74. Rész

Sziasztok! 

Képzeljétek ez a rész lesz a 100. bejegyzésem, a díjakkal és mindennel, amit valaha kiposztoltam! Huha! Szóval köszönöm, hogy eddig is mellettem álltatok, és az újakat is üdvözlöm, miközben a régi olvasóimat, már testvérként fogadom!:) Ja igen.. észre vehettétek, hogy már nem írok vissza a megjegyzéseknél, de ez azért van, mert már minél hamarabb beszeretném fejezni, s amint ki került az epilógus, mindenkinek válaszolok! És elnézést a késésért, de lebetegedtem és más magánügyi problémáim keletkeztek..

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

Mindenki el helyezkedett valahol a szobában. Zayn és Harry a földön feküdt, míg Niallel az ágyunkon feküdtünk, miközben fogtuk egymás kezét. Rápillantottam, s találkozott tekintetünk. Mosolyognom kellett, akkor is, ha ilyen elborzasztó életünk lett. S ebben rá tesz, hogy egyre jobban szeretem őt. Annál is érzem, hogy bármiben számíthatok rá. Itt van mellettem, és mindenek ellenére, szeret. Nem tudom, hogy vészeltem volna át ezt az időszakot nélküle. Szeretem őt, mindenkinél jobban. És remélem még ő is engem. 

Megráztam a fejem, s figyeltem, ahogyan Harry lassan elmagyarázza még egyszer az utasításokat:
- Szóval. Az egésznek az a titka, hogy lazulni kell. Mindent el kell engedned, semmi szorongás, gondolat nem maradhat a fejedben. Amit eddig bent tartottál, lökd ki, mint..
- Mint Louis Harryt szokta, mikor rájön a Bromance-szozás. - vágott rögtön kuncogva Niall Harry szavába, mire mindenki elnevette magát a múltkép "láttán". Majd inkább elkomorodtunk, ahogyan rájöttünk, ez már csak a múlt. Nem fog megtörténni. 

- Mindent el kell engedni. A tudatot, a halált, az életet. A vágyakat és a tűzet, ami életben tart. Egy olyan helyre kell jutnunk, amely két világ közt helyezkedik el, egy kapu, mely segít valami rátalálásában.  Semmi többre ne gondolj, csak a pusztaságra. Hogy létezel. Lélegzel. - Harry hangja egyre messzebbről lehetett hallani, ahogyan ellazultam, s engedtem magam a sötétségnek, hogy bugyután, ne gondolkozzak. 

"A fűben heverek, ahogyan próbálom mozgatni ujjaimat. A levegőt nehézkesen veszem, mégis tudom, hogy pár pillanat, és öröm lesz minden. Csukott szemhéjaimmal szokok hozzá az erős fényhez, miközben testem minden zegzugába beszívom az UV-t. Nem akarom kinyitni szemeim, de már hallom, hogy egyre többen vagyunk ezen a helyen.

- Ez de durva! - ámuldozik egy ír akcentus legelőször. Kipattannak szemeim, s felugrom; sikeresen elszédülök, de egy erős kar megtart, s el se enged. - Szia Hercegnő! -mosolyog le rám Niall, s a szívem kettő ütemet kihagy, majd hirtelen mintha börtönbe lenne: ki akar szabadulni. 

- Hello Hercegem! - kuncogok föl, mire hátunk mögül meghallunk még egy hangot, mely rajtunk nevet. Még jobban mosolyogni kezdek, s megfordulva találkozom Harryvel, aki még mindig nevetve húzza fel Zayn a földről.  

- Mi olyan vicces? - illetődik meg Zayn körül nézve, de kérdése rögtön magába fagy, ahogyan körül néz. Én is ezt teszem, s rá jövök, ez nem ugyan az a hely. Az ég hamvaskék, a meleg fű pedig annyira világít, hogy rá lehet fogni, hogy neon zöld. Sehol egy virág, vagy bármi más, csupán egy cseresznye fa, mely a rét közepén pihen, s törzsében egy lányka pihen. Vénáimban rögtön deja vu érzés keringet, s a képek lelki szemeim előtt feltépődtek, ahogyan vissza gondolok azokra a napokra, mikor én ültem ott, s csak vártam. Vártam, hogy eljöjjön az én időm. S akkor felébredtem a kómából. Pontosan ezen a helyen. 

- Menjünk. - Harry hangja idegesen csengett a levegőben, s egy sóhajtással el is indul a rózsaszín virágokat hullató terebélyes fához. Mind tudjuk, hogy kihez is tartunk éppen. Nyelek egy nagyot, mikor oda érünk, s kék szemeit riadtan kapja fel ránk. Harry és köztem jártatja a szemét, s kicsordul egy véres könnycsepp a szeméből. Rögtön ugrok, de Harry megelőz, s letérdelve ölelésébe húzza. Gombóc keveredik a torkomban, s pislogni kezdek. Mintha Niall érezné megtörtségem, megfogja kezem, s magához húzva a hátamat mellkasához nyomja, s derekamat átöleli. 

 Mélyeket lélegzek miközben Zaynnel és Niallel figyeljük, ahogyan Harry bocsánatot kér nővérétől, akinek fekete haja két fonatba van fonva, s fehér ruhája megint véres lesz sírásától. Tizenegy éves külseje, mintha öregedett volna legutolsó találkozásunk óta. Harry akadozva meséli el, hogy egyszerűen apjuk megfenyegette, hogy nem tarthatja vele a kapcsolatot tovább, s ő akkor apját Istennek tartotta a szemében. Azóta pedig a lány megváltozott, s egy érzés lett belőle, s ő nem tudott rajta már segíteni. 

 - Miért jöttetek? - húzódott el Lola. Kék szemei, mintha világosabbak lennének, s talán mosolyog is picit. 
- Segíts! Hogyan tudom vissza hozni a többieket? Hogyan lehetséges, hogy azok a ...lények ne öljenek meg minden szerettemet? Hogyan... - a szavamba vágva emeli fel törékeny kezét, s csendre int. 
- Nem tudok segíteni. Nekik nem. Nekik neked kell segíteni. Én pedig neked tudok! - hangja másként rezeg a levegőben, mint szokott. Régebben lágy és törékeny, most pedig torz és magabiztos. De én se mondhatom el neked. Egyszerűen rá kell jönnöd az igazságra, a te saját képességedre!"

Mintha álomból léptem volna ki, zihálva ültem fel az ágyban, s néztem körbe. Harry ráncolt homlokkal bámult le, miközben Zayn és Niall még aludtak..vagyis úgy néztek ki. Kifújtam a bent tartott levegőmet, majd inkább felhúztam térdeim, s kezeimmel átkaroltam őket.
- Most mi lesz Harry? - kérdésem visszhangzott az üres légtérben, s oda is fagyott a négy fal közé. Niall is kezdett mocorogni, miközben Zayn laposakat pislogott. 

- Nem tudom.. - Suttogta Harry, miközben mélyen szemeimbe nézett tanácstalanul.