50. Rész

Sziasztok!

Köszönöm szépen a komikat, pipákat és mindent... megint! Most csak annyit szeretnék mondani, hogy mint az előző posztomban említettem, csináltam egy facebook csoportott. Szóval ha érdekel, lépjetek be! KATT 

És ehhez a részhez jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge: 

-Hogy mi? -kérdezték a többiek totál ledöbbent arccal.

-Jól értettétek. Ez van.-rántottam vállat.

-Haz... Ez igenis nagy dolog... Rosszabb mint elveszíteni a szárnyaid.-bámult maga elé Zayn mire akaratlanul is a múltra gondoltam. 

~Még régen anno~ 

-Harry... Haver, te sem gondolhatod komolyan, hogy elhiszed amit mondanak.-próbált viccelődni Zayn miközben a tekintete egyre rémültebb lett. 

-Nem hinném el, de nem akarok bukott angyal lenni.-szavaim hallatán hátrálni próbált, de képességem segítségével megállítottam az időt így szép nyugodtan a háta mögé sétáltam majd előhívtam a szárnyát. Egyik kezemet a vállára tettem míg másikat a szárnya és a lapockája érintkezéséhez raktam.-Sajnálom.- Suttogtam már elindítva az időt, így ő csak azt érzékelte, hogy egyik helyről a másikra kerültem, de felfognia, hogy pontosan mi is történik, már nem hagytam. Egy hang a fejemben azt kérdezte folyamatosan, tényleg ezt akarom?  Szorosabban fogva tejfehér szárnyát kitéptem. 

-Áááh! -üvöltött fel fájdalmában. Ahogy térdre rogyott éreztem, hogy óriás szárnya a kezemben arannyá vállnak majd port képezve eltűnt. Hátrálni kezdtem majd megrázva a fejem kiröppentem a szobából. Ez nem én vagyok. Én ilyet soha se tettem volna. Ez csak egy bosszú volt apámmal szemben. Kitagadott az otthonomból. Mérges voltam rá, mert azt kérte, hogy öljem meg, de én nem tettem meg. Ő megbüntetett, így én megbosszultam. 

~Most~

-Régen azért küzdöttél, hogy ne legyél bukott, most meg egy súgásért -ami lehet nem is igaz- simán feláldoztad a szárnyad. -fogta fel Louis, hogy pontosan mit csináltam.

-Hát így tömören eléggé drasztikus, de igen nagyjából erről lenne szó. - Ittam bele a kólámba, ami a nappali közepén elhelyezkedő asztalon volt. -De úgy tűnik, nem volt értelme, szóval irány pakolni.

Merien szemszöge:

Nem akartam hallani. Szinte érzem, ahogy magában csalódott bennem. Mindenki azt várta tőlem, hogy majd én a nagy és különleges élőholt, majd megtalálom a gyereket. De ha én vagyok a gyerek? Mármint... Nem az, akit keresünk, hanem gyerek vagyok ehhez. Semmit sem értek. Minden rajtam múlik.

-Szóval most elrontottam igaz?-kérdeztem mindenkitől, bár igazából magam elé suttogtam. Tudom, hogy mindenki bennem bízott meg, hogy én megtalálom. De csak hallom a fejemben. Sosem fogom megtalálni A szememet a könny kezdte csípni, de nem hagytam, hogy lefolyjon. Én erős vagyok, és nem egy harmatvirág, amit a szél csakúgy akármerre fújhat, mert ő azt szeretné. Nem vagyok egy sakk bábu, amit az ember ide-oda rakosgat, próbálva megmenteni attól, hogy az ellenség kiüssön engem, mint a bábuját a győzelemre hajtva. 

-Tessék?-kérdezte döbbenten Louis. Mire mindenki kérdő és megdöbbent arccal nézett rám.

-Mit rontottál volna el kicsim?-nézett le rám az öleléséből Niall miközben homlokát ráncolta. Tudom, hogy sokuknak nem esne le, ha most össze-vissza dadognék és szipognék. Elegem van! Egy "semmit" mondva felálltam és felkapva a csizmám a kabátomat idegesen letéptem a fogasról és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. A szemem sarkából láttam, ahogy utánam rohannak a többiek, hogy mégis mit fogok csinálni, de csak bocsánatkérően Niallre néztem és feltépve az ajtót elrohantam. Olaszországban vagyok és fogalmam sincs merre futok. A könnyeimnek utat engedtem, de zokogásom nyomait a lehulló eső elmosta. Eső? Mintha dézsából öntötték volna. Egy elágazáshoz értem és mivel csak két fele ment, megtorpanva körülnéztem és gondolkodás nélkül balra fordultam. Újra megeredtek a lábaim és hagytam, hogy elvigyenek ahová akarnak. Sok embert fellöktem és ők bosszúsan ordibáltak vissza az anyanyelvükön miközben aktívan mutogattak össze vissza a karukkal. Párszor megbotlottam a macskaköves úton, de mindig visszakapva az egyensúlyom folytattam utam. Most nincs itt Ariana, hogy megmentsen a mélybe esésemtől. Nincs senki, aki megnyugtathatna. Vagy aki van, nem érti mi bajom. Niall. 

-Hova hova Baba?-mentem neki véletlen egy magas pasasnak, de mikor tovább akartam menni, nem engedett a szorításon, melyet a felkaromnál éreztem. 

-Kérem engedjen el.-szipogtam miközben próbáltam kitépni a szorítás alól a karom. 

-Ugyan Merien. Félsz tőlem?-kérdezte mire lefagytam. Felemelve a fejem megpillantottam borostás arcát amin a mosolya undorítóan gusztustalan volt. Barna szemei körül egy négyszögletű szemüveget viselt. 

-Honnan tudod a nevem?-kérdeztem miközben szét néztem. A látásom rögtön megtisztult, ahogy próbáltam felfedezni kiszabadulásom hadmenetét. Sehol senki. Az utcán lévő lámpákat kezdték felkapcsolni és csak egy-egy ember lehajtott fejjel sétált. ránk se bagózva. 

-Jó lenne tudni mi, hogy ki akarja a halálod? -suttogta a fülemhez hajolva majd megharapta a fülcimpám. Az undor és düh felváltotta a félelmemet és adrenalinnal megtöltve felpofoztam. Nagy csattanással került egy vörös folt a jobb arccsontján. Arca eltorzult ahogy szemei vörös színben forogtak és feketévé váltak íriszei. -Te szajha! Ezt megfogod bánni. -lökött egyet rajtam majd ahogy a földre estem belém rúgott. Reflex szerűen össze gömbölyödtem a fájdalomtól. Mégsem sírtam. A hátamba rúgott egyet így ívbe feszültem. Nem üvöltöttem és semmit se csináltam. Tűrtem. A hajamba fúrta a kezét és úgy húzott fel. Az egész alsó ajkamat beharaptam, hogy ne ordítsak fel. Kérhetnék segítséget. De akkor miért nem teszem? Éreztem a fémes ízt ahogy a torkomon lefolyik a kiserkent vérem. -Minden pénzt megérsz, ahogy nézhetem ahogy megöllek.-nyomta oda a száját az enyémre, miközben próbáltam kapaszkodni a karjába, hogy tűrhető legyen a fejemben érződő fájdalom. -Áááh!-ordított fel, mikor megharaptam az ajkát. Cigaretta és az alkohol szagát árasztotta és nekem elegem volt belőle. A düh körül ölelte a testem összes kis szögletét. Nem hagyhatom magam! Ennyit nem ér meg. Vettem egy nagy levegőt és ágyékon rúgtam. Jöhet a visszavágó.