35. Rész

>>[ZENE]<<

Merien szemszöge:

-Hogy érted azt hogy halandók?

-Apukád semmit se mesélt, mi? Dejó. Akkor mindent az elején kezdek.-Fújta ki a levegőt, amit eddig  bent tartott.- Ismersz Isteneket ügye?

-Olyat, mint Zeusz? Vagy mi?-nevettem fel.

-Hasonló. Szóval te nem vagy halandó, de isten se vagy. 

-Akkor mégis mi lennék? 

-Élőholt.

-Zombi? Mi van? -röhögtem el magam. Hiszen nem vagyok az. A zombik zöldek és már halottak. 

-Ez azért van, mert az ember minden hülyeséget összehord. -fújtatott mérgesen, miközben megrázta barna hajkoronáját ide-oda. -Olyan lény vagy, aki köztünk nagyon ritka. Azt mondják, egy évszázadban összesen ketten élnek. Az egyik te vagy. Olyan, aki akárhányszor meghal, visszatér, de csak addig, ameddig ő akarja, mert még elkel intéznie valamit. A küldetésére figyel, ám nem tudhatja meg, hogy mi az. Neki kell rájönnie. A... -akarta folytatni ám ekkor Liam betoppant közénk kómás fejével, így nem tudta folytatni. Úgy tűnik erről csak mi tudunk?
-Jó reggelt emberek.-ásította majd a kinyitva  a hűtőt, kivette a tojásokat és a tejet. Hát már embernek se éreztem magam az biztos.
-Neked is.

A nap további részében nem tudtunk erről beszélni, ami eléggé aggasztott, hiszen most mondhatnám, hogy nem hiszem el, de azok után amit eddig átéltem... Nem tudtam máshogy dönteni. Viszont érdekelt volna, ki az a másik élőholt. Miközben ezen agyaltam a szobában az ablakban ülve hallgattam, ahogy esik az eső. A lábaimat összefontam a karommal, míg a fejemet a párás üveghez nyomtam. Miért nem értek semmit? És ha én élőholt vagyok vagy mi, akkor Harry mi? És mi van a többiekkel? Ők tudják ezt? Eddig miért nem figyeltem fel rá? Vagy csak hazudik? Mégis... Mi folyik itt? Ááááááh nem értek én már semmit se. Míg kívülről nyugodtnak tűntem belülről már rég ordítottam és dühöngtem az értetlenségem miatt.
Egyet pittyegett a telefonom, így jelezve, hogy ma is táncpróba van. Leugrottam a helyemről és rögtön a szekrényemhez rohantam. Felvéve a fekete csőszárum és fekete ingem, rá kellett jönnöm, hogy a hangulatom eléggé látszódott a ruházatomon. A hajamat átfésülvén, hagytam, hogy szabadon a vállamra omoljon. Rá egy piros sapkát vettem. A melegítő cuccomat csak bedobáltam egy sporttáskába és már rohantam is. A lépcső alján Zaynbe ütköztem.
-Hova-hova félvérű?
-Tessék? -miért szólított félvérűnek? Eddig sose hívtak így és nem értem. Ez is Harry műve lenne? Áh, az kizárt... Vagy tévedek? És most mindenki megváltozott, vagy mi van?
-Bocs... Őm... Sok őm... mindegy. Hova mész?
-Táncolni. Mert?
-Elkísérlek. Ilyenkor veszélyes kint lenni... -felelte eléggé komoly arckifejezéssel, amit nem tudtam hova tenni, így csak egyet bólintva mentem tovább, hogy felvegyem a csizmám és a kabátom. Miközben vártam az ajtó előtt Zaynre, megláttam Niallt, ahogy a nappaliba tart ezért nagy mosollyal az arcomon elkezdtem rohanni majd a hátára ugrottam. Mikor felfogta mi is történik, picit össze rezzent, de rögtön hátra rakta a kezét, hogy megtartson. Nevetve rohant tovább, majd ledobott a kanapéra és fölém mászott.
-Most már nem mész sehova baby.-kacsintott, majd közelebb hajolt és lágyan megcsókolt.

-Nem tubicáim, most nem. Most ő megy táncikálni.-húzta le rólam hirtelen Zayn, így még élni se tudtam a lehetőséggel, hogy beletúrjak a hajába.
-Mi az, hogy táncikálni?-kérdeztem vissza ami megmaradt az egészből.
-Mi az, hogy nem most? -kérdezte rögtön Niall tettetett felháborodással, mire csak kuncogva nyomtam egy puszit az arcára és már rohantam is ki az ajtón nevetve, felszabadultan.
Talán az egészet csak beképzelem. Talán csak átakarnak verni. És mi van akkor, ha igaz? Mit kellene megcsinálnom? Mi a küldetésem? Miért nem tudom? Hogy van az, hogy apám bezzeg semmit se mondott. Ezer és egy ilyen kérdés kavargott a fejemben miközben az autóban versenyeztettem az esőcseppeket. Mintha minden most kezdődne csak el igazából...