34. Rész

Minden csak most kezdődik el igazából?

Merien szemszöge:

Ahogy gyakoroltuk a lépéseket, és találtunk ki hozzá még többet, rá kellett jönnöm, szeretek táncolni. Már minden megvolt, így csak azok maradtak akik részt vesznek a "balhéban". Annyira belemelegedtem a táncolásba, hogy észre se vettem, hogy már vége is. Mikor kinéztem az ablakon, láttam a csillagokat már, így picit elcsodálkoztam, hogy hogy repül az idő... Ez idő alatt, amíg itt tartózkodtam, rengeteg emberrel összebarátkoztam.

-És Ari mi van Hazzussal?-kérdeztem mikor leültem mellé a földre, majd izzadt bőrömre tapadt vizes hajam arrébb raktam. Ránéztem és láttam azt a vörös arcot, amire mindenki azt mondja, aranyos ilyenkor. És egyet kell velük értenem. Egy huncut mosoly került az arcomra, mikor egy "mi lenne vele?" választ kaptam.

-Ugyan! Tudom, hogy tetszik, akkor meg mi tart vissza?- kérdeztem szemöldökömet húzogatva. 

-Oké! Ne nézz így rám!-röhögött fel.- Igen tetszik.. és őm... Volt már több randink... Sőt! Csak hogy nézzenek minket gyerekeknek, még csókolóztunk is!-röhögött tovább, csak még jobban változott az arcszíne. Sunyin elnéztem majd felsikítottam és álló helyzetbe helyezkedtem majd ugrabugrálni kezdtem, mint egy őrült fanatikus rajongó miközben azt skandáltam, hogy csókolóztak, csak hogy még jobban vörösödjön a színe. 

-Oké elég!-sziszegte majd a kezemnél fogva lehúzott a földre, majd rám feküdt. 

~~[ZENE]~~

Egyszerűen ott volt az apám előttem, miközben zuhantunk a mélységbe. Nem értettem semmit már. Próbáltam kitalálni, hogy mégis mi történik éppen ekkor, így szét nézek, de ahogy elfordítom a fejem, jön magával a testem és bárhogy tiltakozom ellene, nem tudok semmit se tenni, így egyre gyorsulok és gyorsulok, mint egy búgócsiga csak forogtam és nem látok semmit se körülöttem. Minden elmaszatolódik, így halvány csíkokat vélek észre venni, hol fekete, hol pedig egy vékony bőrszínt. De változik minden és hirtelen megállok. Ahogy elfordítom a fejem már a testem nem jön utánam, így megtudom nézni, hogy hol vagyok. Csodák csodájára nem szédülök, mint ahogy szokás a valóságban. Vagy lehet, hogy ez a valóság és az az álmom? Nem tudom. Ahogy előre nézek látok egy kaput mire fura betűkkel van írva valami. Tovább nézelődök, de ezen kívül mindenhol csak fehérséget látok és az apámat, amint engem néz. Nem szólalunk meg, csak vissza nézünk egyszerre a kapu felé és a tudatom nélkül elindulunk felé. Bárhogyan is próbálnék megállni, nem engedi az agyam. Apám előttem hirtelen megáll, hátra néz majd mosollyal az arcán eltűnik. Nem értem, miért, de már sikerül megállnom. Ahogy jobban szemügyre veszem az előttem magasodó kaput, meglátok valakit rajta ülni, miközben egyik lábát lógatja és szájából valami kilóg. Nem tudtam megmondani pontosan ki lehetett az, de a feje árnyékánál nagy bozontos haj volt. Mikor lenéz rám, megáll a lába. Kiveszi a szájából a dolgot és eldobja. Elrugaszkodik, majd leér hozzám. Guggolva érkezik meg pontosan előttem, de mikor fölém tornyosul, belém villan a felismerés.

-Harry!? Hát te? És... Hogy? Hogyan?-kérdezem amire csak hanyagul vállat von majd mosollyal az arcán elindul be. Mikor látta, hogy nem mozdulok vissza fordul. "Kövess engem"~hangzott a fejemben a hang, amely övé volt. Majd vissza fordult és egyenes háttal ment tovább.

-Harry! Én ezt nem értem! Hiszen azt hittem, hogy legyőztem... Miért van ez? És téged miért látlak? Miért pont te?- futottam utána, ahogy csak tudtam, majd lassítottam tempómon, mikor már mellette voltam. "Kedves Merien. Elrontottam ezt az egészet... Engem azzal bíztak meg, hogy védelmezzelek. Sajnos elrontottam, de most már tudom, mit kell csinálnom!" -válaszolta, miközben egy Parkban sétáltunk. Igen, biztosan egy park, hiszen ahogy balra elnézek rengeteg gyereket veszek észre ahogy labdáznak és a fejemben hallom az örömteli nevetésüket. Picit hátrébb nézek és meglátok egy bokor alatt sírdogáló kislányt. Ahogy véres könnyei végig száguldoznak orcáján és tovább esnek a földre, ahol a kis fehér virág, amire érkezett elkezd füstölögni majd lángokban elég. Nem bírtam tovább nézni, ezért oda akartam rohanni, de Harry nem engedte. Mikor felnézek, komoly arcával találom szembe magam. "Ő nem az amire, te gondolsz. Ő egy érzelem. Ne menj oda! Nem tudsz rajta segíteni!" Majd szép lassan elengedi a karom. 

-Hogy érted azt, hogy elrontottad? Mit rontottál el? Mondj már el mindent... Nem értem...- nézek rá értetlen tekintettel. Ahogy veszi a levegőt, látszik, hogy a mellkasa megtelik levegővel, majd azt szép lassan kifújja. "Nem mondhatok el mindent. Értsd meg. Mindent az adandó pillanatban. Azt viszont elárulom, hogy nagy dolgok várnak rád. Az, hogy leküzdötted a Démont, nagy dolog, de nincs itt vége ennek. Még csak most kezdődik el minden és nekem az a dolgom, hogy segítsek neked, mert már biztosra tudom, hogy te vagy az, akire vártunk." 

Mikor kinyitottam a szemem, egy csodás arccal találtam szembe magam az ágyban. Édesen szuszogott miközben csukott szemén néha-néha a szempillái megmozdultak. Ahogy néztem meg-meg ránduló arcát elgondolkodtam... Vajon miről beszélt Harry? És ez most csak álom volt, vagy tényleg tudja? Esetleg igaz? Hiszen az álmom... A lény... Apám. Nem értem én már ezt. Mi történik velem? Aztán gondolva egyet, kimásztam az ágyból és lábamat letéve a hideg kőre, libabőrös lettem. Melyik a valóság és melyik az álom? Lehet egy nap felkelek és még a régi házban leszek, ahol apámmal együtt reggelizünk, majd ő rohan is dolgozni? Nem tudom. Ahogy ránéztem az órára, észre veszem, hogy még csak reggel 5 óra múlt. 

Kimentem a fürdőbe, majd megmostam hideg vízzel az arcom, hogy vissza találjak. Felvettem egy fekete melegítő gatyát, majd lementem a konyhába, ahol Harryre bukkantam, aki két gőzölgő bögrét tartott a kezében és az egyiket oda nyújtotta hozzám.

-Szóval... Nem álom volt?

-Dehogynem... Csak nem olyan álom, amit a halandók gondolnak.-mosolygott majd belekortyolt italába. -Azt hiszem beszélnünk kellene erről...