?

Van :D

4. Szereted T.Mills-t?

Igen! 

5. Mikor látogatsz el a blogodba? Minden nap, vagy csak mikor felteszed a részt?

Semelyik... Inkább minden második nap, mikor úgy érzem.:D

6. Szoknya vagy nadrág?

Nadrág.

7. kedvenc ételed?

Gyros, kínai és a gyümisali

8. Kedvenc hónapod?

Pff. Talán Április vagy Május. 

9. Van olyan kiegészítőd, vagy ruhadarabod, ami nélkül, nem tudnál élni?

Van! A fülbevalóim! Fú, ha nem lenne, én se lennék...

10. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Naptejet meg vizet. A víz, létfontosságú, a naptej azért kell, mert napallergiás vagyok.

11. Kedvenc sorozat?

Nincs. Sorozatokat ritkán nézek. Akkor is Anime vagy rajfilm féle! :D :3 gyermekded lelkem van!

Kérdéseim:

1. Mit tennél, ha tudnád, hogy az életedből már csak 30 perc van?

2. Kedvenc könyv?

3. Répa vagy tükör?

4. Ha választanod lehetne, melyik hírességgel élnél házasságban?

5. Van titkod?

6. Mit utálsz az emberekben?

7. Ha tudnál változtatni magadon, mi lenne az? (lehet belső tulajdonság!)

8. Nyár vagy Tél?

9. Lennél az ellenkező nemben egy napig?

10. Hol laknál szívesen?

11. Mi az életcélod? 

Akiknek küldöm:

smile-girl.:)))

Daniella

Harry Edward Hungary Louis Tomlinson Hungary

Domii.

Imádom, amiket írtok Skacok! :DDDD 

27/I. Rész

Még mindig beszélt, mikor kinyílt az ajtó és berohant rajta Niall. Nem értettem semmit se, pedig rengeteget beszélt. Miért van az, ha az ember hall, szinte alig-alig beszélnek hozzá, bezzeg ilyenkor? Ömlik a szájukból minden.

 Ahogy leguggolt elém, rá rakva kezét a térdemre, abba hagyta és aggódó tekintettel figyelt engem. Ahogy elnéztem arcát fekete karikák vették uralmát a szeme alatt, így sápadtabb is volt. Haja csapzott volt, gondolom esik/esett kint, ő meg rohant, hisz még mindig kapkodta a levegőt, bár próbálkozott lassan és mély lélegzetet venni, de aligha sikerült. Szája kicsit szétnyílva volt. Gyönyörű kék szemei, most nem csillogtak, így ahogy szoktam. Félelem sugárzott belőle.

Úgy éreztem, most sikerülni fog megszólalnom, így vettem egy mély levegőt és beszéltem. Azt akartam mondani, hogy nem hallak, de úgy éreztem csak tátogok, mert nem hallottam. Így még egyszer és még egyszer elismételtem. Niall rá rakta a kezét a számra gyengéden, és a szájára rakta a mutató ujját. Akkor mégis hall? Dejó... Felkapott menyasszony pózban és felfelé vette az irányt. Majd mikor lerakott a puha ágyra befeküdt mellém  így hozzá bújtam. Védelmezőn átölelt, mintha megkellene védenie valamitől, és a gerincem mentén simogatott. Az arcomat bele fúrtam a mellkasába és jó mélyen beszippantottam édes illatát.

Egyre halkabb lett az ütemszó ami eddig  a fülemben volt, így kezdtem érteni a szavakat, amiket mondanak. Hallottam, ahogy veszi a levegőt, sőt még a szívverést is megtudtam figyelni, milyen félelmetes gyorsasággal ver. Annyira bepánikoltam, vajon miért történik ez velem? És mi bajom? Mit tettem? Hogy lehetséges? Tényleg beteg vagyok?

- Niall én félek...- néztem rá és néhány könnycseppet véltem felfedezni arcán. Felkúsztam hozzá és lepusziltam őket. Ő csak halványan elmosolyogott.

- Mindig itt leszek veled, soha ne félj! Akármi is fog történni, gondolj ránk, rám! Bízz bennem és minden helyre jön. Nagyon nagyon szeretlek.- mondta mélyen a szemembe nézve. Újra nehezen láttam, de most a könnyek miatt.

- Én is nagyon szeretlek Niall!- közeledtem felé, majd lágy csókot nyomtam ajkára. Nem várt, rögtön vissza csókolt. 

Másnap finom illatokra és arra keltem, hogy valaki édes puszikat hagy a nyakamnál és a fülemnél. Mivel nagyon csikis vagyok, halkan elkezdtem kuncogni. Túl lusta voltam kinyitni a szemem a hülye nap miatt! Áááá, hogy miért pont a szememet süti... Mindegy!
-Jó reggelt szépség!- adott puszikat a számra, mire mosolyogtam.
- Arrrhg.. - morogtam valamit, majd a fejemre húztam a takarót. Csak ezzel az volt a baj, hogy így a lábam ki lógott. Próbáltam behúzni, de megfogták.
-ÁÁÁ jéghideg a kezed! Neee csiki-hihihizz!!- sikítottam és kalimpáltam a kezemmel és a lábammal, mint egy retardált fóka. Mikor leesett a földre a takaró elkezdtem fázni. Végre abba hagyta Niall a csikizést, így vissza húztam a takarót és felültem. A szőkeség lerakott egy nagy tálcányi ételt, így megtudtunk reggelizni. Nagyon örültem neki, hogy itt van velem.
- És... hogy érzed magad?
- Háát... jobban mint tegnap, az már biztos... -nevettem fel kínosan. Igazából hazudtam is és nem is. Mivel láttam és hallottam, nem úgy mint tegnap, de egyre jobban fájt a fejem és a végtagjaim is sajogtak.
- El kell megint mennem a patikába, mert kevés a gyógyszer, és a többiek nincsenek itthon. Kérlek szépen, ha baj van, akár csak megszédültél, vagy valami, rögtön hívj! Érted?- kérdezte, tele aggodalommal. Csak bólintottam, jelezve, hogy értettem.
- Addig el megyek fürödni.- mosolyogtam rá biztatóan, hogy minden rendben lesz.

Bele telt vagy 15 percbe, mire elment, addig legalább meg is telt a kád meleg és a hideg víz keverékével. Nagy nehezen lehámoztam magamról a textilt és bele merültem. Kellemes volt, ahogy átitatódott a bőrömön. Ahogy a hideg testemet felmelegítette a meleg víz. Valahogy úgy éreztem, ennyit tehettem az életért. Élni akarok, de nem ilyen áron. Nem akarom soha többé látni azt a lényt! Mióta kijöttem a kórházból, nem aludtam soha rendesen. Ahogy ennél rosszabb és sötétebb gondolatok jártak a fejemből, elegem lett és egy adag levegővel lebújtam a víz alá. Jó érzés volt, mintha megvédene a gonosztól. Nekem kellemes volt, míg a tüdőm egyre nehezebb és azt súgta, kell a friss, menj fel! De a testem többi része nem akaródzott feljebb menni. Mintha már máshol lennék.
Mikor kinyitottam a szemem, egy mezőn találtam magam, amin szinte csak pipacsok voltak mindenütt, így úgy tűnt mintha a piros lenne a talaj is. Messzebb volt egy terebélyes tölgy fa. Nem gondolkoztam semmit, de lábaim már vittek is felé. Már futok, de egyre halványabb minden amit látok. "MERIEN! Minden rendben? Jól vagy? Mit csinálsz? Ha nem válaszolsz.... bemegyek! És nem érdekel mi van rajtad! Érted? MERIEEN! Válaszolj!" És újra itt vagyok. Amilyen sebességgel futottam, olyan gyorsan jöttem fel a vízből és vettem levegőt. Kicsit krákogtam és felköhögtem egy kis vizet.
- Jó...jól vagyok! Nehogy be gyere, fürdök!- kiabáltam vissza. Majd gyorsan kimásztam, bár egyre nehezebben megy a mozgás, megtörölköztem, magamra kaptam egy melegítőt és egy I <3 LONDON felirítú fehér, elnyúlt pólót. A hajamat kifésültem, de még vizes volt. Kinyitottam az ajtót... volna, ha nem támaszkodnak neki. Niall gyorsan felpattant, így már kitudtam menni. Sóhajtott egyet, majd az eddig elgyötört arca megváltozott és egy enyhe mosolyt vett fel, berohant a fürdőbe és egy hajszárítóval és hajkefével a kezében az ágyra utasított azzal a céllal, hogy majd ő megcsinálja. Hát jó. Rábíztam. Egész jól megcsinálta. Sőt a vége picit hullámos is lett, de nem mondja el hogyan csinálta!
A nap további részében nem csináltunk semmit, mivel nem engedett több távolságot a fürdőtől a hálóig. Rengeteg filmet néztünk, bár semelyikre se emlékszek, mert a fájdalom egyre erősödött és koncentrálnom kellett, nehogy észre vegye.