76. Rész

 Sziasztok!

 Bocsánat a késésért, csak nem voltam wifi közelben és nagy most a lemaradásom, úgy.. mindenhol! És köszönök mindent nektek! Komolyan! Nem sokára akár el is érhetjük a 30.000 kattintást! Úristen, milyen jó lenne már! Mindegy! A helyesírásért bocsánat, de így is éjjel fél kettő van, és már lusta vagyok átnézni..

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A nap sugarai erősen szúrták szemhéjaimat, s hiába Zayn segítsége, hogy nyugodtabb legyek, még mindig feldúlt vagyok. Két napja csak sírok és fekszek. Enni se tudok, de már jó párszor megkordult a gyomrom. Mindig elhatározom magam, hogy megkérdezem, mi történt, de képtelen vagyok. Éppen akkor mikor közli velem valami, hogy mindenkit megfog ölni? Kösz nem! De a kíváncsiságom mindig győzött, mint most is. Sóhajtva törlöm le könnyeimet, s ahogyan megfordultam éreztem, ahogyan szétreped a hólyagom, így berohantam a fürdőbe. Elvégezve a dolgom, kezet mostam, majd az arcomról is leöblítettem a rászáradt könnyeket és a fáradságot. 

- Jó reggelt! - üdvözölt Harry, ahogyan beléptem a hotel konyhájába, s nagyot ásítottam. Csak odanyögtem egy "reggelt" szót, s öntve magamnak kávét, rengeteg tejet öntöttem bele, majd kicsi kakaót, majd összekutyulva, leültem az asztalhoz, s kortyolgatni kezdtem. Kínos csönd telepedett közénk, ahogyan Harry keresztbe tett  karokkal hátradőlt, így megmutatva nekem tetkókkal teli felsőtestét. Csak a semmibe merengett, ahogyan én is tettem, csak éppen a bögrémbe. 

- És ím, a szuper Malik a sötétség birodalmába lépett! - ásítva ült le Zayn mellém, majd megölelve, felállt, s reggelit kezdett csinálni magának. 

- Amúgy.. hogyan.. mi történt? - hangom mély volt, s remegő. Fogalmam se volt, hogy hogyan tudtam feltenni ezt a kérdést. Egyszerűen képtelen vagyok sírás nélkül beszélni, mert már nincs az a személy, aki mellettem fekszik, akinek érezhetem illatát, csókját élvezhetem, vagy csak a közelségét. Azt mondják, hogy az elhunyt szeretteink tovább élnek a szívünkben, de én nem ezt akarom! Azt akarom, hogy itt üljön mellettem, s mindent egyen össze, vagy siránkozzon, hogy nincsen olyan étel, amit szeretne. Csak.. legyen itt mellettem. 

A két fiú nagyokat pislogva nézett rám, de végül aprót bólintva egymást nézték, s némán megbeszéltek valamit. 

- Igazából fogalmunk sincsen, csupán az arca kezdett sötétedni, majd valami a falnak dobta, s leesett, majd szívrohamot kapott. Mármint.. nem lett fekete az arca, csak olyan volt, mintha valami árnyék elé állt... - vakarta meg a tarkóját Zayn, s Harry csak bólintva erősítette meg. Fátyolos tekintettel  néztem le a bal kezemen lévő jegygyűrűre, s nyeldestem a könnyeimet. Megakarta kérni a kezem! Mármint meg is tette, de.. megakarta kérni! Azt akarta, hogy a felesége legyek! Mrs. Horan lettem volna, de még csak a jegyese vagyok.. voltam.

Csak megráztam a fejem, s erősen töröltem le a könnyeimet. Meg fogom menteni őt és a barátaimat! Mindent jóvá teszek! Nem érdekel, hogy akár az életembe kerül, de inkább én, mint ők! Megkeményítettem a tekintetem, ahogyan a szívemet is, majd felállva elvettem egy almát, s nyammogva felrohantam a szobába, ahol felvettem Niall egyik sötétkék pólóját, s hozzá egy combig érő fekete farmert, majd beletűrve a pólót, összefogtam a hajamat, s a zoknira felvettem a fehér convers-em. Telefont a zsebembe dugtam, majd egy napszemüveget is felvettem, meg egy bőrkabátot is, s lerohanva kiabálva elköszöntem egy "majd jövök" szólással, s már a folyosón is voltam. 

Az utcára érve elmentem egy járműkölcsönzőhöz, s egy sötét gyönyörű motort kölcsönöztem, s hozzá egy sisakot is vettem, hozzáillő motorosruhával. 

Körülöttem minden elmosódott, s csíkokba fonódott be. A gondolataimat a szél elrepítette, de próbált utolérni. Hiába próbálkoztam elhagyni, egy-egy piros lámpánál mindig beért. Mrs. Horan. Milyen jól hangzik.. Ha én nem élnék.. akkor nem történt volna meg minden. Niall is boldog lenne egy másik barátnővel, esetleg már feleséggel. Louis is már rég valami foci meccsen futkorászna, vagy a fiúkkal, ahol ott van Liam és Niall is, énekelnek a rajongóknak. És most? Senki se tudja, hol vannak a fiúk, senki se tudja, mi van velük. És a legborzasztóbb ebben az, hogy én tudom, mi van velük és mi fog történni, de nem tudok semmit se tenni. 

A házak egyre gyorsabban haladnak el mellettem, s a kanyarokat is egyre nehezebben veszem be. Jobb oldalról hirtelen valami kék villanást láttam, így elfordítottam a fejem, de késő volt, nem láttam semmit. Ám mikor visszanéztem az út bejegesedett, s a motor kicsúszott alólam. Nem értettem semmit, mikor hirtelen nehéz súly esett rám, majd tovább csúszott, velem együtt. A karom és a fejem iszonyatosan fájt, de a védőszerelés valamennyire tompította az esésem. Az adrenalin későn érkezett meg, így mikor valami hidegben landoltam sokkolva figyeltem a kék eget, s hagytam, hogy a fehérség rám hulljon. 

- Ez..hó? - suttogtam felfele pillantva, s csodálkozva ültem fel, majd körül néztem. Rengeteg kertes ház, és kihalt utca. Mindent betemetett a hideg fehérség, hó. - Júliusban hó? - vakartam meg a tarkómat, s akkor fájdalom nyílalt a fejembe. Mégis, hogyan lehet az, hogy eddig hét ágra sütött a nap, most pedig olyan, mintha Január lenne? És annyira nem tudtam elmenni, hogy egy teljesen idegen helyre utazzak! De ahogyan felállva leporoltam magamról a porhavat, levettem a sisakom, s a törött motorra rakva, elbotorkáltam egy parkba, ahol leültem egy padra. 

Ki kéne akadnom, de már annyi mindent átéltem, hogy szinte már lehetetlennek érzem ezt a dolgot. Olyan dé jávu érzésem támadt, ahogyan a korcsolyázó embereket figyeltem, ahogyan ügyeskedtek a befagyott tavon. Hol vagyok? És miért esik a hó? Összeráncolt homlokkal vettem elő a telefonom, majd mikor megnéztem a dátumot elállt a lélegzetem. "2010. December 27." Mi? De.. az lehetetlen! Miért állítódott volna el ennyire a telefonom? Nagyot nyelve álltam fel és sétáltam a pálya szélére, valami ösztön szerűség miatt. Rengeteg szerelmes páros kézen fogva csúszkált, s beszélgetett, vagy gyerekek játszottam, vagy csak próbáltak talpon maradni. 

- Vigyááázz! - hallottam meg egy leányka hangját messziről, s odakaptam a tekintetem. Egy fiatal lány ütközött egy szőke fiúval. Megrökönyödve figyeltem őket, hogy mit csinálnak. A fiú mosolyogva felsegíti, s a lány szégyellősen beszél, s válaszol a kérdésekre. S akkor találkozik a tekintetem a lányéval. Mély barna szem, s a gesztenye barna haja két fonatban hullott vállára. Arca kipirult volt, s kék sapkát hordott. Ez én vagyok!


Fogcsikorgatva szurkoltam, hogy a szőke hajú srác is megforduljon, és én elájulhassak végre! Mi az, hogy az ott én vagyok? Miért vagyok ott? És mi az, hogy 2010-ben? Mi folyik itt? Figyeltem, ahogyan beszélgetnek, s a lány értelmetlenül nézz fel, ahogyan kérdeznek tőle. Most mi tévő legyek? Mit csináljak? Hogyan jutottam ide? Hogyan jutok ki? Hogyan történt? Miért nem tudom? Miért nem értem ezt az egészet? A lányka elvörösödik, ahogyan bókolnak neki, majd hagyja, hogy kézen fogja a srác, s segítsen neki korcsolyázni. És akkor megfordult. A pisze orra, rikító kék szeme, kipirult orcája és az a szőke hajkoronája újra a szívembe véste magát. Niall 16 évesen is ellenállhatatlan volt, s ahogyan most újra látom, megnyugodtam, hogy láthatom férjemet. És akkor még nem is sejtettem, hogy ez lesz! Ennyi kaland, és mind innen kezdődött. Sóhajtva merengtem, s néztem őket, ahogyan újra és újra esnek és forgolódnak, majd hirtelen forogni kezdett velem a világ, s éreztem, ahogyan ujjaim kezdenek felmelegedni. 

- Ébredj! Minden rendben? Merien! - rázta valaki a vállam, mire kinyitottam a szemem, s megpillantottam Harry kétségbe esett arcát, majd felette Zaynét. Felemeltem arcomat, s körül néztem. Egy utca szélén ültünk, s mindkét srácon kapucni volt. 
- Mi történt velem? - ráztam meg a fejem óvatosan, majd megvakartam a tarkómat, végül felültem. 
- Azt hiszem túl gyorsan mentél a mocival, és kicsúszott alólad.. Szerencsére erre nem jár senki, csak ahogyan elindultál rögtön utánad mentünk, így hamar megtaláltunk. - mesélte Harry, majd egy üveg vizes dobozt adott a kezembe, amit egy huzamra meg is ittam. 

Csak egy álom volt?