43. Rész

 Sziasztok!

 Meghoztam a következő részt, így utolérve, kifújhatom magam.. Csak vicceltem!:P Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy komiztok és még mindig szívesen várom azokat! Egy  (kinek, hogy) jó hír: A telefonomra rátöltöttem a blogger alkalmazást így onnan is tudom írni (egy órás az út haza szóval unatkozok közte, na!) szóval ha minden igaz, gyorsabban tudom hozni a részeket! Azt hiszem most csak ennyi. Nyugodtan kérdezhettek a bloggal kapcsolatban, vagy csak úgy tőlem, szívesen válaszolgatok... Jó olvasást! 

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge:

Alig hogy kiértem a konyhából, belerúgtam valamibe így lenézve megtaláltam a kitömött galambot. Csak megforgattam a szemem majd felkapva a madarat elkiabáltam magam.

-Louis itt van Kev...-de mire befejeztem volna ott állt előttem és dühösen bámult rám.-in.-fejeztem be normál hangon.

-Te elveszed az én Kevinemet???-sipítozott majd kikapva a kezemből a madarat elrohant sátáni kacajt hallatva.

-Oké..-suttogtam majd felfelé vettem az irányt, hogy nettezhessek egy kicsit.

 Oké pontosan mit is keresek?~bámultam a laptopom kezdőlapját, miközben az ágyon ültem.

-TUD VALAKI SEGÍTENI!-hangzott egy hang a fejemben, ami nagyon hasonlított valakiére.

-Mivan?-kérdeztem hangosan és felkapva a fejem egy másik szobában találtam magam. -Hol vagyok?- a falak fehéren míg a padló vörös színben pompázott. A helyiségben összesen volt egy fekete íróasztal ami pont az ajtóra nyílt ami előtt én ültem az ágyamon, ám mikor lenéztem nem az ágyamon ültem hanem a földön, így feltápászkodtam. A szobában volt még két bőrből készült bordó fotel es az asztal mögött háttal nekem egy fehér forgós szék ami ki volt párnázva. A falon volt egy nagy festmény amin leginkább a fekete és a fehér szín volt az uralkodó. Mintha a színek harcolnának egymással. 

-Örülök, hogy újra láthatlak fiam!-fordult meg a szék és immár farkas szemet néztem az apámmal, Michael arkangyallal. Vékony ajkai komolyan mint egy vonal úgy "álltak" az arcán. Széles álkapcsa erőt sugárzott míg orra az általánost ütötte. Haján már megjelentek az ősz hajszállak amik hullámosan, engedelmeskedtek a tulajdonosának így tökéletesen simult hátra. Viszont a szeme nem tűnt embereinek. Zöld íriszeiben néhány arany pötty volt így mint valami méregzöld kígyót simogatnék, olyan érzést táplált felém.

-Khm...szia...apa. Miért vagyok itt?-mire mosollyal az arcán felállt. Fehér öltönyben volt, mèg a cipője is olyan világos volt. Vállai szélesek míg látszódik, hogy edzett, vagyis csak normális alakja van. Nyakkendője egyszerű szürke volt. Az öltöny zsebe felett volt egy kicsi, alig egy tenyérnyi aranyszárny. 

-Tudok rajtatok segíteni, de ez neked nem lesz olcsó...

-Mi? Hogyan?-kérdeztem, hiszen mikor legutoljára láttam fortyogott a dühtől. Miattam. -És mi az ára?

-Nem lehetsz fehér angyal.-mondta teljesen szárazon.

-Mi?-rökönyödtem meg, hiszen ez annyit tesz, hogy bukott angyalnak kell állnom. -Miért?

-Hosszú idő ment el az omniózus esett óta. Van egy kislány, kit csak a két személy találhat meg. Neki kell döntenie kihez áll. A másik élőholt felfedi nem soká magát és nem a jóságos szívéről lesz híres. Most, ha ezt a kislánynak a tartózkodási helyét elmondom, bukottakhoz kell állnod. Viszont ha minden egyszer jól sül el, és úgy ítélik meg, vissza jöhetsz. Haza. Nos. Hogy döntesz?

Újra otthon? Vissza szállni a régi életembe? Ennyi idő után? Viszont. Meriennek kell a segítség!

-Rendben fogadtam el a kezet, ezzel éreztem ahogy a szomorúság és az ön marcangolás erősödik bennem. Megnéztem a szárnyam és szürke. Pont mint amilyet Merien választott. 

-Toscanában keressétek, ahol a tornyot fekete madarak veszik körbe, ahol egy gyermek segít nektek. Ott meglelitek helyetek. -s' ezzel a mondatával újra az ágyamon feküdtem zihálva. 

-Hu....-fújtak ki a levegőm majd elkezdtem keresni Hoteleket..

-Persze, oké, igen, igen, neeem soha! Niall nem fogja felzabálni az egész hotelt... Nem férne el a hasában. Nyugi, igen, naná! Oké köszi Paul! Szia!-tettem le a telefont és már rohantam is le a többiekhez egy lemoshatatlan vigyorral az arcomon, mikor valakinek neki mentem, így őt föllökve.
-Áu! Nem tudsz vigyázni bongyor?-mondta Merien miközben röhögve segítettem neki felkelni a földről. 
-Tudom hogy juthatunk előrébb.-feleltem büszkén.

Merien szemszöge:

-Mivan?-nevettem fel. 
-Ajj..-sóhajtott fel- beszéltem valakivel aki megmondja a "jövőt"-mutatott idézőjelet a kezeivel- és az mondta, hogy egy gyermek fog segíteni neked. Azt viszont, hogy hogy néz ki, vagy hogy milyen korú, nemű, nem mondta, de csak te találhatod meg őt. 
-És hol találhatom meg akkor?
-Várj!-csitított el, majd mély levegőt véve elkiabálta magát.- Megyünk Olaszországba! Mindenki menjen pakolni! Most!- olyan hangosan mondta, hogy muszáj volt befognom a fülem és a fogazatomat összeszorítanom. Harry ezek után rám nézett mosolyogva. 
-Te elmebeteg vagy-sziszegtem a fogaim közt, miközben néztem a rajtam röhögő göndökét. 
-Inkább menj és pakolj be, mert holnap indulunk 4 napra... -utasított mire fújtatva, de engedelmeskedtem neki.