-Ha lesz valaki aki örökbe fogad vagy csak azt mondja,hogy élhetsz a családjukkal akkor legyen így. De ha nincs ilyen, sajnáljuk, de már nagykorú, ezért magának kell megoldania. -szólalt fel a négernek látszó tömzsi testű, kopasz férfi a dörmögő és félelmetes hangján. A szemeim teljesen kidülledtek a bőröm meg elsápadt és sárga-fehér színű lett.
-Látod én megmondtam!- kiabált egy vékonyka hang az ablak felől.
-KI AZ??? - kiáltottam torkom szakadtából, de nem láttam semmit és senkit.
-Kérek hölgyem! Ne kiabáljon!- szólalt meg a másik rendőrtiszt
-De hisz önök nem hallották?-gondolkoztam el , majd rájöttem, jobb ha kussba maradok.- Bocsánat csak... őmm... eszembe jutott a baleset és - nem tudtam végig mondani, mert Niall bejött és olyan leszedhetetlen fülig érő mosoly volt rajta. -Arrrhhhhw.... hogy én ezt a mosolyt mennyire szeretem- gondoltam magamban.
-Értjük, de sajnáljuk nekünk mennünk kell! Még egyszer részvétünk apja iránt!-kimentek. Na Niall az utolsó mondat hallatára lefagyott.
-Mii történt?-kérdezte el-el akadozva.
-Apámat megölték....- hajtottam le a fejem.
-Sajnálom, de.... miért ölték meg?
-Nem tudom.
Elmondtam, hogy pontosan mit mondtak, majd neki is megenyhült az arca. -khm...ahha...jó...-
-HÉÉÉ! Az előbb levakarhatatlan mosoly volt az arcodon! Mi történt? Mesélj! - mosolyt erőltettem magamra
- Semmi csak. El kell neked mondanom valamit... Vagyis... NEM IS! -kiáltott fel, mire felrezzentem.- Mivel nincs hol laknod nyugodtan költözz hozzánk!
-Őmmm... Hogy érted azt, hogy "hozzánk"?
-Ez lenne a másik dolog.- ekkor én kétségbe estem... Lehet hogy van barátnője és vele él vagy mi?
-Szóval ezt nem tudom hogyan kezdjem el... De mégis megvan!- csillant fel a szeme...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése