70. Rész

 Sziasztok! 

Uhh.. Annyira..köszönök mindent nektek! Nem tudom ti hogy lesztek ezzel, de nekem az elmúlt néhány rész után, ez lett a kedvencem. Komikat várom!:)

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A napok csak úgy pörögtek le a szemeim előtt, ahogyan ki se mozdultam szobám rejtekhelyéről. A fekete karikák szemem alatt, arra ösztönözte az embereket, hogy megsajnáljanak, vagy elmeneküljenek tőlem. Halott tekintetemmel egy idő után még a szeretteimet is elüldöztem mellőlem, pedig nem akartam. Csupán haragudtam rájuk, hogy nem engedték, hogy segítsek Louis-on. Hogy ő már eldöntötte. Hogy ő már nem szeretne vissza jönni. Hogy ő...vissza tudtam volna hozni! Megráztam fejem, s inkább letöröltem tenyeremmel a könnyeimet. Nem ülhetek itt csak úgy, örülnöm kellene, hogy Will meghalt és megköszönnöm, hogy Louis megmentette az életemet...

Alig telt el az  esett óta három hét, mikor már a nap hét ágra sütött be a szobába, s én nyitott szemekkel figyeltem Niall arcát. Ahogyan szempillái meg-megrebbentek, s hogy kisimult arcizmai, ellazultak, mégis ott éktelenkedtek a fekete karikák a szemei alatt, a kialvatlanság miatt. Összeszorult a szívem, ahogyan visszagondoltam, hogyan kiabáltam vele, mikor csak segíteni akart rajtam. Ahogyan majdnem fellöktem, pedig csak megölelni akart. Forró könnyek égették újra szemeim, mikor behunytam szorosan, s hercegemhez bújtam. 
-Mi a...Merien? Jól vagy? Rosszat álmodtál? Mi a baj kicsim? -ébredt fel, s rögtön derekam köré fűzte kezeit, s simogatta a hátam. 
-Annyira sajnálom.. Olyan hülye voltam.. -szidtam magam a mellkasába, miközben ő próbált csitítgatni. -Ellöktelek magamtól, miközben csak segíteni akartál, én meg le se szartalak, hogy te hogy érzed magad, és még csak rám se üvöltöttél, hogy mit képzelek magamról, pedig most megérdemelném, hogy szakíts velem! -zokogtam tovább, mikor hirtelen nem mellette voltam, hanem alatta, ugyanis felém mászott. -Niall mit csinálsz? -pattant ki a szemem, ahogyan felfogtam mit is tesz. Tekintetünk találkozott s figyeltem, ahogyan döbbent tekintete mosolygássá változik.

-Nem érdekel, hogy milyen nehézségeken mentünk keresztül. Nem érdekel, hogy így alakult. Az picit fájt, hogy ellöktél, de megértettelek. Merien. Én még mindig pont úgy szeretlek, ahogyan eddig, és ez örökké így lesz. Ne ostorozd magad, ami megtörtént megtörtént. Ez van..nem? Amúgy is ez a nap, egy nagyon különleges számomra.. -mormolta a végén a nyakamba, miközben harapdálta a puha bőrt. -És ezt a napot semmi se ronthatja el, mert ez a mi napunk! -adott egy lágy csókot. 
-Miért, milyen nap van ma? -ráncoltam a szemöldököm, miközben próbáltam magam elé képzelni egy naptárat, s hogy milyen nap van. 
-Tudod, minden Párizsban kezdődött.-kuncogott fel, mire felcsillant a szemem, s eszembe jutott, mi történt akkor. -Boldog évfordulót kicsim. -csókolt meg.

Elpirulva nevettem el magam, mikor rájöttem, hogy milyen 'ciki', hogy elfelejtettem az évfordulónkat. Kezeim közé temettem arcomat, de Niall nevetve se hagyta, így elhúzta kezeimet, s csikizni kezdett. A végére egy párnacsata keletkezett, amit egyáltalán nem bántam. Nem tudom mikor nevettem, s éreztem jól magam, mint itt és most, ebben a pillanatban.

A házban nem volt senki se rajtunk kívül, így a fél napot azzal töltöttük, hogy nem csináltunk semmit, csak pihentünk és élveztük egymás közelségét. Senki se gondolt arra, amit Will mondott anno'. Ő már megölt egy Élőholtat, s ő akart lenni a világ ura. Mégis akkor ha ő meghalt, és a másik Élőholt, akkor csak én maradtam életben. Én győztem.

-Készülődj, ideje mennünk.-adott egy puszit fejem búbjára, s felállva maga után húzott. -Na nyomás! -csapott egyet a fenekemre, miközben értetlenül néztem rá, hogy miért küldd fel az emeletre. 
-Hová mennénk? -mosolyogtam rá kedvesen.
-Titok, csak valami kényelmes, de csinosban öltözzön kedvesem. -hajolt meg, mint egy lovag, s én kuncogva pukedliztem neki. Felrohantam, a hotelszobánkba, s a szekrényem tartalmát néztem. Mióta feléget a ház, azóta itt élünk, s próbálunk úgy tekinteni erre az egészre, mintha nem történt volna semmi se.  Olyan negyven perc múlva már a tükör előtt álltam, s elhúzott szájjal vizslattam egyszerű fehér, térdig érő ruhámat, mely deréknál megvolt kötve. Hozzá egy bőrszínű magassarkút húztam, s hajamat enyhén begöndörítettem. Megráztam fejemet, s magamban kijelentettem, hogy szép vagyok, a magam módján. Elrohantam a fürdőbe, ott egy natúr sminket feltettem magamra, s kihúztam a szemem. 

-Kész vagy? -kiáltott fel szőkeségem, mire kurtán biccentettem, s elindultam felé. -Azta.. -kitágultak pupillái mikor végig pásztázta testemet. -Elképesztően nézel ki.. -pislogott párat, miközben mosolyogva felé igyekeztem. -De indulnunk kell.. -nézett az órájára, s egy gyors csók váltás után indultunk is..valahová. 

-De mondd már el! -nyöszörögtem a repülőgép ülésén, hogy mégis hová mennénk a fiúk magángépével. -Tudod hogy nem szeretek repülőn utazni! -emlékeztem, mire még jobban nevetni kezdett, amit nem értettem, miért tette, mert ez akkor sem volt vicces!
-Nyugi.. nem soká ott leszünk! És nem mondom el, ketchup! -mosolygott, mire elnevettem magam kijelentésén. Sose értettem, hogyan jönnek neki össze ezek a szavak, de úgy érzem, nem is fogom egy hamar megtudni.

-Na már! Minek kell bekötni a szemem?-morogtam, mikor kijelentette, hogy nem soká leszállunk, és nem szeretné, hogy tudjam hová megyünk. -Ez. Így. Nem. Ér.- nyavalyogtam továbbra is. 

Lépteinket felkellet szaporítani, valami miatt, így gyorsan beültünk egy kocsiba, mikor sikeresen kiértünk a repülőtérre. Duzzogva raktam keresztbe a karom, miközben folyamatosan beszélgettünk. 

-Itt vagyunk. -húzott ki a kocsiból, majd néhány perc sétálás után, levette rólam a kendőt. Csodálkozva néztem körbe, s közben az örömkönnyeimtől már alig láttam.
-Niall.. Ez.. elképesztő. -suttogva borultam a nyakába, majd hagytam, hogy az asztalhoz vezessen, ahol pontosan egy éve, ugyanott ültünk. Ugyan azzal a világítással, s ugyan azzal a kilátással az Eiffel-toronyra.  -Olyan.. csodálatos minden most...-gyönyörködtem továbbra is, miközben megvacsoráztunk, majd a kispadhoz vezetett, ahol leültünk és csak bámultuk a tornyot. 
-Boldog évfordulót Merien. -csókolt meg Niall, majd mikor elszakadtunk egymástól, mélyen a szemébe néztem. 
-Szeretlek. -suttogtam, majd újra megcsókoltam. 
-Én jobban szeretlek. -felelte, majd felhúzott s valahol a távolban halk zene indult, s mi elkezdtünk táncolni rá.  Párizsban, azon a helyen, ahol megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője.

69. Rész

 Sziasztok! 

Háát... Azt hiszem az elkövetkező részeket nehezen fogom megírni... Nem is tudom mit kellene most írnom..inkább semmit...

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge:

Mikor újra kinyitottam a szemeimet, nem a megszokott helyen találtam magam, hanem egy arany kapu előtt. Körbe néztem, de csak fehér porfelhők gomolyogtak össze-vissza, lassan. Még sosem voltam itt, mégis úgy éreztem, itt éltem, s ide való vagyok. Odalépkedtem a kapuhoz, s lépteimet szinte nem is éreztem. Eltűntek a puha fehérségben. 

-Harry? Hát te? -kérdezte meg egy hang a hátam mögül, mire egy másodpercbe se telt, már megperdültem a tengelyem körül. 
-Louis? -kiáltottam fel meglepetten, s megvártam, míg mellém ér, s együtt nézzük a hatalmas kaput. -Mit keresel itt? És az az itt, pontosan mi? -ahogy kék íriszeibe néztem, mintha fáradt mosolya arra ösztönzött, hogy szívem össze szoruljon, s  hatalmas gombóc keletkezzen torkomban.

-Ez a mennyország kapuja Harry. Én azért jöttem ide, mert már megtettem, amiért éltem. Te csak azért vagy itt, mert hülye vagy és beverted a fejed! De ne bánkódj szerelmem, úgy is sokszor bevered még a buksid! -nevetve veregetett vállon, mire a nevetés és a csalódottság vette át hatalmát testemben. Nem értettem semmit. Mi az, hogy már megtette? Amiért élt? Mennyország? Miről beszél? Mintha hallotta volna gondolataim, fáradt nevetéssel megölelt. -Én már voltam itt, még anno' mikor nálunk megtámadtak. Csak Merien vissza hozott. Hidd el, nagyon jó itt lenni! Csak éppen neked dolgod van még! 
-Itt hagysz minket? -csuklott el a hangom, s szorosan húztam magamhoz. Nem teheti ezt meg velem, velünk! Szükségünk van rá!
-Nincs már rám szükségetek! Csak hátráltatnálak titeket! Itt pedig biztonságban lesz a lelkem. -húzódott el, majd megpaskolva a hátam arrébb állt, s mosolyogva, engem figyelt. -Inkább gondolj az elmúlt évekre, miket közösen töltöttünk el. Mindig itt leszek veletek. Ott bent! -bökött a mellkasomra, majd kitágult a tekintete, s mélyen a szemeimbe nézett. -De Kevinre tessék vigyázni, s minden nap répával etetni! -bólogatott, mire könnyen szemekkel elröhögtem magam. 

-Hiányozni fogsz! -suttogtam, mikor hátat fordított, s eltűnt a kapu mögött. Örökre. Becsuktam szemeim, s kifújtam a bent tartott levegőt. Nekem még van dolgom lent! Felkaptam a fejem az égre s rögtön a múlt kockái derengtek a lelki szemeim előtt.

A találkozásunktól kezdve, ahogyan egy csapatba kerültünk, ahogyan elmondtuk neki az igazságot. Mindig megmosolyogtat ahogyan eszembe jut dacos arca, ahogyan próbálja nem elröhögni magát, miközben valami 'szörnyen fontos' címen beszéltem hozzá, s ő mind végig figyelt. Ahogyan Merien is közbelépett az életünkben. Ahogyan keresztapát játszott szegény lakásán, vagy csak saját magát adta. Egyszerűen nem lehetett nem nevetni, mikor mellette volt az ember. Képtelenség volt. Mikor megdumáltuk, hogyan hozzuk össze Niallt és Merient, vagy még Párizsban, mikor ellopta Merientől az indián fejdíszt. Mondjuk ezt a sztorit csak hallottam, de akkor is bele vésődött a fejemben. 

"-Nem láttad? Nagyon vicces volt.. -röhögött fel Zayn, mikor Merient s Niallt végre össze hoztuk. -Akkor csak képzeld el.. Louis berontott szegény csaj szobájába, mikor még aludt, majd ráfeküdt és kukorékolni kezdett. Látnod kellett volna! Nagyon kész volt Meriennek a feje. Szegény Lou meg a földre került, s az ágy alatt találta meg azt az izét, majd felkapva elrohant. És vágod, hogy Merien nem hagyta magát? Kész cica bunyó volt akkor!? -fogta a hasát a fekete hajú, miközben próbáltuk összepakolni a ruhákat, de nagyon nem ment. 
-Mostmár sajnálom, hogy még aludtam... -próbáltam kipréselni a szavakat nevető ajkaimból. Az ajtó kivágódott, s egy Kevin repült be rajta, egyenesen az ágyra, s utána Louis követte, ahogyan a fején ott volt a 'sisak'. -Neeee... -nevettem, s ezzel a földön feküdtem már Zaynnel, miközben Louis az ágyon ugrálva énekelte a Makaréna dalt. "

Nedves arccal keltem fel, s a hangok nem voltak túl biztatóak. Párat pislognom kellett, hogy kitisztuljon a látásom, majd felültem, s körül nézve vettem észre, hogy újra a gyárban vagyok. Will próbál felállni helyzetéből, míg Merien két ember félével küzd. Egy nővel és egy férfival. Rögtön segítségére indulok, s a vörös nőt leráncigálom róla, mire üvöltve próbál megsebesíteni, de gyorsabb voltam, így egy kis tört a kis tasakból előráncigáltam, s gyomron szúrtam. Könnyes szemekkel indultam meg a srác felé, de mire elé értem volna, elpárolgott. 
-Gyáva! -üvöltöttem, majd inkább felsegítettem Merient fekvő helyzetéből, s Louis holt testére rá se nézve indultam el William felé. Minden rossz érzelem az ereimben kavargott, mikor végre sikerült elé érnem. -Csak egyet mondj meg. Miért tetted? -sziszegtem, mikor felsőjénél fogva felhúztam. Göndör fürtjeim a párától és az izzadtságtól lefelé kezdtek állni, így hátralöktem őket, s mérgesen meredtem csodálkozó tekintetébe. -Mielőtt megöllek. Mondd. El. Miért. -minden izmom megfeszült, mikor szólásra nyitotta ajkait, de nem mondott semmit, csupán egy újabb fájdalmat éreztem bordáim közt. El kellett engednem pólóját, így pont talpra esett, s én a fenekemre. 

-Hogy miért? Egyszerű. Ő megkapott mindent! Én nem! Senki se vett észre, mikor fellöktek a járdán! Viszont mikor az a szarházi elesett a saját lábában, rögtön szaladtak! Mikor vették észre, hogy történt velem valami? Miért kérdezték meg, hogy milyen napom volt? Soha! Ezért megöltem az Élőholtat, s átvettem helyette a helyet. Mert. Én. Fogok. Nyerni. És mindenki meghal!? -tett egy-egy lépést felém, miközben az egyik dobócsillagát szorította kezében, miközben már tenyeréből a vér csöpögött. -Elegem van, hogy mindig elnyomnak! Meg. Kell. Tanulnotok. Hogy. Itt. Én. Irányítok! - emelte kezét, s elakarta dobni, de Merien hangos üvöltése félbe szakította. 

-Neeem! -s azzal egy nyilat szúrt mellkasába. Will ráborult, de még lélegzett. -Megölted Louist. Azt hiszed elnyomásban éltél? Akkor még nem jártál a múltamban. A bosszú nem vezet semmire sem. De ezt Louisért kapod! -suttogta zokogva, majd kihúzta a nyilat testéből, s hagyta, hogy hasra essen. 

Aranypor s fekete felhő kezdett el testéből kiválni, s ezzel hamu lett, mi aranyporszemcsékkel csillogott. Rá se figyelve, mindketten Louis felé rohantunk. Az egész telepet elnyerte a fehér virág. Louis minden tagjára azóta rácsavarodott valamilyen növény, s mintha teste beleolvadt volna, kezdett elmállni a földbe, hogy virág legyen.

Így halt meg Louis William Tomlinson. Feláldozta életét, hogy más még élhessen, s folytassa feladatát. Meg mentse a világot.

"Azon az úton meghalni, melyet magad választottál, a halál bármely más formájánál értékesebb és nemesebb."

(Warrior Baek Dong Soo c. film)

68. Rész

Sziasztok!

Boldog Valentin napot mindenkinek!:) Nem írnék nagyon sok mindent előszónak, csak egyet. Eldöntöttem, hogy megpróbálom 100 +epilógussal zárni a blogot. Ezt azért mondom, mert már nem tudok nagyon mit írni. Ezentúl az események gyorsabbak lesznek, és megrendíthetik az olvasót! Nem vállalok felelősséget semmiért se!

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Zayn szemszöge:

-Jól vagy? Hey! Loui! Hahó!-lengettem meg Louis előtt a karom, mivel már vagy félórája a kezében tartott sárga répáját bámulja. Mióta 'meghalt' teljesen megváltozott. Vagy túl bolond, -ami normális is nála- vagy dúl benne a pesszimizmus. Hogy miért? Nem tudom. De már nagyon idegesít, mikor csak úgy hirtelen összehúzza a szemöldökét és bámul maga elé. Minket pedig észre se vesz.

-Mi? Ja..igen, persze! -dadogott, mikor felnézett rám üveges tekintetével. Ezzel a sráccal valami nagyon nem stimmel. -Harryék? -kérdezte hirtelen, mikor megint öt percre elrévedt valahol. Lelőttem volna a viselkedése miatt, de ez már megvolt. Csak nem én voltam..

A legrosszabb ebben a merengésben, hogy nem látom tisztán az auráját. Általában vagy szürke, vagy átlátszó ilyenkor. Pedig jobban örülnék mondjuk egy kéknek vagy zöldnek..

-Uhm..elintéznek egy ügyet.. -vakartam meg a tarkóm. Mégis hogyan tudnám elmondani neki ezt? Tulajdonképpen a bosszújukkal a halálukba futnak, de senki se mert visszafogni őket. Niall is más lett. Ahogy mindenki. Mások lettünk, mióta hozzánk költözött Merien, mások lettünk, mióta rózsaszín volt a hajam, s teljesen mások, mióta Merien házában futkároztunk, mert akkor még volt miért boldognak lenni, de nem is. Nem, mert Meriennek az apja meghalt, hogy balesete volt, hogy amnéziás lett -s a mai napig nem is emlékszik arra a napra, mikor össze jöttek a baleset előtt-. Jó, mert hozzánk költözött, hogy megismerhettük. Hogy nem borult ki, mikor megtudta, Niall sztár, hogy újra összejöttek. Bárcsak normális életet kaphatott volna. És nem ilyet.

-Hey haver! -kiáltott fel Niall, mikor belépett a konyhába, de Louis fellökte, miközben kifelé szaladt. -Hová mész? -üvöltött vissza neki, mire csak egy 'segítenem kell!?' mondatot kapott vissza.

Louis szemszöge:

Amit akkor láttam..tökéletes volt. Nyugalom, békesség, boldogság.

Abban a kis időben éreztem, hogy nekem itt már csak egy dolgom van. Egyetlenegy. És ugyan hiányozni fognak a többiek, már tényleg itt az ideje ennek, akár hány éves is vagyok. Mikor leesett, hogy Zayn szavai mit értettek, rögtön tudtam hova kell mennem, hála Meriennek, aki mindent megoszt Niallel. Így persze hogy mindenki tudni fogja a sztorit. 

Felkaptam a cipőmet, majd kirohanva egyenesen a kocsimhoz rohantam. Beindítva  a gyönyörűm, kikanyarodtam az utcából, s ráhajtottam az autópályára. A nap már kezdett lenyugodni, mikor egy dugóba kerültem.

-Gyerünk már! –káromkodva püföltem a kormányt, mire néhányszor a duda is megszólalt.

Merien szemszöge:

A lövés pontos volt, csak éppen nem jutott el Willig, mert mintha valamilyen falnak ütközve felrobbant a nyilam. Csodálkozva pillantottam Willre, majd Harryre, aki majdnem elnevette magát kínjában.
-Azt hittétek, hogy csak úgy védtelenül ide állítok? Ugyan már.. Nem sejtettetek semmilyen csapdát ebben? –nevetett jó kedvűen, majd szinte szökellve közelített felénk. –Most én jövök!-dalolta, majd ugyan úgy a háta mögé emelte kezeit, s egymás után dobta felénk a dobó csillagait. 

-Majd máskor Will.-szólalt meg Harry, mikor kardjával kivédte a támadást. Észre sem vettem úgy mozgott. Futni kezdett, majd Willtől pár méterre megállt, s egy kis méretű tőrt elővett, s a semmibe szúrta. A levegőben kék villámok csapkodtak, s az egész a tőrből jött. 

-Mi a...-estem a földre, mikor mellém csapódott be, majd zöld színt felvéve, fehér rózsák nyíltak ki. -Rózsák.. -nyíltak nagyra a szemeim. Felpattantam, s az egymással farkasszemet néző párosra meredtem. 

-A megbocsátásért. -suttogta majd a tőrét alhasába szúrta. Will óriásit ordított fel fájdalmában. Nem tudtam mit kezdeni magammal, mikor Harry hátra esett, s feje hatalmasat koppant a földön. Sikítottam mikor megéreztem valami csípőset oldalamon. Lenéztem, s akkor megpillantottam, hogy felsőm kezd vérvörössé változni!

-Szemét! -ordítottam, majd lőttem egyet, mire az elérte jobb combját. -Remélem vénát is ért!? -üvöltöttem, mikor térdre rogyott. Felé igyekeztem, de hirtelen valaki előttem termett. 

-Szia csitri! -suttogta nyájas hangján Carol. Répa vörös haja arcomba csapódott, mikor hátra lökött, s egyenesen valakinek a mellkasának lökött. -Viszlát csitri! -nevetett, majd felém igyekezett miközben egy kést szorongatott a kezében. Behunytam szemeim, s vártam, de csak egy ölelő kezeket érzékeltem derekam körül. 

-Éld túl! -suttogta az illető, majd egy csókot nyomott homlokomra, s összeesett. Kipattantak a szemeim, s megláttam, ahogyan Louis a földön fekszik, ahogyan szakadozottan veszi a levegőt. Mellette a rózsák karjaira fonódtak, s aranyport képeztek szirmaikból. 

-Ne!-kiáltottam fel, majd ellökve a mellkast, mi a hátam mögött volt, Carolnek ugrottam.

67. Rész

 Sziasztok!

Ezer bocsánat, hogy késéssel hozom a részt, de túlságosan felpörögtek az események!  Mindegy.. A hétvégén se tudok semelyik blogomra hozni részt, mert Német országban leszek. Csak ennyit szerettem volna. 

Figyelem! Ez a rész megrendítheti az olvasót, ezért nem vállalok semmilyen felelősséget! -és innentől kezdve még sok ilyen lesz...-

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge:

"-Sosem foglak elengedni...-mosolyogtam a csókunkba, mikor végre a barátnőm lett. Az érzés mely az ereimben áramlott, a fellegekbe repített. Ariana, mikor meghallotta szavaim, vigyorától megszakadt csókunk. -El se hiszem..- néztem a tiszta égre, majd le aranyosan kipirult arcára.

-Szeretlek Harry! -suttogta."

Az emlék futótűzként terjedt szét vénáimban, mire a magány, s harag sújtott le rám. Nem bírtam tovább. Ha harc, hát legyen harc. Leszarom, hogy Liam testvére. Óh, hogy leszarom, hogy a testvére!? 

Merien mellettem állt, s együtt meredtünk fel a gyár épületére. Rögtön egy kép ugrik be lelki szemeim előtt, ahogyan ziháltan, már ölésre készen rángatom ki apámat, hogy mondja el. De ő csak némán, kifejezéstelen arccal figyelt, s csak annyit közölt; 'Megmondtam, hogy nagy árat fizetsz érte. Te pedig elintézted azzal, hogy majd megoldod. Figyelmeztettelek!' -hangzott apám rekedt hangja fejemben, ahogyan higgadtan mormolja válaszát. Hogy tehet valakivel ilyet a saját apja? Megráztam fejem, majd egyenesen az ajtó felé mentem.

"-Mondd el,  hol az a dög!-rivalltam apámra, aki még mindig az asztala mögött ült, higgadtan, semleges arccal. -Mondd el!-kiabáltam, miközben az asztalra csaptam, mire az ketté hasadt. -Bocs.-suttogtam lesütött szemekkel, mikor leesett mit is teszek éppen. 
-Befejezted? -húzta fel egyik szemöldökét- Oké. Figyelj édes fiam!  Megmondtam, hogy nagy árat fizetsz érte. Te pedig elintézted azzal, hogy majd megoldod. Figyelmeztettelek! Előre szóltam, hogy nem lesz olcsó. A szavaimból ítélve, most azt hiszed én intéztem így, de tudnod kell, hogy ő rohant a vesztébe. Azt hitte otthon vagytok, s berontott, mire lelőtték. -mondta monoton, érzelmek nélkül, mire jobban éreztem a dühöt magamban.
-Mondd el a kicseszett életbe, hogy hol van William Payne!-ordítottam az arcába, mire ledöbbent. 
-Városi papírgyárnál.-fogta meg a halántékát, s dörzsölni kezdte.-De nem jó ötlet fiam..-kezdte volna a szent beszédet, de én már leléptem."


Merien szemszöge:

A félelem, s bátorság elegyelege keveredett bennem, mikor óvatosan belökte kezével Harry a sötét ajtót, majd mikor az nyikorogva beesett, bementünk. Ahogy léptünk előre, úgy a port is felvertük. A nap fénye erősen sugárzott át a törött ablakokon, s ezzel megvilágítva a por arany szemcséit. 

Ahogy meghallottuk, hogy becsapódik az ajtó, rögtön hátra fordultunk az ajtónak tartva fegyvereinket, de senki se volt ott. Csak az ajtó. Visszafordulva, éles fájdalmat éreztem oldalamban, mire lenéztem, egy kiálló tőrt véltem felfedezni.

-Áuh.-szitkozódva húztam kis, s mikor felnéztem, újabb hasított el a fejem mellet. Nem taktikáztam, s rögtön elfelejtvén Harryt, csak a harag vezérelt, így vissza dobtam teljes erőmből. Egy ideig füleltünk, majd hangos kacajra figyeltünk fel. 

-Miért nem adjátok fel? Ugyan gyerekek... Egy vén angyal és egy kezdő élőholt.. Nincs túl nagy esély... -lépett elő előttünk a sötétségből Will, hosszú szűk farmerben, szürke pólóban, s fekete bőrkabátban. -Miért kell ez a színészkedés? -emelte fel jókedvűen kezeit. 
-Miért kellett megölnöd egy halandót?-morogta feszülten Harry, mire megfogtam ökölbe szorult kezét biztatóan. Próbált uralkodni rajta, míg tudunk 'normálisan' beszélgetni Willel. 
-Mert azt akarom, hogy átérezzétek, amit én! Bár tényleg nem őt akartam lelőni..azt hittem Merien jött vissza... Szegény csaj! De röhejes volt a képe. És szánalmas..-rázta meg a fejér, miközben ráncolt homlokkal figyeltem őt.
-Mit kellene átéreznünk?-suttogtam, mert úgy éreztem több nem jött volna ki torkomon. 
-Tudjátok... Ha nem ismernétek Liamet.. talán könnyebb lenne... mert én csak azt akarom, hogy fájjon neki! Értse meg, hogy ami velem történt, míg őt elkényeztették, szörnyű volt! Kis pióca az öcsém! De! Itt vagytok ti, mint a barátai, az én prédáim. Egyenesen a csapdába be..úgy imádom ilyenkor az embereket! Kiszámíthatóak.. -nevetett jóízűen fel. A pulykaméreg rögtön át vándorot testem összes kis szegletére. 

-De mi nem vagyunk emberek.-sziszegtem a fogaim közt a szavakat, majd gyorsan előrántottam az íjam s egy nyilat, majd mint egy lassított felvétel, kifújtam a levegőt, koncentráltam, majd ellőttem.