15. rész

Niall szemszöge:

Az út egész viccesen telt, elég volt nézni szegény lányt, ahogy szorongatja  a kezem, nem tagadom, nagyon jó érzés volt. "Kedves utasaink. Kérem kössék be magukat, mert egy kisebb viharba keveredtünk. Nincs ok a pánikra. További jó utazást!" Dejó.

-MIII???? Vihar??? NIIIAAAALL én fééélek! - borult rögtön a karjaimba, majd én  vissza nyomtam a székbe, és bekötöttem, mert szívesen örülnék ha az én ölemben lenne, de azért mégis biztonságosabb az öv és a szék. Biztatóan rá mosolyogtam, hátha sikerül.

-Nem lesz semmi baj, csak egy kisebb vihar. Nyugi. Itt vagyok.- öleltem át kis testét és el se engedtem. A gépet ide-oda lökte a vihar, mellettünk a villám csak úgy cikázott.

Az egyik elég közel volt hozzánk, ezért a gép,belekiabált a levegőbe, ahol mindenki üvöltött.

 -NIALL!!-  megperdült a gép én próbáltam a lányt jobban fogni, de úgy tűnik eszméletét vesztette, mert vérzett a feje... MI??? VÉR?? A FEJÉN??? AZ Ő FEJE VÉRZIK? NEEE. Jó nyugalom. 

A vihar ide-oda dobta a gépet, így majdnem mindenki valamijét beverte. Én megúsztam, hisz csak a karom zúzódott. A 6 emberből viszont 4 ember elájult... Liam és én voltunk, épp állapotban. Mondjuk. Olyan rémképek keringte közben a fejemben, rémes volt. Féltem, remegtem. Olyan 10 perc múlva a gép vissza került a rendes útra. "Elnézésüket kérjük a kisebb malőrért, de örömmel jelentem, fél óra és megérkezünk Párizsba!" Végig néztem mindenkin. Nem volt jó látvány, de szívszorító se. Már kezdtek ébredezni, szerencsémre a hercegnőm is ébredezik, csak éppen ömlik a vér a fejéből még mindig. Gyorsan kipattantam és elrohantam valami rongyért. Végül egy táskához értem, amiből kihalásztam egy pólót. Ami fura módon az enyém volt. Így legalább nyugodt szívvel tönkre tehetem. Vissza mentem, majd miközben próbálta kinyitni a szemét, én törölgettem, hogy elálljon a vérzés... 

- Arhg..Fáj a fejem...- próbált beszélni szerencsétlen, de valahogy nem ment neki túlságosan... 

- Ne mocorogj! Legalább már elállt a vérzés! Jaj, Merien annyira sajnálom! Ez...

- Semmi baj, az a lényeg, hogy túl éltük. - mosolygott. Liam is ide jött hozzánk, adott jeget, ami be volt bugyolálva valami rongyba. Megköszöntem, majd óvatosan a fejére raktam. Felszisszent, próbált hátrálni, hogy vegyem le róla, mert nagyon fáj, de muszáj kell, hogy jegeljük. Már francia országban vagyunk, pár perc és már szállunk is le. Hirtelen olyan izgatott lettem, úgy tűnik én hamar túl tettem magam a sokkon, mivel nyugodt voltam, szegény csaj meg szorította a kezem, összeszorított szemekkel mormogott maga elé, hogy "szálljunk már le. szálljunk már le...". Aranyos volt, de picit aggódtam is. A félelem is elfogott, mi lesz, ha a fiúk terve balul sül el? Ezekkel a gondolatokkal szálltam már be a taxiba. Merien, Louis és én voltunk az egyikbe, míg a másik kocsiba Zayn, Harry és Liam utazott. 

- Úgy elakartam már jönni ide! Istenem, de szeretem! Nééézééééteeek oott az Eiffel torooony!!!- mutatott át rajtam Merien és gyönyörködött.- huhh. Istenem de gyönyörű. Ezért a látványért, megérte a repülés... 

- A látvány tényleg valami elképesztően gyönyörű. - néztem őt és mosolyogtam. Mert ő szebb volt, mint maga Párizs. Ahogy rám nézett, elvörösödött, majd gyorsan elkapta a fejét.

- Nééézd ott meg a Diadalív van! Aztaaa. 

-Amúgy miért is jöttünk Párizsba?- kérdezte Merien már a szállodában, a recepciónál ahol szerencsémre mindenki ott volt, így reméltem nem nekem kell válaszolni... 

-Hááát.... Nem tudom, csak pihenni volt kedvünk, ezért eljöttünk ide. - gondolkodott Liam. 

-Oké, de akkor miért nem lehetett volna ezt elmondani?- kérdezte kissé gyanúsítóan Merien.

- Mert azt mondtad, még sose voltál itt, és gondoltuk, egy kis meglepi, nem nagy baj. - improvizált Louis. Huhh. Ez szép volt. 

Merien szemszöge:

Valamit titkolnak. Miért nem akarják elmondani? És higgyem is el, hogy ezek miatt jöttünk ide, miközben, csak ma mondtam, hogy Párizs minden álmom. Mindegy. Nem nyaggatom őket, úgy is meg fogom tudni. Kivettük a szobákat, én Louis Niallel, Harry és Zayn pedig Liammel lesznek egy lakosztályban.  A folyosóra érve szét vált a csapat és bementünk. Valami elképesztő volt. És kiderült emeletest kaptunk. Alul felül volt 2 háló, mindhez fürdő, volt konyha is. Komolyan mondom, mint egy lakás. Kész. Végem volt. Aztán kinyitottam a teraszajtót. Na. Úgy elképedtem. Onnan lehetett látni a tornyot, és lélegzet elállító volt. ÁÁÁH! Imádom Párizst! 

                                    

-Tetszik?- kérdezte Niall a hátam mögül, az ajtófélfának támaszkodva  én az ölélbe rohantam és megöleltem. 

- Nagyooon. ÁÁÁhh Imádom Párizst!- mondtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve vissza rohantam a korláthoz és elkiáltottam magam.

-IMÁDLAK PÁRIZS!

-Nous vous aimons!- (mi is szeretünk) néhányan lentről ezt kiabálták, és küldtek puszit. Én nevetve viszonoztam nekik és mint egy 5 éves, úgy ugrabugráltam vissza a szobába...