Sziasztok!
Ez a részt direkt úgy írtam meg, hogy lehetőleg minél több minden derüljön ki, mert nem soká drasztikus változás lesz Merien életében. Csak ennyit szerettem volna.
Jó olvasást!
Ezer puszi: Kincső.xx
Harry szemszöge:
Mégis hogyan mondanám el nekik? Képzeljétek ezért a súgólapért a bukottakhoz álltam, na milyen? Sosem hittem volna, hogy megint ide kerülök. Az az est után mikor megismerkedtem Zaynnel... Szörnyű volt.
--néhány évvel ezelőtt még anno...-
Ahogy szárnyaltam a tűlevelű fák közt boldogság futott át zsigereimben. Imádok repülni!
Hófehér szárnyam makulátlanul tündöklött, így általában mindenki csodálattal és féltékenységgel nézte. Az első küldetésemet hajtom végre. Meg kell mentenem az egyik társam. Alig öt perc telt el, már egy tisztásra jutottam ki. Hirtelen éles fájdalmat éreztem szívem felett. Felkiabálva láttam, hogy valaki meglőtt egy nyíllal. Kihúzva szemléltem meg furcsa feketeségét a nyílvesszőnek. Még sosem láttam ilyet.
-Ki az?-kiabáltam torkom szakadtából. Semmi válasz. -Tudom, hogy itt vagy!-húztam a zsebemből egy fehér anyagot és azt a sebre szorítottam, így próbálva elállítani vöröslését miközben körbe-körbe forgolódtam hátha meglátok valakit.
-Meg ne mozdulj, vagy lelőlek!-hallottam egy férfi hangot a hátam mögül, mire megfeszültek az izmaim. - Fordulj meg szép lassan és mutasd magad!-megtettem amit kért, majd a szárnyamat összehúztam. Ahogy végig mért tetőtől talpig a srác láttam ledöbbent arcát ahogy barna szemei csak még nagyobbak lesznek. Fekete haja lazán hullott homlokára. Bőre mintha jobban lefehéredett. Egy fekete pólót és egy szűk nadrágot viselt. -Tudom ki vagy.-nyúlt hátra és kihúzott egy újabb fekete nyilat. Majd felém célozva kifeszítette.-És most megöllek téged Mihály arkangyal egyetlen fia!-felelte, majd elengedve a végét felém repült az éles tárgy. Csak elképedve néztem őt, majd mint egy lassított jelenet, a düh átjárta testem és mire szemem elé ért volna a nyíl, megállt egy helyben majd aranyporrá változott és a szél elfújta.
-Ez mire volt jó?-kérdeztem tőle még mindig meglepetten.
-Nekem. Meg. Kell. Ölnöm. Téged.-tagolta miközben a szeme vörösre majd kék színre változott. -Különben az életünk nem lesz szép.-felelte mikor már arany volt. Hirtelen sokat kezdett el pislogni majd megrázva a fejét felnézett rám barna szemeivel majd mosolyogva hátra fordult és sétálni kezdett az erdőbe.
--JELEN--
-Hé haver, minden rendben?-lépett be Zayn majd látva réveteg tekintetem csak csodálkozva ledobta magát mellém. -Jó igazából tudom, meg hallottam ahogy Merien magában duzzog, hogy mit csinált, hogy ezt érdemli... -nevetett fel jóízűen majd megpaskolva a vállam- Sajnálom, de az már a múlt. Őszintén sajnálom! -felállt és az ajtóhoz sétált.- Inkább próbálj meg aludni... -azzal elhagyta a sötétségbe burkolózó szobám amiben feküdtem elveszve.
--Akkor...--
-Megkel ölnöd fiam őt!-kiabált rám apám, mikor vissza tértem hozzá sebzetten. Elrontottam a feladatom. Míg Zaynnel foglalkoztam, hogy ne öljön meg, addigra akit nekem kellett volna megmentenem, meghalt. Meghalt, miattam. Itt állok a szobája előtt és eliramlik belőlem a bátorság. Megtudnám tenni? Tényleg?-nyitottam ki az ajtót majd lefogtam hátulról a tükörben állót. -Sajnálom.-suttogtam fülébe, majd egy gondolat vezérelt. Én nem vagyok gyilkos. Ezzel előhívtam a szárnyait és letéptem őket. Sajnálom apa, de én nem ölök meg csak úgy embereket. Ez elég nagy bűn lesz nekik. Felakart kiáltani, de nem engedtem neki a kezeimmel. A hátából valami vörös folyt, de mire a földre ért volna arany porrá vált és eltűnt.
-Mit képzelsz magadról?-szórt szikrákat a szemeivel apám, mikor vissza értem hozzá. -Nem ezt mondtam. Te ágról szakadt teremtmény. Te nem vagy az én fiam. Elrontottad a küldetésed. Majd mást csinálsz a helyet amit kellene. Nem vagy idevalósi. Te nem vagy tiszta! Soha nem jöhetsz ide vissza, míg meg nem találod a küldetésed és végre nem hajtod. -emelte fel a kezét majd leemelte és következő pislogásnál már a szakadó esőben álltam. Szét néztem az utcán, sehol senki. Megnéztem a szárnyaim és szomorúság fogott el. Többé nem vagyok tiszta. Bukott angyal lettem. Az eddig makulátlan szárnyam sötét szürkén, néhol még vörösen vagy hófehéren pompázott. Szörnyű volt.
-Ez mire volt jó?-kérdeztem tőle még mindig meglepetten.
-Nekem. Meg. Kell. Ölnöm. Téged.-tagolta miközben a szeme vörösre majd kék színre változott. -Különben az életünk nem lesz szép.-felelte mikor már arany volt. Hirtelen sokat kezdett el pislogni majd megrázva a fejét felnézett rám barna szemeivel majd mosolyogva hátra fordult és sétálni kezdett az erdőbe.
--JELEN--
-Hé haver, minden rendben?-lépett be Zayn majd látva réveteg tekintetem csak csodálkozva ledobta magát mellém. -Jó igazából tudom, meg hallottam ahogy Merien magában duzzog, hogy mit csinált, hogy ezt érdemli... -nevetett fel jóízűen majd megpaskolva a vállam- Sajnálom, de az már a múlt. Őszintén sajnálom! -felállt és az ajtóhoz sétált.- Inkább próbálj meg aludni... -azzal elhagyta a sötétségbe burkolózó szobám amiben feküdtem elveszve.
--Akkor...--
-Megkel ölnöd fiam őt!-kiabált rám apám, mikor vissza tértem hozzá sebzetten. Elrontottam a feladatom. Míg Zaynnel foglalkoztam, hogy ne öljön meg, addigra akit nekem kellett volna megmentenem, meghalt. Meghalt, miattam. Itt állok a szobája előtt és eliramlik belőlem a bátorság. Megtudnám tenni? Tényleg?-nyitottam ki az ajtót majd lefogtam hátulról a tükörben állót. -Sajnálom.-suttogtam fülébe, majd egy gondolat vezérelt. Én nem vagyok gyilkos. Ezzel előhívtam a szárnyait és letéptem őket. Sajnálom apa, de én nem ölök meg csak úgy embereket. Ez elég nagy bűn lesz nekik. Felakart kiáltani, de nem engedtem neki a kezeimmel. A hátából valami vörös folyt, de mire a földre ért volna arany porrá vált és eltűnt.
-Mit képzelsz magadról?-szórt szikrákat a szemeivel apám, mikor vissza értem hozzá. -Nem ezt mondtam. Te ágról szakadt teremtmény. Te nem vagy az én fiam. Elrontottad a küldetésed. Majd mást csinálsz a helyet amit kellene. Nem vagy idevalósi. Te nem vagy tiszta! Soha nem jöhetsz ide vissza, míg meg nem találod a küldetésed és végre nem hajtod. -emelte fel a kezét majd leemelte és következő pislogásnál már a szakadó esőben álltam. Szét néztem az utcán, sehol senki. Megnéztem a szárnyaim és szomorúság fogott el. Többé nem vagyok tiszta. Bukott angyal lettem. Az eddig makulátlan szárnyam sötét szürkén, néhol még vörösen vagy hófehéren pompázott. Szörnyű volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése