30. Rész

Sziasztok! Ehhez a részhez úgy kezdtem neki, hogy utolsónak szánom... Aztán annyira a szívemhez nőtt és ti is, hogy nem tudnám így itt hagyni... (Mondjuk rá tett, hogy egy-két személy megfenyegetett, "ha abba hagyod megverlek" félével (én is szeretem őket.:P)) Mindegy. Szóval egy ideig tuti nem lesz vége a storynak... Ja, a múlt hetem barátnőmmel eszméletlen volt, minden megvolt: medence, város, séta, fényképek, röhögések, filmek minden ami kell...:D Mondjuk nem aludtunk sokat... 

Szóval köszönöm, hogy tudtatok várni és a kedves komikat is! Ehhez a részhez meg jó olvasást! Remélem tetszeni fog!(:

Ezer puszi: Kincső.xx

Niall szemszöge:

A kórházban vagyunk a folyosón, miközben elviszik az élettelen testet. Miért pont Ő? Istenem, kérlek hozd vissza, nekem még kell! Szétszakad a szívem, már nem is akarok létezni.! Vele akartam lenni, itt és most! Mindenki sírt, de senki se tudott lenyugodni. Miért történik mind ez?

A falnak dőlve zokogtam és gondolkoztam miközben Pici June a zsebemben szunyókált. Olyan békésen szuszogott. Egy idő után mindenki felkiáltott és felém ugrott. Ezeknek elment az esze?? 

- Azt hittem, hogy már el is felejtettetek.-nevetett fel valaki a hátam mögül. Ezt a csodálatosan csilingelő hangot bárhol felismerem! Lassan megfordultam majd mikor rá emeltem a tekintetem el se hittem, hogy igaz lenne.... Ott állt előttem a kórházi "ruhában" picit sápadt arccal, de élénken és boldogan mosolyogva, miközben engem nézett. Én is úgy reagáltam körülbelül mint a többiek, szóval hangot adtam neki. Szorosan felemeltem és párszor körbeforgattam. Ő csak nevetett a reakciómon. Leraktam, de nem engedtem el, soha többé nem akarom elengedni!! Az arcomat belefúrtam bársony bőrébe és észre se vettem, hogy a sós víz csak folyik a szememből. A kellemes illata belekerült az orromba, így azt mélyen beszívva újra teljesnek éreztem magam. El se hiszem, ez komolyan velem történik? Soha többé nem hagyom egyedül az már fix!

 Mikor már rendesen vettem a levegőt megszólaltam, de még mindig a nyakába.

- Én meg... meg már.. azt hittem, hogy... hogy- egyszerűen nem tudtam kimondani azt a nyavalyás szót. 

- Shhh... Itt vagyok, és akár hiszed akár nem, még maradok is.- suttogta és talán nyugtatásként simogatta a hátam vagy a fejem, arcomat.

- Én meg soha de soha el se foglak engedni!-mondtam immár a szemébe nézve, de olyan hihetetlen ez az egész... Lassan közeledett az arca hozzám és gyengéden megcsókolt. Nem tétlenkedtem, rögtön visszacsókoltam. Nagyon hiányzott ez már nekem... A csókja íze, a szája puhasága és maga Ő. Egy idő aztán elváltak ajkaink és levegőt próbáltunk venni. Csak mosolyogtunk egymásra. Olyan gyönyörű, még így is! 

- Hiányoztál!

- Nekem is, de nagyon!- ölelt meg, majd a fülembe súgta, azt a bizonyos szót. Csak mégjobban mosolyogtam és vissza súgtam neki, hogy Szeretem.

Mikor már Arianát szorongatta és beszélgettek a fiúk hozzám jöttek és egy nagy ölelést kaptam, amibe később a lányok is csatlakoztak.... 

*néhány nappal később*

Merient még egy-két napra a kórházban tartották a biztonság kedvéért, aminek örültünk is meg nem is, de tegnap óta végre itthon van és alszik mint egy medve. Kis cuki medve.

Mellette meg June, aki a most már ő plüssmaciját szorongatja. Komolyan, olyan mint egy kisgyerek. Amúgy Merien mikor meglátta a zsebemben, nagyon megörült, és néha féltékeny is leszek erre a Picire... Folyton a kis szerelmének nevezi. De egyszerűen mindkettőt szeretem. Mélyen a szívembe zártam őket és ki nem tudnak onnan jönni soha az ég világon!

Mióta kijött a kórházból a barátnőm, nyugodtabban alszik és már nincsenek rémálmai, amitől nem csak ő, de már én is nyugodtabb vagyok. Mikor kinyitottam a szemem, mert reggel lett, dorombolást hallottam az egyik oldalamon, a másik oldalamon, meg valaki szorosan hozzám bújt. Igen, látszik, hogy ki macskája, azt hiszem...

-Mindjárt karácsooony!- mondta gyerek hangon a másik cica.

-Nem mondom el, mit kapsz!- szögeztem le, mert valahogy sejtettem, hogy ezen jár az esze. Már csak abból is, mert felcsillant a szeme ami rögtön kiskutya szemekké váltak.

-Úgyis megfogom tudni!- kuncogott.

-Merien, a karácsonyig még van másfél hetünk, addig se fogod megtudni!- nevettem fel.

-Több az időm! Muhahaha- nevetett erre én jobban rákezdtem, de makacsságát nézve fölé kerekedtem és puszilgattam ahol csak tudtam. Ő erre csak nevetett, mert már elkezdtem csikizni. Mikor már könnyezett a nevetéstől és könyörgött, hogy abba hagyjam, megcsókoltam. Nyávogást hallottunk, majd éreztük is ahogy az arcunkba furakodik valaki, amin csak még jobban nevetni tudtunk.

-Nem! Ő most az enyém!

-Kis féltékeny- kuncogott fel alattam, majd egy puszit nyomva az arcomra kimászott alólam és bement a fürdőbe... Jó reggelek, hiányoztatok!