77. Rész

Sziasztok! 

UHHH! Jó. nyughass Kincső! Szóval(:DDD).. Mindent nagyon szépen köszönök nektek, és igen, mindegyik részem előtt megfogom köszönni nektek a dolgokat! Minden régi olvasót Kincsősen puszilok és az újakat pedig még normálisan üdvözlöm. 
El se hiszem, hogy több mint egy éve írom ezt a blogot, és, hogy nem sokára bezárom.. Mindegy! És elnézést a nagy kihagyásért, de utolsó pár hét gyanánt fel kell zárkóznom!:) (ELÉRTÜK A +30.000 MEGTEKINTÉST!!!!WÁÁÁ)
 Szóval remélem még sokan lesztek, akikkel be fogom tudni fejezni életem első blogját! 
-mert Meriennel léptem be a blogvilágba.-

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A kezemen pihenő gyűrűt figyeltem, ahogyan már kezdett kihűlni a testemet körülölelő víz. Ki kéne mászni a kádból, de nagyon nem érdekel. Nagyokat sóhajtva hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon. Egyszerűen képtelen vagyok erre az egészre. Nem lenne egyszerűbb, ha mondjuk öngyilkos lennék? Talán mindenki boldog lenne.. de.. akkor azok, akik meghaltak.. hiába haltak meg, nem? Hiszen, mindannyian az én ostobaságaim miatt vesztették el az életüket. És én a halálba menekülnék, mert megfutamodtam. Félni kezdtem, és nincs aki megnyugtasson. Nincs Niall, hogy most dörömböljön a fürdőszoba ajtaján, mint anno, mikor beteg voltam. Mikor nem akartam neki fájdalmat okozni azzal, hogy elmondjam a bajaim. Mégis, most azt tenném legszívesebben. Tudom, hogy Harry és Zayn is meghallgatnának, de az nem ugyanaz. Ők nem tudnák azt visszaadni, amit Niall. 

A bőröm már libabőrös lett, s minden hab, ami a víztükrén volt, már eltűnt. Láttam, ahogyan remegni kezd a kezem, s csak figyeltem. Az fogaim kocogni kezdtek, s a szemhéjam egyre nehezebbnek bizonyult. Ha nem szállok ki, akár meg is fagyhatok. Végül nagy nehezen kiszálltam a kádból, s becsoszogtam a zuhanyzóba, hogy forró vizet engedjek magamra. A pára felcsapódott az üvegre, ahogyan a víz találkozott átfagyott testemmel. 

Megtörölközve felvettem Niall egyik fehér pólóját, s a bugyimat pizsama gyanánt. Hosszú hajamat kifésültem, majd vizesen befontam két fonatba. Le kellene vágnom. Ha ki volt engedve, már elért a fenekemig is. Ahogy késznek nyilvánítottam magam, bedőltem az ágyba, s reménykedtem, hogy álom nélkül aludhatok. Egyedül. 


"Lassúakat pislogok, miközben felülök a földről. A táj ismerős. Sötétvörös pipacsok, és a rét közepén egy árva tölgyfa. A nyári szellő lágyan fújja a kiengedett hajamat. Csodálkozva nézem, hogy nem a mostani ruhámban vagyok, hanem egy fekete bőrnadrágban, s egy kék pólóban. Megrázom fejemet, s a fa alá ülök. Mintha már jártam volna itt. 

- Mi ez a hely? - hangom suttogása beharagozza a helységet. Sehol senki. A némaság már üvölt, s várja, hogy valaki elnémítsa. Sehol senki, csupán él ülök itt. Egyedül. Már nem lesz az, hogy idejön valaki, s leülve elmeséli, milyen az élete nélkülem. Egyedül maradtam a kérdéseimmel. 
- Élet és Halál. - Lola hangja cseng, s már nem úgy néz ki, mint egy kislány. Ráncok telepednek szemei alatt, s fáradtan, akadozó lélegzettel telepedik le mellém. Csak megrázom a fejem, nem értek semmit. Várom, hogy folytassa, hogy miért öregedett meg, hogy hol vagyunk. Hogyan értette a kérdését? 
- Az Élet és a Halál közt pihenünk. - mosolya bágyadt volt, s az előttünk pihenő aranykapura figyel. 

- Miért vagyunk itt? - kérdezem. Hiszen, én nem haltam meg, s ő beragadt a két lét közé. Nem válaszol semmit, csak ráncos kezével átnyúl felettem, s magához húz. Megilletődöm közelsége miatt, de nem húzódom el. 
- Tudod.. Segítettél nekem, hogy megtaláljam a békémet. Köszönöm, hogy végre nyugalomra térhetek. - suttogja, s érzem, ahogyan átlátszó könnyei a vállamra hullanak. - De neked, még folytatnod kell az utadat, s rájönni, hogy mi a te erőd. Hidd el, ha koncentrálsz, s minden apróságra odafigyelsz, rájössz, hogy minden okkal történik. Különben is.. akkor hogyan láttad volna magad fiatalon? - kuncog fel, s mintha valamit hallana, ismét a kapura néz. - Itt az időm. Örültem a találkozásnak Merien Pervin, és még egyszer köszönöm! - ad egy csókot az orcámra, s nyögdécselve feláll, majd lassan előre sétál. Mielőtt a kapun átlépne, hátra nézz, s mintha kiabálna valamit. Mintha azt tátogná, hogy "Ne add fel". 

Utána akarok szaladni, hogy kérdezzek tőle még valamit, de mire odaérnék, a kapu bezárul, s ismét egyedül maradok. Sehol senki."

Reszketegen, izzadt háttal ültem fel az ágyon, s néztem körbe. A szobába a nap első sugarai visszhangzottak, s csaptak nagy zajt a szemeimnek. Rögtön felemeltem kezem, hogy eltakarjam retinámat. 
  
  Ha nem sietsz, mindenkit megölök! 

A hang ismerős idegenként csapott halljáratomba, s erősen becsuktam a szemem, koncentrálva, hogy kizárjam őt. Miért nem hagynak békén? Miért kell sürgetni? Hogyan tudnám megakadályozni a képességemmel ezt az egészet? Ha úgyis meghalok, nekik nem mindegy? Miért pont én? Mi más bennem, mint a többi halandóban? 

Felvettem egy farmer sortot, hozzá pedig Niall egyik feliratos pólóját.  Reflex szerűen húztam az orrom elé a textilt, s szagoltam negédes illatába. Ismét depressziós hangulatba léptem, de mielőtt a könnyeim patakként folytak volna végig az arcomon, kiléptem a szobámból. 

  Mindenki halott lesz!

Egyre idegesített a hang, s visszagondolva, hogy mi is történt ez után, száguldozni kezdett a szívem üteme, s a lábam is a fiúk szobáját vette célba, de semelyikben se voltak. Kezdtem bepánikolni, de mikor a konyhába értem rezignáltan, picit megnyugodtam, hogy láthattam a két elnyúlt, érdekesen felém pillantó tekintetet. 
- Minden rendben? - kérdezte Zayn, s rögtön felém tartott, de csak mosolyogva ráztam meg a fejem, elutasítva gyógyító segítségét. 
- Persze, csak megijedtem.. - hazudtam. 
- Tessék! - ásítva adta át egy bögre kakaót Harry, s én megköszönve belekortyoltam. Ahogy mindig, most is hozta a formáját és isteni ízt kotyvasztott. Mindent elfeledve kortyolgattam, s behunyt szemmel élveztem.

Hirtelen minden hideg lett, s reszketni kezdtem. Kipattantak a szemeim, de rögtön hunyorítva figyeltem a kihalt utcát. A fejemben rögtön megfogalmazódtak a kérdések, de valahogy még a levegő is bent maradt a torkomban. Leengedtem a kezem akaratlanul, így a bögre a földön eltört. A csapódás éles fájdalommal járt a bokámban. Lenézve néztem, ahogyan egy törött szilánk belefúródott a bokámba. Megrezzent arccal szedtem ki belőle, majd kifújva a párás levegőt, elindultam kabátot keresni ebben az őszies-télies időben. Reszketve gondoltam egy kabátra és annak melegére, mikor melegség járt át, s rám került a régi bundás farmer kabátom. Egyre több kérdéssel haladtam tovább az utcán, mikor egy ismerős kávézóra tapadt a tekintetem. Közelebb mentem a kihalt fák mellett a bejárathoz, s benéztem a nagy üvegen. Rengeteg ember üldögélt és iszogatott, beszélgetett. Igen hangulatos volt oda bent, mégis mikor be akartam volna menni, megakadt a szemem egy két személyes asztalnál ülő szőke hajon és az előtte ülő arcommal. 

- Mi van? - suttogtam magamnak, s összehúzott szemekkel figyeltem, ahogyan nevetgéltek, s mosolyogva beszélték ki életüket. Deja vu érzésem volt, főleg mikor Niall hátra nézett, s találkozott a tekintetünk. Félelmemben rögtön lebuktam, s reménykedtem, hogy eltűnők innen. És tudom, hogy most éppen visszafordul, s én megkérdezem, hogy mi a baj, hiszen furcsállva figyelte a teáját, mire azt a képtelenséget mesélte, hogy engem látott, csak idősebben. És én akkor csak kinevettem, s annyit feleltem, hogy minden lehetséges. És, hogy akkor milyen bölcs voltam..

A következő levegővételemet ismét egy meleg helyen vettem, s rögtön felfigyeltem a vállrázogatásokra. 
- Merien! - Zayn égető kezei a homlokomon pihentek, s csak azután vette el onnan, miután ránéztem. - Mi volt ez? - ült le aggodalmasan mellém, s Harry elé. Csak megráztam a fejem, s néztem a törött szilánkokra, melyből néhány a bokámba fúródott. 
- Mi történt? - hangom szinte némán süvített a falak között, de a fiúk így is hallották. 
- Hát.. egyik pillanatban ittad a mesés kakaómat, majd hirtelen össze estél és beverted a fejed az asztalba, a szépnek nem mondható bögre pedig a földre. Aztán ennyi. Se kép, se hang, nem lélegeztél, csak picit, ami megrémített minket. Aztán hirtelen minden újra forog.. - mormolta Harry elkámpicsorodva, s ráncolt homlokkal mért végig. - Hol voltál te lány? 
- Azt hiszem 2011-ben.. - suttogtam furcsa némasággal.