77. Rész

Sziasztok! 

UHHH! Jó. nyughass Kincső! Szóval(:DDD).. Mindent nagyon szépen köszönök nektek, és igen, mindegyik részem előtt megfogom köszönni nektek a dolgokat! Minden régi olvasót Kincsősen puszilok és az újakat pedig még normálisan üdvözlöm. 
El se hiszem, hogy több mint egy éve írom ezt a blogot, és, hogy nem sokára bezárom.. Mindegy! És elnézést a nagy kihagyásért, de utolsó pár hét gyanánt fel kell zárkóznom!:) (ELÉRTÜK A +30.000 MEGTEKINTÉST!!!!WÁÁÁ)
 Szóval remélem még sokan lesztek, akikkel be fogom tudni fejezni életem első blogját! 
-mert Meriennel léptem be a blogvilágba.-

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A kezemen pihenő gyűrűt figyeltem, ahogyan már kezdett kihűlni a testemet körülölelő víz. Ki kéne mászni a kádból, de nagyon nem érdekel. Nagyokat sóhajtva hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon. Egyszerűen képtelen vagyok erre az egészre. Nem lenne egyszerűbb, ha mondjuk öngyilkos lennék? Talán mindenki boldog lenne.. de.. akkor azok, akik meghaltak.. hiába haltak meg, nem? Hiszen, mindannyian az én ostobaságaim miatt vesztették el az életüket. És én a halálba menekülnék, mert megfutamodtam. Félni kezdtem, és nincs aki megnyugtasson. Nincs Niall, hogy most dörömböljön a fürdőszoba ajtaján, mint anno, mikor beteg voltam. Mikor nem akartam neki fájdalmat okozni azzal, hogy elmondjam a bajaim. Mégis, most azt tenném legszívesebben. Tudom, hogy Harry és Zayn is meghallgatnának, de az nem ugyanaz. Ők nem tudnák azt visszaadni, amit Niall. 

A bőröm már libabőrös lett, s minden hab, ami a víztükrén volt, már eltűnt. Láttam, ahogyan remegni kezd a kezem, s csak figyeltem. Az fogaim kocogni kezdtek, s a szemhéjam egyre nehezebbnek bizonyult. Ha nem szállok ki, akár meg is fagyhatok. Végül nagy nehezen kiszálltam a kádból, s becsoszogtam a zuhanyzóba, hogy forró vizet engedjek magamra. A pára felcsapódott az üvegre, ahogyan a víz találkozott átfagyott testemmel. 

Megtörölközve felvettem Niall egyik fehér pólóját, s a bugyimat pizsama gyanánt. Hosszú hajamat kifésültem, majd vizesen befontam két fonatba. Le kellene vágnom. Ha ki volt engedve, már elért a fenekemig is. Ahogy késznek nyilvánítottam magam, bedőltem az ágyba, s reménykedtem, hogy álom nélkül aludhatok. Egyedül. 


"Lassúakat pislogok, miközben felülök a földről. A táj ismerős. Sötétvörös pipacsok, és a rét közepén egy árva tölgyfa. A nyári szellő lágyan fújja a kiengedett hajamat. Csodálkozva nézem, hogy nem a mostani ruhámban vagyok, hanem egy fekete bőrnadrágban, s egy kék pólóban. Megrázom fejemet, s a fa alá ülök. Mintha már jártam volna itt. 

- Mi ez a hely? - hangom suttogása beharagozza a helységet. Sehol senki. A némaság már üvölt, s várja, hogy valaki elnémítsa. Sehol senki, csupán él ülök itt. Egyedül. Már nem lesz az, hogy idejön valaki, s leülve elmeséli, milyen az élete nélkülem. Egyedül maradtam a kérdéseimmel. 
- Élet és Halál. - Lola hangja cseng, s már nem úgy néz ki, mint egy kislány. Ráncok telepednek szemei alatt, s fáradtan, akadozó lélegzettel telepedik le mellém. Csak megrázom a fejem, nem értek semmit. Várom, hogy folytassa, hogy miért öregedett meg, hogy hol vagyunk. Hogyan értette a kérdését? 
- Az Élet és a Halál közt pihenünk. - mosolya bágyadt volt, s az előttünk pihenő aranykapura figyel. 

- Miért vagyunk itt? - kérdezem. Hiszen, én nem haltam meg, s ő beragadt a két lét közé. Nem válaszol semmit, csak ráncos kezével átnyúl felettem, s magához húz. Megilletődöm közelsége miatt, de nem húzódom el. 
- Tudod.. Segítettél nekem, hogy megtaláljam a békémet. Köszönöm, hogy végre nyugalomra térhetek. - suttogja, s érzem, ahogyan átlátszó könnyei a vállamra hullanak. - De neked, még folytatnod kell az utadat, s rájönni, hogy mi a te erőd. Hidd el, ha koncentrálsz, s minden apróságra odafigyelsz, rájössz, hogy minden okkal történik. Különben is.. akkor hogyan láttad volna magad fiatalon? - kuncog fel, s mintha valamit hallana, ismét a kapura néz. - Itt az időm. Örültem a találkozásnak Merien Pervin, és még egyszer köszönöm! - ad egy csókot az orcámra, s nyögdécselve feláll, majd lassan előre sétál. Mielőtt a kapun átlépne, hátra nézz, s mintha kiabálna valamit. Mintha azt tátogná, hogy "Ne add fel". 

Utána akarok szaladni, hogy kérdezzek tőle még valamit, de mire odaérnék, a kapu bezárul, s ismét egyedül maradok. Sehol senki."

Reszketegen, izzadt háttal ültem fel az ágyon, s néztem körbe. A szobába a nap első sugarai visszhangzottak, s csaptak nagy zajt a szemeimnek. Rögtön felemeltem kezem, hogy eltakarjam retinámat. 
  
  Ha nem sietsz, mindenkit megölök! 

A hang ismerős idegenként csapott halljáratomba, s erősen becsuktam a szemem, koncentrálva, hogy kizárjam őt. Miért nem hagynak békén? Miért kell sürgetni? Hogyan tudnám megakadályozni a képességemmel ezt az egészet? Ha úgyis meghalok, nekik nem mindegy? Miért pont én? Mi más bennem, mint a többi halandóban? 

Felvettem egy farmer sortot, hozzá pedig Niall egyik feliratos pólóját.  Reflex szerűen húztam az orrom elé a textilt, s szagoltam negédes illatába. Ismét depressziós hangulatba léptem, de mielőtt a könnyeim patakként folytak volna végig az arcomon, kiléptem a szobámból. 

  Mindenki halott lesz!

Egyre idegesített a hang, s visszagondolva, hogy mi is történt ez után, száguldozni kezdett a szívem üteme, s a lábam is a fiúk szobáját vette célba, de semelyikben se voltak. Kezdtem bepánikolni, de mikor a konyhába értem rezignáltan, picit megnyugodtam, hogy láthattam a két elnyúlt, érdekesen felém pillantó tekintetet. 
- Minden rendben? - kérdezte Zayn, s rögtön felém tartott, de csak mosolyogva ráztam meg a fejem, elutasítva gyógyító segítségét. 
- Persze, csak megijedtem.. - hazudtam. 
- Tessék! - ásítva adta át egy bögre kakaót Harry, s én megköszönve belekortyoltam. Ahogy mindig, most is hozta a formáját és isteni ízt kotyvasztott. Mindent elfeledve kortyolgattam, s behunyt szemmel élveztem.

Hirtelen minden hideg lett, s reszketni kezdtem. Kipattantak a szemeim, de rögtön hunyorítva figyeltem a kihalt utcát. A fejemben rögtön megfogalmazódtak a kérdések, de valahogy még a levegő is bent maradt a torkomban. Leengedtem a kezem akaratlanul, így a bögre a földön eltört. A csapódás éles fájdalommal járt a bokámban. Lenézve néztem, ahogyan egy törött szilánk belefúródott a bokámba. Megrezzent arccal szedtem ki belőle, majd kifújva a párás levegőt, elindultam kabátot keresni ebben az őszies-télies időben. Reszketve gondoltam egy kabátra és annak melegére, mikor melegség járt át, s rám került a régi bundás farmer kabátom. Egyre több kérdéssel haladtam tovább az utcán, mikor egy ismerős kávézóra tapadt a tekintetem. Közelebb mentem a kihalt fák mellett a bejárathoz, s benéztem a nagy üvegen. Rengeteg ember üldögélt és iszogatott, beszélgetett. Igen hangulatos volt oda bent, mégis mikor be akartam volna menni, megakadt a szemem egy két személyes asztalnál ülő szőke hajon és az előtte ülő arcommal. 

- Mi van? - suttogtam magamnak, s összehúzott szemekkel figyeltem, ahogyan nevetgéltek, s mosolyogva beszélték ki életüket. Deja vu érzésem volt, főleg mikor Niall hátra nézett, s találkozott a tekintetünk. Félelmemben rögtön lebuktam, s reménykedtem, hogy eltűnők innen. És tudom, hogy most éppen visszafordul, s én megkérdezem, hogy mi a baj, hiszen furcsállva figyelte a teáját, mire azt a képtelenséget mesélte, hogy engem látott, csak idősebben. És én akkor csak kinevettem, s annyit feleltem, hogy minden lehetséges. És, hogy akkor milyen bölcs voltam..

A következő levegővételemet ismét egy meleg helyen vettem, s rögtön felfigyeltem a vállrázogatásokra. 
- Merien! - Zayn égető kezei a homlokomon pihentek, s csak azután vette el onnan, miután ránéztem. - Mi volt ez? - ült le aggodalmasan mellém, s Harry elé. Csak megráztam a fejem, s néztem a törött szilánkokra, melyből néhány a bokámba fúródott. 
- Mi történt? - hangom szinte némán süvített a falak között, de a fiúk így is hallották. 
- Hát.. egyik pillanatban ittad a mesés kakaómat, majd hirtelen össze estél és beverted a fejed az asztalba, a szépnek nem mondható bögre pedig a földre. Aztán ennyi. Se kép, se hang, nem lélegeztél, csak picit, ami megrémített minket. Aztán hirtelen minden újra forog.. - mormolta Harry elkámpicsorodva, s ráncolt homlokkal mért végig. - Hol voltál te lány? 
- Azt hiszem 2011-ben.. - suttogtam furcsa némasággal. 

76. Rész

 Sziasztok!

 Bocsánat a késésért, csak nem voltam wifi közelben és nagy most a lemaradásom, úgy.. mindenhol! És köszönök mindent nektek! Komolyan! Nem sokára akár el is érhetjük a 30.000 kattintást! Úristen, milyen jó lenne már! Mindegy! A helyesírásért bocsánat, de így is éjjel fél kettő van, és már lusta vagyok átnézni..

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A nap sugarai erősen szúrták szemhéjaimat, s hiába Zayn segítsége, hogy nyugodtabb legyek, még mindig feldúlt vagyok. Két napja csak sírok és fekszek. Enni se tudok, de már jó párszor megkordult a gyomrom. Mindig elhatározom magam, hogy megkérdezem, mi történt, de képtelen vagyok. Éppen akkor mikor közli velem valami, hogy mindenkit megfog ölni? Kösz nem! De a kíváncsiságom mindig győzött, mint most is. Sóhajtva törlöm le könnyeimet, s ahogyan megfordultam éreztem, ahogyan szétreped a hólyagom, így berohantam a fürdőbe. Elvégezve a dolgom, kezet mostam, majd az arcomról is leöblítettem a rászáradt könnyeket és a fáradságot. 

- Jó reggelt! - üdvözölt Harry, ahogyan beléptem a hotel konyhájába, s nagyot ásítottam. Csak odanyögtem egy "reggelt" szót, s öntve magamnak kávét, rengeteg tejet öntöttem bele, majd kicsi kakaót, majd összekutyulva, leültem az asztalhoz, s kortyolgatni kezdtem. Kínos csönd telepedett közénk, ahogyan Harry keresztbe tett  karokkal hátradőlt, így megmutatva nekem tetkókkal teli felsőtestét. Csak a semmibe merengett, ahogyan én is tettem, csak éppen a bögrémbe. 

- És ím, a szuper Malik a sötétség birodalmába lépett! - ásítva ült le Zayn mellém, majd megölelve, felállt, s reggelit kezdett csinálni magának. 

- Amúgy.. hogyan.. mi történt? - hangom mély volt, s remegő. Fogalmam se volt, hogy hogyan tudtam feltenni ezt a kérdést. Egyszerűen képtelen vagyok sírás nélkül beszélni, mert már nincs az a személy, aki mellettem fekszik, akinek érezhetem illatát, csókját élvezhetem, vagy csak a közelségét. Azt mondják, hogy az elhunyt szeretteink tovább élnek a szívünkben, de én nem ezt akarom! Azt akarom, hogy itt üljön mellettem, s mindent egyen össze, vagy siránkozzon, hogy nincsen olyan étel, amit szeretne. Csak.. legyen itt mellettem. 

A két fiú nagyokat pislogva nézett rám, de végül aprót bólintva egymást nézték, s némán megbeszéltek valamit. 

- Igazából fogalmunk sincsen, csupán az arca kezdett sötétedni, majd valami a falnak dobta, s leesett, majd szívrohamot kapott. Mármint.. nem lett fekete az arca, csak olyan volt, mintha valami árnyék elé állt... - vakarta meg a tarkóját Zayn, s Harry csak bólintva erősítette meg. Fátyolos tekintettel  néztem le a bal kezemen lévő jegygyűrűre, s nyeldestem a könnyeimet. Megakarta kérni a kezem! Mármint meg is tette, de.. megakarta kérni! Azt akarta, hogy a felesége legyek! Mrs. Horan lettem volna, de még csak a jegyese vagyok.. voltam.

Csak megráztam a fejem, s erősen töröltem le a könnyeimet. Meg fogom menteni őt és a barátaimat! Mindent jóvá teszek! Nem érdekel, hogy akár az életembe kerül, de inkább én, mint ők! Megkeményítettem a tekintetem, ahogyan a szívemet is, majd felállva elvettem egy almát, s nyammogva felrohantam a szobába, ahol felvettem Niall egyik sötétkék pólóját, s hozzá egy combig érő fekete farmert, majd beletűrve a pólót, összefogtam a hajamat, s a zoknira felvettem a fehér convers-em. Telefont a zsebembe dugtam, majd egy napszemüveget is felvettem, meg egy bőrkabátot is, s lerohanva kiabálva elköszöntem egy "majd jövök" szólással, s már a folyosón is voltam. 

Az utcára érve elmentem egy járműkölcsönzőhöz, s egy sötét gyönyörű motort kölcsönöztem, s hozzá egy sisakot is vettem, hozzáillő motorosruhával. 

Körülöttem minden elmosódott, s csíkokba fonódott be. A gondolataimat a szél elrepítette, de próbált utolérni. Hiába próbálkoztam elhagyni, egy-egy piros lámpánál mindig beért. Mrs. Horan. Milyen jól hangzik.. Ha én nem élnék.. akkor nem történt volna meg minden. Niall is boldog lenne egy másik barátnővel, esetleg már feleséggel. Louis is már rég valami foci meccsen futkorászna, vagy a fiúkkal, ahol ott van Liam és Niall is, énekelnek a rajongóknak. És most? Senki se tudja, hol vannak a fiúk, senki se tudja, mi van velük. És a legborzasztóbb ebben az, hogy én tudom, mi van velük és mi fog történni, de nem tudok semmit se tenni. 

A házak egyre gyorsabban haladnak el mellettem, s a kanyarokat is egyre nehezebben veszem be. Jobb oldalról hirtelen valami kék villanást láttam, így elfordítottam a fejem, de késő volt, nem láttam semmit. Ám mikor visszanéztem az út bejegesedett, s a motor kicsúszott alólam. Nem értettem semmit, mikor hirtelen nehéz súly esett rám, majd tovább csúszott, velem együtt. A karom és a fejem iszonyatosan fájt, de a védőszerelés valamennyire tompította az esésem. Az adrenalin későn érkezett meg, így mikor valami hidegben landoltam sokkolva figyeltem a kék eget, s hagytam, hogy a fehérség rám hulljon. 

- Ez..hó? - suttogtam felfele pillantva, s csodálkozva ültem fel, majd körül néztem. Rengeteg kertes ház, és kihalt utca. Mindent betemetett a hideg fehérség, hó. - Júliusban hó? - vakartam meg a tarkómat, s akkor fájdalom nyílalt a fejembe. Mégis, hogyan lehet az, hogy eddig hét ágra sütött a nap, most pedig olyan, mintha Január lenne? És annyira nem tudtam elmenni, hogy egy teljesen idegen helyre utazzak! De ahogyan felállva leporoltam magamról a porhavat, levettem a sisakom, s a törött motorra rakva, elbotorkáltam egy parkba, ahol leültem egy padra. 

Ki kéne akadnom, de már annyi mindent átéltem, hogy szinte már lehetetlennek érzem ezt a dolgot. Olyan dé jávu érzésem támadt, ahogyan a korcsolyázó embereket figyeltem, ahogyan ügyeskedtek a befagyott tavon. Hol vagyok? És miért esik a hó? Összeráncolt homlokkal vettem elő a telefonom, majd mikor megnéztem a dátumot elállt a lélegzetem. "2010. December 27." Mi? De.. az lehetetlen! Miért állítódott volna el ennyire a telefonom? Nagyot nyelve álltam fel és sétáltam a pálya szélére, valami ösztön szerűség miatt. Rengeteg szerelmes páros kézen fogva csúszkált, s beszélgetett, vagy gyerekek játszottam, vagy csak próbáltak talpon maradni. 

- Vigyááázz! - hallottam meg egy leányka hangját messziről, s odakaptam a tekintetem. Egy fiatal lány ütközött egy szőke fiúval. Megrökönyödve figyeltem őket, hogy mit csinálnak. A fiú mosolyogva felsegíti, s a lány szégyellősen beszél, s válaszol a kérdésekre. S akkor találkozik a tekintetem a lányéval. Mély barna szem, s a gesztenye barna haja két fonatban hullott vállára. Arca kipirult volt, s kék sapkát hordott. Ez én vagyok!


Fogcsikorgatva szurkoltam, hogy a szőke hajú srác is megforduljon, és én elájulhassak végre! Mi az, hogy az ott én vagyok? Miért vagyok ott? És mi az, hogy 2010-ben? Mi folyik itt? Figyeltem, ahogyan beszélgetnek, s a lány értelmetlenül nézz fel, ahogyan kérdeznek tőle. Most mi tévő legyek? Mit csináljak? Hogyan jutottam ide? Hogyan jutok ki? Hogyan történt? Miért nem tudom? Miért nem értem ezt az egészet? A lányka elvörösödik, ahogyan bókolnak neki, majd hagyja, hogy kézen fogja a srác, s segítsen neki korcsolyázni. És akkor megfordult. A pisze orra, rikító kék szeme, kipirult orcája és az a szőke hajkoronája újra a szívembe véste magát. Niall 16 évesen is ellenállhatatlan volt, s ahogyan most újra látom, megnyugodtam, hogy láthatom férjemet. És akkor még nem is sejtettem, hogy ez lesz! Ennyi kaland, és mind innen kezdődött. Sóhajtva merengtem, s néztem őket, ahogyan újra és újra esnek és forgolódnak, majd hirtelen forogni kezdett velem a világ, s éreztem, ahogyan ujjaim kezdenek felmelegedni. 

- Ébredj! Minden rendben? Merien! - rázta valaki a vállam, mire kinyitottam a szemem, s megpillantottam Harry kétségbe esett arcát, majd felette Zaynét. Felemeltem arcomat, s körül néztem. Egy utca szélén ültünk, s mindkét srácon kapucni volt. 
- Mi történt velem? - ráztam meg a fejem óvatosan, majd megvakartam a tarkómat, végül felültem. 
- Azt hiszem túl gyorsan mentél a mocival, és kicsúszott alólad.. Szerencsére erre nem jár senki, csak ahogyan elindultál rögtön utánad mentünk, így hamar megtaláltunk. - mesélte Harry, majd egy üveg vizes dobozt adott a kezembe, amit egy huzamra meg is ittam. 

Csak egy álom volt?