27/I. Rész

Még mindig beszélt, mikor kinyílt az ajtó és berohant rajta Niall. Nem értettem semmit se, pedig rengeteget beszélt. Miért van az, ha az ember hall, szinte alig-alig beszélnek hozzá, bezzeg ilyenkor? Ömlik a szájukból minden.

 Ahogy leguggolt elém, rá rakva kezét a térdemre, abba hagyta és aggódó tekintettel figyelt engem. Ahogy elnéztem arcát fekete karikák vették uralmát a szeme alatt, így sápadtabb is volt. Haja csapzott volt, gondolom esik/esett kint, ő meg rohant, hisz még mindig kapkodta a levegőt, bár próbálkozott lassan és mély lélegzetet venni, de aligha sikerült. Szája kicsit szétnyílva volt. Gyönyörű kék szemei, most nem csillogtak, így ahogy szoktam. Félelem sugárzott belőle.

Úgy éreztem, most sikerülni fog megszólalnom, így vettem egy mély levegőt és beszéltem. Azt akartam mondani, hogy nem hallak, de úgy éreztem csak tátogok, mert nem hallottam. Így még egyszer és még egyszer elismételtem. Niall rá rakta a kezét a számra gyengéden, és a szájára rakta a mutató ujját. Akkor mégis hall? Dejó... Felkapott menyasszony pózban és felfelé vette az irányt. Majd mikor lerakott a puha ágyra befeküdt mellém  így hozzá bújtam. Védelmezőn átölelt, mintha megkellene védenie valamitől, és a gerincem mentén simogatott. Az arcomat bele fúrtam a mellkasába és jó mélyen beszippantottam édes illatát.

Egyre halkabb lett az ütemszó ami eddig  a fülemben volt, így kezdtem érteni a szavakat, amiket mondanak. Hallottam, ahogy veszi a levegőt, sőt még a szívverést is megtudtam figyelni, milyen félelmetes gyorsasággal ver. Annyira bepánikoltam, vajon miért történik ez velem? És mi bajom? Mit tettem? Hogy lehetséges? Tényleg beteg vagyok?

- Niall én félek...- néztem rá és néhány könnycseppet véltem felfedezni arcán. Felkúsztam hozzá és lepusziltam őket. Ő csak halványan elmosolyogott.

- Mindig itt leszek veled, soha ne félj! Akármi is fog történni, gondolj ránk, rám! Bízz bennem és minden helyre jön. Nagyon nagyon szeretlek.- mondta mélyen a szemembe nézve. Újra nehezen láttam, de most a könnyek miatt.

- Én is nagyon szeretlek Niall!- közeledtem felé, majd lágy csókot nyomtam ajkára. Nem várt, rögtön vissza csókolt. 

Másnap finom illatokra és arra keltem, hogy valaki édes puszikat hagy a nyakamnál és a fülemnél. Mivel nagyon csikis vagyok, halkan elkezdtem kuncogni. Túl lusta voltam kinyitni a szemem a hülye nap miatt! Áááá, hogy miért pont a szememet süti... Mindegy!
-Jó reggelt szépség!- adott puszikat a számra, mire mosolyogtam.
- Arrrhg.. - morogtam valamit, majd a fejemre húztam a takarót. Csak ezzel az volt a baj, hogy így a lábam ki lógott. Próbáltam behúzni, de megfogták.
-ÁÁÁ jéghideg a kezed! Neee csiki-hihihizz!!- sikítottam és kalimpáltam a kezemmel és a lábammal, mint egy retardált fóka. Mikor leesett a földre a takaró elkezdtem fázni. Végre abba hagyta Niall a csikizést, így vissza húztam a takarót és felültem. A szőkeség lerakott egy nagy tálcányi ételt, így megtudtunk reggelizni. Nagyon örültem neki, hogy itt van velem.
- És... hogy érzed magad?
- Háát... jobban mint tegnap, az már biztos... -nevettem fel kínosan. Igazából hazudtam is és nem is. Mivel láttam és hallottam, nem úgy mint tegnap, de egyre jobban fájt a fejem és a végtagjaim is sajogtak.
- El kell megint mennem a patikába, mert kevés a gyógyszer, és a többiek nincsenek itthon. Kérlek szépen, ha baj van, akár csak megszédültél, vagy valami, rögtön hívj! Érted?- kérdezte, tele aggodalommal. Csak bólintottam, jelezve, hogy értettem.
- Addig el megyek fürödni.- mosolyogtam rá biztatóan, hogy minden rendben lesz.

Bele telt vagy 15 percbe, mire elment, addig legalább meg is telt a kád meleg és a hideg víz keverékével. Nagy nehezen lehámoztam magamról a textilt és bele merültem. Kellemes volt, ahogy átitatódott a bőrömön. Ahogy a hideg testemet felmelegítette a meleg víz. Valahogy úgy éreztem, ennyit tehettem az életért. Élni akarok, de nem ilyen áron. Nem akarom soha többé látni azt a lényt! Mióta kijöttem a kórházból, nem aludtam soha rendesen. Ahogy ennél rosszabb és sötétebb gondolatok jártak a fejemből, elegem lett és egy adag levegővel lebújtam a víz alá. Jó érzés volt, mintha megvédene a gonosztól. Nekem kellemes volt, míg a tüdőm egyre nehezebb és azt súgta, kell a friss, menj fel! De a testem többi része nem akaródzott feljebb menni. Mintha már máshol lennék.
Mikor kinyitottam a szemem, egy mezőn találtam magam, amin szinte csak pipacsok voltak mindenütt, így úgy tűnt mintha a piros lenne a talaj is. Messzebb volt egy terebélyes tölgy fa. Nem gondolkoztam semmit, de lábaim már vittek is felé. Már futok, de egyre halványabb minden amit látok. "MERIEN! Minden rendben? Jól vagy? Mit csinálsz? Ha nem válaszolsz.... bemegyek! És nem érdekel mi van rajtad! Érted? MERIEEN! Válaszolj!" És újra itt vagyok. Amilyen sebességgel futottam, olyan gyorsan jöttem fel a vízből és vettem levegőt. Kicsit krákogtam és felköhögtem egy kis vizet.
- Jó...jól vagyok! Nehogy be gyere, fürdök!- kiabáltam vissza. Majd gyorsan kimásztam, bár egyre nehezebben megy a mozgás, megtörölköztem, magamra kaptam egy melegítőt és egy I <3 LONDON felirítú fehér, elnyúlt pólót. A hajamat kifésültem, de még vizes volt. Kinyitottam az ajtót... volna, ha nem támaszkodnak neki. Niall gyorsan felpattant, így már kitudtam menni. Sóhajtott egyet, majd az eddig elgyötört arca megváltozott és egy enyhe mosolyt vett fel, berohant a fürdőbe és egy hajszárítóval és hajkefével a kezében az ágyra utasított azzal a céllal, hogy majd ő megcsinálja. Hát jó. Rábíztam. Egész jól megcsinálta. Sőt a vége picit hullámos is lett, de nem mondja el hogyan csinálta!
A nap további részében nem csináltunk semmit, mivel nem engedett több távolságot a fürdőtől a hálóig. Rengeteg filmet néztünk, bár semelyikre se emlékszek, mert a fájdalom egyre erősödött és koncentrálnom kellett, nehogy észre vegye.