77. Rész

Sziasztok! 

UHHH! Jó. nyughass Kincső! Szóval(:DDD).. Mindent nagyon szépen köszönök nektek, és igen, mindegyik részem előtt megfogom köszönni nektek a dolgokat! Minden régi olvasót Kincsősen puszilok és az újakat pedig még normálisan üdvözlöm. 
El se hiszem, hogy több mint egy éve írom ezt a blogot, és, hogy nem sokára bezárom.. Mindegy! És elnézést a nagy kihagyásért, de utolsó pár hét gyanánt fel kell zárkóznom!:) (ELÉRTÜK A +30.000 MEGTEKINTÉST!!!!WÁÁÁ)
 Szóval remélem még sokan lesztek, akikkel be fogom tudni fejezni életem első blogját! 
-mert Meriennel léptem be a blogvilágba.-

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A kezemen pihenő gyűrűt figyeltem, ahogyan már kezdett kihűlni a testemet körülölelő víz. Ki kéne mászni a kádból, de nagyon nem érdekel. Nagyokat sóhajtva hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon. Egyszerűen képtelen vagyok erre az egészre. Nem lenne egyszerűbb, ha mondjuk öngyilkos lennék? Talán mindenki boldog lenne.. de.. akkor azok, akik meghaltak.. hiába haltak meg, nem? Hiszen, mindannyian az én ostobaságaim miatt vesztették el az életüket. És én a halálba menekülnék, mert megfutamodtam. Félni kezdtem, és nincs aki megnyugtasson. Nincs Niall, hogy most dörömböljön a fürdőszoba ajtaján, mint anno, mikor beteg voltam. Mikor nem akartam neki fájdalmat okozni azzal, hogy elmondjam a bajaim. Mégis, most azt tenném legszívesebben. Tudom, hogy Harry és Zayn is meghallgatnának, de az nem ugyanaz. Ők nem tudnák azt visszaadni, amit Niall. 

A bőröm már libabőrös lett, s minden hab, ami a víztükrén volt, már eltűnt. Láttam, ahogyan remegni kezd a kezem, s csak figyeltem. Az fogaim kocogni kezdtek, s a szemhéjam egyre nehezebbnek bizonyult. Ha nem szállok ki, akár meg is fagyhatok. Végül nagy nehezen kiszálltam a kádból, s becsoszogtam a zuhanyzóba, hogy forró vizet engedjek magamra. A pára felcsapódott az üvegre, ahogyan a víz találkozott átfagyott testemmel. 

Megtörölközve felvettem Niall egyik fehér pólóját, s a bugyimat pizsama gyanánt. Hosszú hajamat kifésültem, majd vizesen befontam két fonatba. Le kellene vágnom. Ha ki volt engedve, már elért a fenekemig is. Ahogy késznek nyilvánítottam magam, bedőltem az ágyba, s reménykedtem, hogy álom nélkül aludhatok. Egyedül. 


"Lassúakat pislogok, miközben felülök a földről. A táj ismerős. Sötétvörös pipacsok, és a rét közepén egy árva tölgyfa. A nyári szellő lágyan fújja a kiengedett hajamat. Csodálkozva nézem, hogy nem a mostani ruhámban vagyok, hanem egy fekete bőrnadrágban, s egy kék pólóban. Megrázom fejemet, s a fa alá ülök. Mintha már jártam volna itt. 

- Mi ez a hely? - hangom suttogása beharagozza a helységet. Sehol senki. A némaság már üvölt, s várja, hogy valaki elnémítsa. Sehol senki, csupán él ülök itt. Egyedül. Már nem lesz az, hogy idejön valaki, s leülve elmeséli, milyen az élete nélkülem. Egyedül maradtam a kérdéseimmel. 
- Élet és Halál. - Lola hangja cseng, s már nem úgy néz ki, mint egy kislány. Ráncok telepednek szemei alatt, s fáradtan, akadozó lélegzettel telepedik le mellém. Csak megrázom a fejem, nem értek semmit. Várom, hogy folytassa, hogy miért öregedett meg, hogy hol vagyunk. Hogyan értette a kérdését? 
- Az Élet és a Halál közt pihenünk. - mosolya bágyadt volt, s az előttünk pihenő aranykapura figyel. 

- Miért vagyunk itt? - kérdezem. Hiszen, én nem haltam meg, s ő beragadt a két lét közé. Nem válaszol semmit, csak ráncos kezével átnyúl felettem, s magához húz. Megilletődöm közelsége miatt, de nem húzódom el. 
- Tudod.. Segítettél nekem, hogy megtaláljam a békémet. Köszönöm, hogy végre nyugalomra térhetek. - suttogja, s érzem, ahogyan átlátszó könnyei a vállamra hullanak. - De neked, még folytatnod kell az utadat, s rájönni, hogy mi a te erőd. Hidd el, ha koncentrálsz, s minden apróságra odafigyelsz, rájössz, hogy minden okkal történik. Különben is.. akkor hogyan láttad volna magad fiatalon? - kuncog fel, s mintha valamit hallana, ismét a kapura néz. - Itt az időm. Örültem a találkozásnak Merien Pervin, és még egyszer köszönöm! - ad egy csókot az orcámra, s nyögdécselve feláll, majd lassan előre sétál. Mielőtt a kapun átlépne, hátra nézz, s mintha kiabálna valamit. Mintha azt tátogná, hogy "Ne add fel". 

Utána akarok szaladni, hogy kérdezzek tőle még valamit, de mire odaérnék, a kapu bezárul, s ismét egyedül maradok. Sehol senki."

Reszketegen, izzadt háttal ültem fel az ágyon, s néztem körbe. A szobába a nap első sugarai visszhangzottak, s csaptak nagy zajt a szemeimnek. Rögtön felemeltem kezem, hogy eltakarjam retinámat. 
  
  Ha nem sietsz, mindenkit megölök! 

A hang ismerős idegenként csapott halljáratomba, s erősen becsuktam a szemem, koncentrálva, hogy kizárjam őt. Miért nem hagynak békén? Miért kell sürgetni? Hogyan tudnám megakadályozni a képességemmel ezt az egészet? Ha úgyis meghalok, nekik nem mindegy? Miért pont én? Mi más bennem, mint a többi halandóban? 

Felvettem egy farmer sortot, hozzá pedig Niall egyik feliratos pólóját.  Reflex szerűen húztam az orrom elé a textilt, s szagoltam negédes illatába. Ismét depressziós hangulatba léptem, de mielőtt a könnyeim patakként folytak volna végig az arcomon, kiléptem a szobámból. 

  Mindenki halott lesz!

Egyre idegesített a hang, s visszagondolva, hogy mi is történt ez után, száguldozni kezdett a szívem üteme, s a lábam is a fiúk szobáját vette célba, de semelyikben se voltak. Kezdtem bepánikolni, de mikor a konyhába értem rezignáltan, picit megnyugodtam, hogy láthattam a két elnyúlt, érdekesen felém pillantó tekintetet. 
- Minden rendben? - kérdezte Zayn, s rögtön felém tartott, de csak mosolyogva ráztam meg a fejem, elutasítva gyógyító segítségét. 
- Persze, csak megijedtem.. - hazudtam. 
- Tessék! - ásítva adta át egy bögre kakaót Harry, s én megköszönve belekortyoltam. Ahogy mindig, most is hozta a formáját és isteni ízt kotyvasztott. Mindent elfeledve kortyolgattam, s behunyt szemmel élveztem.

Hirtelen minden hideg lett, s reszketni kezdtem. Kipattantak a szemeim, de rögtön hunyorítva figyeltem a kihalt utcát. A fejemben rögtön megfogalmazódtak a kérdések, de valahogy még a levegő is bent maradt a torkomban. Leengedtem a kezem akaratlanul, így a bögre a földön eltört. A csapódás éles fájdalommal járt a bokámban. Lenézve néztem, ahogyan egy törött szilánk belefúródott a bokámba. Megrezzent arccal szedtem ki belőle, majd kifújva a párás levegőt, elindultam kabátot keresni ebben az őszies-télies időben. Reszketve gondoltam egy kabátra és annak melegére, mikor melegség járt át, s rám került a régi bundás farmer kabátom. Egyre több kérdéssel haladtam tovább az utcán, mikor egy ismerős kávézóra tapadt a tekintetem. Közelebb mentem a kihalt fák mellett a bejárathoz, s benéztem a nagy üvegen. Rengeteg ember üldögélt és iszogatott, beszélgetett. Igen hangulatos volt oda bent, mégis mikor be akartam volna menni, megakadt a szemem egy két személyes asztalnál ülő szőke hajon és az előtte ülő arcommal. 

- Mi van? - suttogtam magamnak, s összehúzott szemekkel figyeltem, ahogyan nevetgéltek, s mosolyogva beszélték ki életüket. Deja vu érzésem volt, főleg mikor Niall hátra nézett, s találkozott a tekintetünk. Félelmemben rögtön lebuktam, s reménykedtem, hogy eltűnők innen. És tudom, hogy most éppen visszafordul, s én megkérdezem, hogy mi a baj, hiszen furcsállva figyelte a teáját, mire azt a képtelenséget mesélte, hogy engem látott, csak idősebben. És én akkor csak kinevettem, s annyit feleltem, hogy minden lehetséges. És, hogy akkor milyen bölcs voltam..

A következő levegővételemet ismét egy meleg helyen vettem, s rögtön felfigyeltem a vállrázogatásokra. 
- Merien! - Zayn égető kezei a homlokomon pihentek, s csak azután vette el onnan, miután ránéztem. - Mi volt ez? - ült le aggodalmasan mellém, s Harry elé. Csak megráztam a fejem, s néztem a törött szilánkokra, melyből néhány a bokámba fúródott. 
- Mi történt? - hangom szinte némán süvített a falak között, de a fiúk így is hallották. 
- Hát.. egyik pillanatban ittad a mesés kakaómat, majd hirtelen össze estél és beverted a fejed az asztalba, a szépnek nem mondható bögre pedig a földre. Aztán ennyi. Se kép, se hang, nem lélegeztél, csak picit, ami megrémített minket. Aztán hirtelen minden újra forog.. - mormolta Harry elkámpicsorodva, s ráncolt homlokkal mért végig. - Hol voltál te lány? 
- Azt hiszem 2011-ben.. - suttogtam furcsa némasággal. 

76. Rész

 Sziasztok!

 Bocsánat a késésért, csak nem voltam wifi közelben és nagy most a lemaradásom, úgy.. mindenhol! És köszönök mindent nektek! Komolyan! Nem sokára akár el is érhetjük a 30.000 kattintást! Úristen, milyen jó lenne már! Mindegy! A helyesírásért bocsánat, de így is éjjel fél kettő van, és már lusta vagyok átnézni..

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A nap sugarai erősen szúrták szemhéjaimat, s hiába Zayn segítsége, hogy nyugodtabb legyek, még mindig feldúlt vagyok. Két napja csak sírok és fekszek. Enni se tudok, de már jó párszor megkordult a gyomrom. Mindig elhatározom magam, hogy megkérdezem, mi történt, de képtelen vagyok. Éppen akkor mikor közli velem valami, hogy mindenkit megfog ölni? Kösz nem! De a kíváncsiságom mindig győzött, mint most is. Sóhajtva törlöm le könnyeimet, s ahogyan megfordultam éreztem, ahogyan szétreped a hólyagom, így berohantam a fürdőbe. Elvégezve a dolgom, kezet mostam, majd az arcomról is leöblítettem a rászáradt könnyeket és a fáradságot. 

- Jó reggelt! - üdvözölt Harry, ahogyan beléptem a hotel konyhájába, s nagyot ásítottam. Csak odanyögtem egy "reggelt" szót, s öntve magamnak kávét, rengeteg tejet öntöttem bele, majd kicsi kakaót, majd összekutyulva, leültem az asztalhoz, s kortyolgatni kezdtem. Kínos csönd telepedett közénk, ahogyan Harry keresztbe tett  karokkal hátradőlt, így megmutatva nekem tetkókkal teli felsőtestét. Csak a semmibe merengett, ahogyan én is tettem, csak éppen a bögrémbe. 

- És ím, a szuper Malik a sötétség birodalmába lépett! - ásítva ült le Zayn mellém, majd megölelve, felállt, s reggelit kezdett csinálni magának. 

- Amúgy.. hogyan.. mi történt? - hangom mély volt, s remegő. Fogalmam se volt, hogy hogyan tudtam feltenni ezt a kérdést. Egyszerűen képtelen vagyok sírás nélkül beszélni, mert már nincs az a személy, aki mellettem fekszik, akinek érezhetem illatát, csókját élvezhetem, vagy csak a közelségét. Azt mondják, hogy az elhunyt szeretteink tovább élnek a szívünkben, de én nem ezt akarom! Azt akarom, hogy itt üljön mellettem, s mindent egyen össze, vagy siránkozzon, hogy nincsen olyan étel, amit szeretne. Csak.. legyen itt mellettem. 

A két fiú nagyokat pislogva nézett rám, de végül aprót bólintva egymást nézték, s némán megbeszéltek valamit. 

- Igazából fogalmunk sincsen, csupán az arca kezdett sötétedni, majd valami a falnak dobta, s leesett, majd szívrohamot kapott. Mármint.. nem lett fekete az arca, csak olyan volt, mintha valami árnyék elé állt... - vakarta meg a tarkóját Zayn, s Harry csak bólintva erősítette meg. Fátyolos tekintettel  néztem le a bal kezemen lévő jegygyűrűre, s nyeldestem a könnyeimet. Megakarta kérni a kezem! Mármint meg is tette, de.. megakarta kérni! Azt akarta, hogy a felesége legyek! Mrs. Horan lettem volna, de még csak a jegyese vagyok.. voltam.

Csak megráztam a fejem, s erősen töröltem le a könnyeimet. Meg fogom menteni őt és a barátaimat! Mindent jóvá teszek! Nem érdekel, hogy akár az életembe kerül, de inkább én, mint ők! Megkeményítettem a tekintetem, ahogyan a szívemet is, majd felállva elvettem egy almát, s nyammogva felrohantam a szobába, ahol felvettem Niall egyik sötétkék pólóját, s hozzá egy combig érő fekete farmert, majd beletűrve a pólót, összefogtam a hajamat, s a zoknira felvettem a fehér convers-em. Telefont a zsebembe dugtam, majd egy napszemüveget is felvettem, meg egy bőrkabátot is, s lerohanva kiabálva elköszöntem egy "majd jövök" szólással, s már a folyosón is voltam. 

Az utcára érve elmentem egy járműkölcsönzőhöz, s egy sötét gyönyörű motort kölcsönöztem, s hozzá egy sisakot is vettem, hozzáillő motorosruhával. 

Körülöttem minden elmosódott, s csíkokba fonódott be. A gondolataimat a szél elrepítette, de próbált utolérni. Hiába próbálkoztam elhagyni, egy-egy piros lámpánál mindig beért. Mrs. Horan. Milyen jól hangzik.. Ha én nem élnék.. akkor nem történt volna meg minden. Niall is boldog lenne egy másik barátnővel, esetleg már feleséggel. Louis is már rég valami foci meccsen futkorászna, vagy a fiúkkal, ahol ott van Liam és Niall is, énekelnek a rajongóknak. És most? Senki se tudja, hol vannak a fiúk, senki se tudja, mi van velük. És a legborzasztóbb ebben az, hogy én tudom, mi van velük és mi fog történni, de nem tudok semmit se tenni. 

A házak egyre gyorsabban haladnak el mellettem, s a kanyarokat is egyre nehezebben veszem be. Jobb oldalról hirtelen valami kék villanást láttam, így elfordítottam a fejem, de késő volt, nem láttam semmit. Ám mikor visszanéztem az út bejegesedett, s a motor kicsúszott alólam. Nem értettem semmit, mikor hirtelen nehéz súly esett rám, majd tovább csúszott, velem együtt. A karom és a fejem iszonyatosan fájt, de a védőszerelés valamennyire tompította az esésem. Az adrenalin későn érkezett meg, így mikor valami hidegben landoltam sokkolva figyeltem a kék eget, s hagytam, hogy a fehérség rám hulljon. 

- Ez..hó? - suttogtam felfele pillantva, s csodálkozva ültem fel, majd körül néztem. Rengeteg kertes ház, és kihalt utca. Mindent betemetett a hideg fehérség, hó. - Júliusban hó? - vakartam meg a tarkómat, s akkor fájdalom nyílalt a fejembe. Mégis, hogyan lehet az, hogy eddig hét ágra sütött a nap, most pedig olyan, mintha Január lenne? És annyira nem tudtam elmenni, hogy egy teljesen idegen helyre utazzak! De ahogyan felállva leporoltam magamról a porhavat, levettem a sisakom, s a törött motorra rakva, elbotorkáltam egy parkba, ahol leültem egy padra. 

Ki kéne akadnom, de már annyi mindent átéltem, hogy szinte már lehetetlennek érzem ezt a dolgot. Olyan dé jávu érzésem támadt, ahogyan a korcsolyázó embereket figyeltem, ahogyan ügyeskedtek a befagyott tavon. Hol vagyok? És miért esik a hó? Összeráncolt homlokkal vettem elő a telefonom, majd mikor megnéztem a dátumot elállt a lélegzetem. "2010. December 27." Mi? De.. az lehetetlen! Miért állítódott volna el ennyire a telefonom? Nagyot nyelve álltam fel és sétáltam a pálya szélére, valami ösztön szerűség miatt. Rengeteg szerelmes páros kézen fogva csúszkált, s beszélgetett, vagy gyerekek játszottam, vagy csak próbáltak talpon maradni. 

- Vigyááázz! - hallottam meg egy leányka hangját messziről, s odakaptam a tekintetem. Egy fiatal lány ütközött egy szőke fiúval. Megrökönyödve figyeltem őket, hogy mit csinálnak. A fiú mosolyogva felsegíti, s a lány szégyellősen beszél, s válaszol a kérdésekre. S akkor találkozik a tekintetem a lányéval. Mély barna szem, s a gesztenye barna haja két fonatban hullott vállára. Arca kipirult volt, s kék sapkát hordott. Ez én vagyok!


Fogcsikorgatva szurkoltam, hogy a szőke hajú srác is megforduljon, és én elájulhassak végre! Mi az, hogy az ott én vagyok? Miért vagyok ott? És mi az, hogy 2010-ben? Mi folyik itt? Figyeltem, ahogyan beszélgetnek, s a lány értelmetlenül nézz fel, ahogyan kérdeznek tőle. Most mi tévő legyek? Mit csináljak? Hogyan jutottam ide? Hogyan jutok ki? Hogyan történt? Miért nem tudom? Miért nem értem ezt az egészet? A lányka elvörösödik, ahogyan bókolnak neki, majd hagyja, hogy kézen fogja a srác, s segítsen neki korcsolyázni. És akkor megfordult. A pisze orra, rikító kék szeme, kipirult orcája és az a szőke hajkoronája újra a szívembe véste magát. Niall 16 évesen is ellenállhatatlan volt, s ahogyan most újra látom, megnyugodtam, hogy láthatom férjemet. És akkor még nem is sejtettem, hogy ez lesz! Ennyi kaland, és mind innen kezdődött. Sóhajtva merengtem, s néztem őket, ahogyan újra és újra esnek és forgolódnak, majd hirtelen forogni kezdett velem a világ, s éreztem, ahogyan ujjaim kezdenek felmelegedni. 

- Ébredj! Minden rendben? Merien! - rázta valaki a vállam, mire kinyitottam a szemem, s megpillantottam Harry kétségbe esett arcát, majd felette Zaynét. Felemeltem arcomat, s körül néztem. Egy utca szélén ültünk, s mindkét srácon kapucni volt. 
- Mi történt velem? - ráztam meg a fejem óvatosan, majd megvakartam a tarkómat, végül felültem. 
- Azt hiszem túl gyorsan mentél a mocival, és kicsúszott alólad.. Szerencsére erre nem jár senki, csak ahogyan elindultál rögtön utánad mentünk, így hamar megtaláltunk. - mesélte Harry, majd egy üveg vizes dobozt adott a kezembe, amit egy huzamra meg is ittam. 

Csak egy álom volt?

75. Rész

 Sziasztok!

Boldog húsvétot elsősorban!:) Másodszor pedig, nem úgy gondoltam, hogy akkor ne szóljatok hozzá, csupán majd mikor befejezem, mindegyikre válaszolok. :D Mindegy.. Amúgy rengeteg meglepetésem lesz a legvégén, szóval tartsatok ki velem a végsőkig! És sajnálom a nagy kését.. ÉS BOLDOG HÚSVÉTOT!:)

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A napjaink megvoltak számlálva, mégse tudtunk semmit se csinálni. Lólával azóta egyszer tudtunk találkozni, akkor pedig megtudtuk, hogy meg kell találnom a képességem. A fiúkkal mindent kipróbáltunk. Persze az én feltételezésem, hogy tudok repülni befuccsolt. Harry lézer szemre tippelt, de ha igaza lett volna már a tekintetemmel megöltem volna őt, a hülye ötlet miatt. Niall furcsamód nem tippelgetett csupán a semmibe merengett mellettem. Zayn valami zseniális agyra vagy eszességre gondolt. Na ekkor mindenki felnevetett a hülyeségéért, mert ha igaz lenne már rég Happy Endként élnénk, vagy csak a következő turnéjukról vitatkoznának. De sajnos ez sem igaz. Lola olyasmit mondott, hogy a képességemmel megtudom akadályozni a beteljesületlen beteljesülést. 

- Ennél ostobább dolgokat még sosem hallottam egyszerre.. - szörnyülködött Harry mellettem, ahogyan a reggeli teáját szürcsölgette. Csak mosolyogva figyeltem Zaynt és Niallt, ahogyan egymást dobálják citromdarabokkal. Sóhajtottam, s reménykedtem, hogy még egyszer láthatom a teljes csapatot így bolondozva. 

        Lejár az idő.

Hirtelen a melegség eltűnt a szívemből, s lefagyva hallgattam, hogy egy rideg hang a fejemben szólít engem. Összepréseltem az ajkaimat, s próbáltam nem a hívásra figyelni. 
- Minden rendben? - Niall hangja idegenként szólalt meg, s rögtön felfigyeltem rá, hogy aggódva figyel a fiúkkal. Csak bólintottam egyet, majd kihúzva a széket elvonultam a hang irányába.

        Merien! Merien! Merien! 

Nem akart abba maradni a hang, inkább egyre erősebb lett, ahogyan felsétáltam egyenesen Harry szobájáig. Megtorpantam, s néztem az ajtó kilincsét. Mégis mi van velem? Én mit csinálok itt? Miért csinálom ezt? Miért vagyok itt? 

       Megfognak halni Merien! Megfogom ölni őket! 

A hang mély volt, s halk, mintha suttognák. Rekedtesen egyre dermesztőbben beszélt hozzám. Ki játszik velem? Ki ölné meg őket? Nagyot nyelve nyitottam be, s óvatosan beléptem, majd magam mögött bezártam az ajtót. Körül néztem, de mozgás csak a nyitott ablakon bejövő szél hozott a függönyre. Bezártam, majd sóhajtva mégegyszer körül néztem. Sehol senki. Megráztam a fejemet, hogy tisztán gondolkodhassak. Biztos csak képzelődtem. Már nyúltam a kilincsért, mikor újra megszólalt.

     Megölöm őket! És ez csak a te hibád lehet! Minek ismerted meg őket? A szüleid már
  meghaltak! Minden ismerősöd megfog halni Merien! Nincs menekvés! Már túl késő!

Megfordultam a sistergő hangra, mely hátulról jött, de csak egy elmosódott alakot láttam. Fekete lebenyként tűnt szerte, mintha csak elfújta volna a szél, s közben a hajamba is belekapott. Miért történik mindez? Miért velem? 
- Ki vagy és mit akarsz? - suttogtam az árny helyére, mire újból fel tűnt sárga-zöld keverékű macskaszeme, s körülötte kilátszódott a vörös hús cafatokban. Körülötte pórfelhő volt, s sötét gomolyként szállt körbe-körbe. Melegség és hideg áradt egyszerre belőle, ahogyan orra is feltűnt, mely inkább csontra hasonlított, de szenesedése miatt nem tudtam eldönteni. Majd szája vékony vonalként jelent meg, s mosolyogva kivillantak cápa fogai. - Ki vagy? - rémülten hátráltam, de az ajtónak ütköztem a hátammal. 

     Semmit se tehetsz ellene. Mind megfog halni! Ha nem találod meg hamar a képességed,
    mind meghal. És te is! Már túl késő! Meghaltok mind és elfelejtetek dolgokat, mely a
   múltból van.  A múúúlt Merien! Múlt! 

Szája nem mozgott, csupán a szeme vált egyre nagyobbra, mikor lent csörömpölés hallatszott. Remegve nyúltam a kilincs után, s kitépve az ajtót rohantam le. Könnyeimmel küszködve téptem fel a konyhaajtót. Körül néztem, s akkor megláttam, hogy Zayn és Harry kétségbe esve próbálják menteni Niall életét. Zokogva rohantam oda, s csak remélni tudtam, hogy nem ő lesz a következő! 

- Kérlek Niall, mondd, hogy minden rendben! - hajoltam fölé, miközben próbáltam nem nézni ahogy Zayn a szíve fölé helyezi kezét, s arany pettyes fény sugárzik tenyereiből. - Kérlek Niall.. Nem hagyhatsz itt. Még nem! - zokogtam nyakába, de ő csak lassúakat pislogott felém, miközben zsebéből kivett egy kis dobozkát. - Nem hagyhatsz itt! - suttogtam s lágyan a szemébe néztem, de ő csak elmosolyodott, s a tenyerembe nyomta a dobozt. Szipogva felnyitottam, s egy kis karika gyűrűt láttam egy fehér ékkővel a közepén, s körülötte kis ezüst szállak gabalyodtak a gyémántba. 
- Légy a feleségem Merien! - sóhajtotta, s kivette a gyűrűt, majd az ujjamra húzta. Még jobban zokogtam, s megcsókoltam őt, ahogy bólogattam. 
- Leszek, de ne hagyj itt! Kérlek! - zokogtam a vállába, s messziről hallottam Zayn nem tudok mit tenni válaszát. 
- Még látjuk egymást szerelmem! - lehelte, s mint köd felhő, úgy tűnt el belőle a levegő. 
Lecsukódott szeme, s mosolyogva tűnt el a lelke innen. Ekkor egy szürke gomolyfelhő tűnt fel előtte, s testét felkapva elment. 

Mérgemben felsikítottam, s minden konyhai széket felborítottam, s mikor már az asztalt próbáltam két erős kéz fogta le a vállamat, s egy másik kéz a homlokomra helyezte tenyerét, majd álmosság tört rám, s elnyomott a sötétség. 

     Már túl késő!

74. Rész

Sziasztok! 

Képzeljétek ez a rész lesz a 100. bejegyzésem, a díjakkal és mindennel, amit valaha kiposztoltam! Huha! Szóval köszönöm, hogy eddig is mellettem álltatok, és az újakat is üdvözlöm, miközben a régi olvasóimat, már testvérként fogadom!:) Ja igen.. észre vehettétek, hogy már nem írok vissza a megjegyzéseknél, de ez azért van, mert már minél hamarabb beszeretném fejezni, s amint ki került az epilógus, mindenkinek válaszolok! És elnézést a késésért, de lebetegedtem és más magánügyi problémáim keletkeztek..

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

Mindenki el helyezkedett valahol a szobában. Zayn és Harry a földön feküdt, míg Niallel az ágyunkon feküdtünk, miközben fogtuk egymás kezét. Rápillantottam, s találkozott tekintetünk. Mosolyognom kellett, akkor is, ha ilyen elborzasztó életünk lett. S ebben rá tesz, hogy egyre jobban szeretem őt. Annál is érzem, hogy bármiben számíthatok rá. Itt van mellettem, és mindenek ellenére, szeret. Nem tudom, hogy vészeltem volna át ezt az időszakot nélküle. Szeretem őt, mindenkinél jobban. És remélem még ő is engem. 

Megráztam a fejem, s figyeltem, ahogyan Harry lassan elmagyarázza még egyszer az utasításokat:
- Szóval. Az egésznek az a titka, hogy lazulni kell. Mindent el kell engedned, semmi szorongás, gondolat nem maradhat a fejedben. Amit eddig bent tartottál, lökd ki, mint..
- Mint Louis Harryt szokta, mikor rájön a Bromance-szozás. - vágott rögtön kuncogva Niall Harry szavába, mire mindenki elnevette magát a múltkép "láttán". Majd inkább elkomorodtunk, ahogyan rájöttünk, ez már csak a múlt. Nem fog megtörténni. 

- Mindent el kell engedni. A tudatot, a halált, az életet. A vágyakat és a tűzet, ami életben tart. Egy olyan helyre kell jutnunk, amely két világ közt helyezkedik el, egy kapu, mely segít valami rátalálásában.  Semmi többre ne gondolj, csak a pusztaságra. Hogy létezel. Lélegzel. - Harry hangja egyre messzebbről lehetett hallani, ahogyan ellazultam, s engedtem magam a sötétségnek, hogy bugyután, ne gondolkozzak. 

"A fűben heverek, ahogyan próbálom mozgatni ujjaimat. A levegőt nehézkesen veszem, mégis tudom, hogy pár pillanat, és öröm lesz minden. Csukott szemhéjaimmal szokok hozzá az erős fényhez, miközben testem minden zegzugába beszívom az UV-t. Nem akarom kinyitni szemeim, de már hallom, hogy egyre többen vagyunk ezen a helyen.

- Ez de durva! - ámuldozik egy ír akcentus legelőször. Kipattannak szemeim, s felugrom; sikeresen elszédülök, de egy erős kar megtart, s el se enged. - Szia Hercegnő! -mosolyog le rám Niall, s a szívem kettő ütemet kihagy, majd hirtelen mintha börtönbe lenne: ki akar szabadulni. 

- Hello Hercegem! - kuncogok föl, mire hátunk mögül meghallunk még egy hangot, mely rajtunk nevet. Még jobban mosolyogni kezdek, s megfordulva találkozom Harryvel, aki még mindig nevetve húzza fel Zayn a földről.  

- Mi olyan vicces? - illetődik meg Zayn körül nézve, de kérdése rögtön magába fagy, ahogyan körül néz. Én is ezt teszem, s rá jövök, ez nem ugyan az a hely. Az ég hamvaskék, a meleg fű pedig annyira világít, hogy rá lehet fogni, hogy neon zöld. Sehol egy virág, vagy bármi más, csupán egy cseresznye fa, mely a rét közepén pihen, s törzsében egy lányka pihen. Vénáimban rögtön deja vu érzés keringet, s a képek lelki szemeim előtt feltépődtek, ahogyan vissza gondolok azokra a napokra, mikor én ültem ott, s csak vártam. Vártam, hogy eljöjjön az én időm. S akkor felébredtem a kómából. Pontosan ezen a helyen. 

- Menjünk. - Harry hangja idegesen csengett a levegőben, s egy sóhajtással el is indul a rózsaszín virágokat hullató terebélyes fához. Mind tudjuk, hogy kihez is tartunk éppen. Nyelek egy nagyot, mikor oda érünk, s kék szemeit riadtan kapja fel ránk. Harry és köztem jártatja a szemét, s kicsordul egy véres könnycsepp a szeméből. Rögtön ugrok, de Harry megelőz, s letérdelve ölelésébe húzza. Gombóc keveredik a torkomban, s pislogni kezdek. Mintha Niall érezné megtörtségem, megfogja kezem, s magához húzva a hátamat mellkasához nyomja, s derekamat átöleli. 

 Mélyeket lélegzek miközben Zaynnel és Niallel figyeljük, ahogyan Harry bocsánatot kér nővérétől, akinek fekete haja két fonatba van fonva, s fehér ruhája megint véres lesz sírásától. Tizenegy éves külseje, mintha öregedett volna legutolsó találkozásunk óta. Harry akadozva meséli el, hogy egyszerűen apjuk megfenyegette, hogy nem tarthatja vele a kapcsolatot tovább, s ő akkor apját Istennek tartotta a szemében. Azóta pedig a lány megváltozott, s egy érzés lett belőle, s ő nem tudott rajta már segíteni. 

 - Miért jöttetek? - húzódott el Lola. Kék szemei, mintha világosabbak lennének, s talán mosolyog is picit. 
- Segíts! Hogyan tudom vissza hozni a többieket? Hogyan lehetséges, hogy azok a ...lények ne öljenek meg minden szerettemet? Hogyan... - a szavamba vágva emeli fel törékeny kezét, s csendre int. 
- Nem tudok segíteni. Nekik nem. Nekik neked kell segíteni. Én pedig neked tudok! - hangja másként rezeg a levegőben, mint szokott. Régebben lágy és törékeny, most pedig torz és magabiztos. De én se mondhatom el neked. Egyszerűen rá kell jönnöd az igazságra, a te saját képességedre!"

Mintha álomból léptem volna ki, zihálva ültem fel az ágyban, s néztem körbe. Harry ráncolt homlokkal bámult le, miközben Zayn és Niall még aludtak..vagyis úgy néztek ki. Kifújtam a bent tartott levegőmet, majd inkább felhúztam térdeim, s kezeimmel átkaroltam őket.
- Most mi lesz Harry? - kérdésem visszhangzott az üres légtérben, s oda is fagyott a négy fal közé. Niall is kezdett mocorogni, miközben Zayn laposakat pislogott. 

- Nem tudom.. - Suttogta Harry, miközben mélyen szemeimbe nézett tanácstalanul.