24. rész

Louis szemszöge:

Sosem voltam az a fajta ember, akinek kellett bocsánatot kérnie. Mondjuk nekem se kellett soha megbocsájtanom senkinek, mert nem voltam olyan helyzetben. Sose gondoltuk komolyan a dolgokat. De most ettől a helyzettől izgultam túlságosan. Elindultunk egy másik szobába, hogy kettesben megtudjuk nyugodtan beszélni a dolgot. Nagyon aggódtam, hogy vajon sikerül-e nekem. Egy újabb ajtóhoz értünk amire "személyzet" volt írva.  Egyre jobban izgultam, már hallottam a fülemben lüketető vért is. Kissé idegesített. Oké Louis! Te sose voltál ilyen! Nem félemlíthet meg egy ilyen kis tett.Elég! Vegyél egy nagy mély levegőt fordulj meg és kérj bocsánatot, de artikulálj!~ gondoltam magamnak a jó tanácsokat...Ha lehet annak mondani. Mindegy... Vettem egy mély levegőt és mivel a hátam mögött volt, hátra fordultam és mélyen a szemébe néztem. Szóra nyitottam a számat, de egy árva szó sem jött ki rajta.

- Merien, én nem úgy gondoltam, mikor mondtam.

Tényleg.- hadonásztam össze vissza a karommal, mintha jobban eltudnám magyarázni magam... na ez aztán értelmes dolog mondhatom...- Sajnálom-néztem könnyes szemmel a szemébe- Annyira sajnálom! Minden szó amit mondtam akkor, hazugság volt. Te a mi családunkba tartozol. Te az én húgicám vagy és leszel is mindörökké!-túrtam bele a hajamba zavaromban.

Olyan fél perc kínos néma csönd telepedett be közénk, amit nagyon megakartam törni, de nem mertem. Egyszer csak azt veszem észre, hogy valaki megölel. Nagy megkönnyebbüléssel kiengedem a levegőm és gyorsan vissza ölelem az apró Merient. Nagyon szeretem (persze, mint barát és nem, mint csajt!!!) és nem akartam megbántani!

-Ügye megtudsz nekem bocsájtani?- kérdeztem el-el csukló hangon. Féltem a válaszától. De a helyett hogy válaszolt volna, csak sírt. A mellkasomba fordulva sírt, ahogyan egyre jobban itatódott át a pólóm. Nem izgatott csak szorosabban öleltem, mintha az életem függne tőle. Olyan rosszul esett, ahogy belegondoltam, hogy miattam sír. Én tettem ezt vele. Próbáltam nézni, de a látásom ködösödött, majd kicsordult néhány sós csepp az szememből. Belefúrtam az arcom a nyakába és gondolkoztam, de igazság szerint a nagy semmin, mert nem volt min gondolkodnom. Egy dög vagyok. 

Merien szemszöge:

Olyan megnyugtató volt amiket mondott most, de mégis picit még feszengtem és féltem. Éreztem, hogy nem csak én sírok már, hanem ő is. Elnevettem magam, majd mikor szét váltunk csak értetlenül nézett rám miközben letörölte a könnyeit. Példáját követve én is így tettem és hevesen bólogattam, hogy tudtára adjam, megbocsájtottam. A karját lazán át dobta a vállamon én meg nevetve a derekára raktam a kezem. Kimentünk vissza a többiekhez, akik eddig beszélgettek a folyosón a teremből üvöltött a zene, szóval gondoltam próbálnak. Mikor megláttak nagyon elvigyorogtam rajtunk.

- LOUIIIS TE MEGCSALSZ ENGEM?-sipákolt Harry. Úristen, hogy ezek nem nőnek fel..-nevettem.

- Jahj Harry, az nem úgy volt, kérlek hadd magyarázzam meg a dolgot.- rohant oda, és megölelte, de Göndörke hátat fordított felemelt fejjel. Louis pedig hátulról ölelgette őt. 

Niall oda jött hozzám és ajkát az én ajkamra nyomta. Mikor elváltunk mosolyogva kipattant egy ötlet a fejemből.

- Picnic!- kiabáltam. Persze ebből senkinek nem mondott semmit. Ajj... Olyan hülyék az emberek, hogy nem értik meg, hogy mit akarok.- Menjünk el, közösen picnicezni!- és már rohantam is ki az ajtón. Olyan gyerekes kedvemben vagyok per pillanat. Aztán bevillant. Visszarohantam, hogy Arit is meghívjam, de Harrybe ütköztem. 

-Ohh uff. Bocsi.

-Héé Arianát ügye meghívjuk?- nézett le rám kutyakölyök szemekkel.

-Oda tartok. De hééé Mi van Casanova, megtetszett?- vigyorogtam rá, miközben húzogattam a szemöldököm. 

-NEM!- kiabált tiszta vörös arccal. HOPPÁ! 

-Oké én elhiszem.-kacsintottam rá és tovább rohantam be.

-Hééé Ari! Jössz velünk picnisezni, na! Nyomáás... -rángattam a kezénél fogva az öltözőbe. Ő csak nevetett, de beleegyezett. Gyorsan lezuhanyoztunk én amit kaptam ruhát felvettem. Majd Ari is felvett valamit én meg megcsináltam a haját. Azt hisze rekordot döntöttünk, mert alig 13 perc és 20 másodperc volt mire kiértünk a kocsihoz. Igen, most számoltam....

Sajnálom, de most csak ennyire jutottam.. Remélem azért tetszett! :)

Ezer puszi: Kincső .xx