2. Rész

-Elnézést, de csak barátok vagyunk...
-Jaj! Elnézést! Azt hittem. Egész héten minden perben itt volt és csak áradozott önről... Meg kell mondjam már kezdtem unni a fiatal embert.
Betoppant Niall és ezzel vége is lett a beszélgetésnek. Az orvos bólintott egyet, azt bizonyítva, hogy távozik.
-Hogy vagy?
-Furcsán, de azért remekül!- csaltam egy mosolyt az arcomra- na és te?
-Most már tökéletesen- leült és elkezdte Niall a kezemet simogatni- azt hittem, nem ébredsz fel többet.- komolyodott el
-De most már megnyugodtál?
-Azt hiszem.- és mosollyal a száján felállt és a homlokomra nyomott egy csókot. -furcsa, ilyet még soha nem csinált. Vajon miért kaptam?-gondolkodtam lágy mosolyt erőltetve magamra.

"Niall nem akarta bevallani neki, hogy mielőtt totál káó lett az agya a lánynak, Merien bevallotta neki, hogy szereti, mert észre vette, hogy semmire sem emlékszik. A fiú csak vigyorgott a lányra és meg sem tudott szólalni. Merien meg csak gondolkodva várta, hogy elmesélje Niall a nagy boldogságát, de hiába várt."

-Min vigyorogsz?- tettem fel végre a kérdést
-Rajtad...-pirult el a srác
-MERT???  Talán meztelen vagyok vagy miért?? - néztem közben végig magam, nehogy tényleg csupasz legyek előtte. Az ciki lenne...
-Nem. Csak örülök, hogy beszélgethetek veled!- mosolygott rám.
-Én is.- vörösödött el az arcom a nagy vigyorba.

"Merien a kórházban még egy hétig bent volt, nehogy legyen valami gond. Ebben a hétben Niall el se ment mellőle és az apja egyszer se látogatta meg. A hét utolsó napján rendőrök jöttek hozzá igen rossz hírrel. Az apját ugyanis megölték. Kiderült, hogy édesapja egy szigorúan bizalmas és veszélyes ügyön dolgozott, amiről csak az FBI és a titkos szolgálat tudott. Merien meg sem hatódott, hiszen szinte sosem látta édesapját. Semmi sem fűzte volna lelkileg apjához, vagy csak annyi, hogy vele lakott és ő volt az apja."

-És.... hol fogok lakni, ha már nincs senkim?- tudatosult Merien a két pasastól.