56. Rész

Sziasztok!

Sajnálom, de ez a rész rövidebb lett, mint a többi.. Ennek az az oka, hogy fogyok a betűkből és fáradt vagyok. Mindegy. Köszönök mindent szóval a szokásos rizsa (haha:D). És bocsánat ha sok a helyesírási hiba, de már nem olvasom el annyiszor vissza, mint kellene és így lehet, hogy marad benne... Ne felejtsetek nyomot hagyni magatok után!
Jó olvasást! 

 

Ezer puszi: Kincső.xx

 

A halál nem a vég. A halál egy kapu mely egy másik világba vezet, ahol jó és rossz egyben van, s nyugalomra találhat a lélek. A halál nem a vég. A halál csak egy ajtó, melyet mikor kinyitunk egy új kezdet veszi hatalmát az életben.

 

Harry szemszöge:

 

-Megállnál Louis!-rohantam a bejárati ajtót ráncigáló őrülthöz.
-Zárva van! Miért van zárva?-kiabálta majd hátrálni kezdett és akkor megpillanthattam könnytől csillogó szemeit, így gondolkodás nélkül a zsebembe nyúltam és mikor megtaláltam a kulcsokat az ajtó felé mentem, de Louis egy nagy kiabálással rohant majd a fába rúgta a lábát.
-Eszednél vagy?-kiabáltam vele, de ő már ott sem volt, hanem picit bicegve rohant tovább. Ahogy átlépkedtem a töredékeken, a szemeim kétszeresére nőttek. A kanapé felborulva ahogy az asztal is. Néhány váza és ami üvegből volt, darabokban nyugodott a földön. A függöny leszakítva és cafatokban hevert. A falra pillantva egy-két kép leesett és a falakon vannak vér foltok. A félelem ahogy körül néztem csak még nagyobb lett testemben és elképedve kezdtem kiabálni Merien nevét,  miközben felfelé rohantam kivizsgálni a szobákat. Sehol senki, a szobák üresek és lakatlanok.
-Itt meg mégis mi a fene történt?-hallottam meg Niall reszketeg hangját, ahogy ő is ugyan azt tenné, mint én, így gyorsan lerohantam és láttam a fiúkat ahogy mindenki döbbenten néz és Louis mindjárt sikít.
-Elkéstem.-zokogott fel Louis majd ordítozni kezdett Liam mellett aki csak fehér bőrrel figyelte társát, majd egy nagy lökettel pofán csapta.
-Nem lesz jobb ha ezt folytatod!-ordította s ezzel elhallgatott.
-Most mit csináljunk?-kérdezte maga elé bámulva Zayn majd körül nézett.-Nincs itt az íj...-mosolygott. És tényleg!


Merien szemszöge:

Fájdalom és sötétség; ezt érzem most minden porcikámban. Akárhogy is próbálok emlékezni az elmúlt órákra talán, csak fájdalom épül fejemben.
-Öld meg, s ne hagyd élni! Ezen mit nem értesz drágám?-beszélt egy férfi hang előttem.
-Tudom. De basszus. Láttad milyen ártatlan a kinézete? Ő nem olyan! Ő nem árt az embereknek!? Én miért tenném? És nézz rá! Ő is ember!-szipogott az igen ismerős női hang. Hogy én hogy kerültem ide? És hogy hol vagyok? Igen, ez egy nagyon jó kérdés, mert én sem tudom.  Mikor kinyitottam a szemem, vak sötétség fogadott és csak szuszogásokat hallottam. Előbb még itt voltak, vagy csak én lettem vak? Hol vagyok? Miért vagyok itt? Miért csinálta ezt velem? Ki ő?
-Értem, látom, de per pillanat nem tudunk semmit se...
-Kuss! Hallgasd?-ezzel a női hang elhallgattatta és fülelni kezdtek a messziről jövő hangokra.-Most mit csináljunk?-hallottam meg tisztán a hangot a fejem felett ami történetesen Zayné volt. Férfias és magabiztos hangja most  reszketőnek található.
-Miért nem állítottad meg az időt? Basszus Harry! Mire jó a képességed, ha még ilyet se tudsz? Az egész a te hibád! Ha okosabb lettél volna, most nem tartanánk itt!-kezdett kiakadni Niall.
-Mivan? Honnan kellett volna tudnom, hogy ez most nem egy Louis új játéka című előadás? Ha?? Honnan kellett volna tudnom, hogy ez lesz? Miért is az én hibám, mikor Te vagy a barátja és nem én? Ha?-oktatta Harry vissza.
-Akkor inkább hagyjátok abba és gondolkozzunk, hol lehet!-ordított egyet Liam majd hallgatásba kezdtek. A házban lennék? Itt vagyok velük? Itt vannak a fiúk és én semmit se tudok tenni? Talán ha kiabálnék, felfigyelnének! De akkor is... mi lenne annak a vége?
-Itt vannak!-suttogta a női hang mire a férfi egy cifra káromkodás után lenyugodott és elkezdett sétálni. A léptei hangja egyre erősebb volt a fülemnek így sejtettem merre tart. Testem önuralmát elvesztettem így tudatomon kívül üvölteni kezdtem.
-Alattatok vagyok! Hahó! Segítség! Krumpli! Niall! Halljátok szavam itt vagyok alattatok!
-Kuss!-fogta be erősen a szám érdes kezeivel.
-Most mi lesz?-sokallt be a nő és ő is közelebb jött hozzánk. Próbáltam kezeim mozdítani vagy a lábam, de nem ment mert valami vissza tartotta. Ülő helyzetemben nem sokat értem...
-Ez nem...

55. Rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy eddig tartott, mire meghoztam a részt, de eléggé bepöccentem, mikor össze esett a telóm (épp azon írtam) és egyszerűen eltűnt az egész rész. Szóval sajnálom a késésért, de itt van! /Néhány kominak nagyon örülnék:)/
Jó olvastást!

 

Ezer puszi: Kincső.xx

Carol szemszöge:

Sok ember közülünk egy sorssal születik, s az nem mindig jó vagy rossz. Van aki azért, hogy meghaljon s olyan is aki életet adni van a Földön. Mikor azért rettegsz, hogy ne figyeljenek fel rád, hogy ne fenyegessenek s ne bàntalmazzanak. Mikor örömmel hallgatod, hogy távozhatsz vagy csak jó voltál s nem hibáztál. 

-Tudod jól, hogy én még sose öltem embert...-zokogtam David vállába. Erős ölelése megnyugvásként áradt végig idegzeteimben s ahogy hátamat simogatta melegség jàrta àt testem. 

-Csák gondolj arra, hogy nem ember..-szólalt rekedtes hangján. 

-Ezzel most komolyan segítettél!-feleltem tele szarkazmussal. Félek, ha elbukom az ígéretem, soha többé nem látom szerelmem. Ezt az egészet is csak azért kel csinálnom, mert az ígéreteimet be tartom. Utálom azt, hogy most is itt ülök a 'pokol bugyraiban', mert a Főnöknek kell dolgoznom. Bah! Rühellem az életem, mert ez nem az amit éltem. Nekem volt egy családom, voltak barátaim s a szüleim is szerettek. Vagyis ezt mondták. De mint kiderült ők még csak le se szarták, hogy mi van velem. Nekik csak az kellett, hogy leróják a tartozást Neki. Apám félig démon, így én is démoni származású vagyok e miatt. Azt mondták, hogy szeretnek és mindig bízzak, s higyjek nekik. És én, mint egyetlen gyermekük, mindent megígértem és tettem amit kérnek tőlem. Most meg? Hawaiin nyaralnak és engem ide dobtak le, hogy én oldjam meg a problémát. 

-Gondolj arra, hogy ha megölted, mi ketten, csakis ketten elmegyünk valahová nagyon messze!-mosolygott rám míg barna szemei csillogtak az aggodalomtol. 

-Megígéred?-szipogva bámultam Őt. 

-Megígérem.-mosolygott majd csókot lehet ajkaimra. 

-Carol indulni kell.-nyitott be a 'szobámba' David mikor épp a sminkem igazítottam. 

-Tudom. -sóhajtottam miközben a rúzsomat kentem számra. 

-Dögös!-kacsintott mikor végig mért. Egy laza kék farmernek tűnő felső volt betűrve egy fekete deréktól térdföléig érő szoknyába, majd egy világoskék harisnya, rá egy fekete-fehér csíkos térdzokni és egy bokacsizma, ami barán virított. Felül csak magamra kaptam egy fekete kabátot, hozzá a szivárvány színű sálam majd egy utolsót mosolyogtam a tükörbe és megfordultem, hogy szembe nézzek sorsommal.
-Kész vagy?-ölelte át derekam egyik kezével, mikor kiléptünk a helységből.
-Idegileg már rég.-suttogtam, majd egy pillanatra lecsuktam szemhéjamat és kifújva a levegőt, felvettem álarcom és máris ~indulhat a show~!

Harry szemszöge:

-Louis. Miért akarsz te ennyire haza menni? -próbáltam nyugodtan kérdezni, miközben a kormányt szorítottam. Egész nap csak azt hallgatjuk a fiúkkal, hogy Louis haza akar menni, mert... és itt mindig csak elhablatyol olyanról, hogy ő se tudja, de mennie kell. Néha elkell gondolkodnom azon, vajon jól van-e agyilag.
-Nem tudom érted? Egyszerűen... mennem kell.-túrt bele hajába. Hát igen, elég fura volt, ahogy bánatos mosollyal mindenkit végig ölelt, majd mintha soha többé nem látnánk, elköszönt. Aggódtam érte, ahogy tördeli a kezeit s ahogy kifelé néz az ablakon majd megtörli kezeit gatyája szárába s az arcát is tenyerébe helyezi.
-Elmondod mi történt? -álltam meg egy piros lámpánál majd prováltam egész testemmel felé fordulni.
-Ha én azt tudnám Hazz! Kiborít, hogy esténként hallok hangokat, hogy ne hagyjam el a házat, vagy éppen, hogy valaki megkérdezi, hogy mindenkitől elbúcsúztam... Mikor nem vagyunk otthon akkor meg olyan érzetem van, mintha itt a vége mindennek. Te ezt érted? -csapkodott össze-vissza kezével miközben idegesen magyarázott.
-Jó lenne.-suttogtam elképedve. Ilyen lehetséges? Vannak... hangok? De hisz, én még sose hallottam róla. De akkor Louis miért mond ilyeneket. Sose szokott hazudni, s ez így csak mégrosszabb. Mi lesz itt?
-Zöld.
-Tessék?-ráztam meg a fejem, mikor kizökkentet gondolatmenetemből.
-Zöld a lámpa.

54. Rész

Sziasztok!

Tudom, hogy nem a leghosszabb rész, de ez is az! Phu. Én eddig sose voltam ennyire "beteges". És ti hogy bírjátok a sulit és az időjárást? Igyatok sokat! És olvassátok a részeket! (haha) Köszönök mindent nektek és további jó napot!

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

 
Merien szemszöge: 

-Merien! -ordítja egy női hang amihez egy szőke korona jár. 

-Ariana! -nevetek, de mikor meglátja a fiukat a reptéren meg nagyobb mosoly került arcára. 

-Harry! -kezd el futni, mire a göndör herceg csak elengedi utazó táskáját és a kezeit szét nyitva zárja be ölébe barátnőmet. -Hiányoztál. -mosolyog rá.

-Te is nekem babe! -majd mosolyogva megcsókolta. Ezek mióta vannak ilyen jóban? Ahogy körül néztem mindenkit sokként ért ez a csók. 

-Ááh! -sikítottam fel és ugrálva mentem hozzájuk. -Gratulálok! Mióta? És hogyan? Várjunk csak. Én erről eddig miért nem tudtam? -soroztam kérdésekkel őket és egyik pillanatban nevettem, míg a másikban össze húzott szemekkel vita láttam vörös rózsa arcukat. 

-Köszi, olyan egy hónapja, ügyesen.-számolgatja kivirulva Harry az ujjain- és nem tudjuk. Még várni akartunk vele... 

És innentől az egész nap csak erről szólt. Mindent töviről hegyire el kellett mesélniük. -Azért szaftos részeket nem kértünk!- és mi örömmel néztük kivirágzott szerelmüket.  

-Pici Juneee! -kiabáltam elvékonyított hangon, mikor megláttam szeretett kismacskámat. Ahogy a hangomra felfigyelt, felemelt farokkal kezdett el rohanni felénk. Amint a lábamhoz ért felemeltem és próbáltam én is dorombolni, ahogy ő és hozzá dörgölőztem.
-A végén féltékeny leszek egy macskára, mert ilyet velem nem csinál a barátnőm. -ölelte át hátulról a derekam Niall majd megsimogatta June buksiját miközben csókot váltottunk.

Fájdalom. Fájdalmak. Marcangolás és ezernyi bánat vándorol végig testemen, mikor az ágyba roskadok. Lassan két napja itthon pihenünk és ma a fiúk újra lendületbe kerültek, így a stúdióban dolgoznak, én meg reggel óta itt roskadozom. Fáj a mellkasom és mikor levegőt viszek be szervezetembe, mintha ezer meg egy tű szúrná szívem helyét. Zihálok, mikor csak a lépcsőn megyek le, hogy adjak táplálékot macskámnak, mert még ránézni se bírok. Rossz előérzetem van és most csak azt szeretném, hogy Louis-val csak még többet legyek. Mintha azt mondanák, hogy nem sokáig láthatom. 

A kanapén pihenek és próbálom rendszerezni légzésem és fájdalmamat próbálom mulasztani. Olyan erős érzetem van, hogy mikor felálltam csak szédülni kezdtem, de a falnak támaszkodva mentem tovább. A fülemet egy ismerős csengő hang ütötte meg, ami azt jelentette, hogy csengettek. Szemem sarkából láttam az íjam, így azt határozottan felkapva kinyitottam az ajtót.

-Segíthetek? -kérdeztem meg óvatosan az idegentől. Hosszú vörös haja csakúgy lobogott az utolsó téli fuvallatban s mikor repülő fazonú szemüvegét levette, megpillanthatóvá vált világító kék szemei.
-Carol Hywind vagyok. És William Payne hívott ide, hogy egy bizonyos Merien Pervinnel kell beszélgetnem. -mosolygott ártatlanul rám. Olyan fura előérzetem támadt, de odébb álltam, így ő elfért mellettem. Talán fel kellene hívnom a srácokat. Mikor bezártam az ajtót egy nagy levegő után indultam a nappaliba, majd mielőtt rám emelte volna tekintetét az idegen, előtte gyorsan leraktam a kanapé mögé fegyverem. Ha netalántán történne valami...

53. Rész

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, de eléggé húzós lett ez a két hetem és pénteken gólya avató! Azt várom.. :D Köszönöm a komikat, a 21(!!?!!) feliratkozót és a több mint 11000 oldal megtekintést. Lehet ti nem tudjátok, de nekem, mint a blog írójának nagyon is lényegre törő. Egyszerűen hihetetlenek vagytok!

A részhez jó olvasást!

 

Ezer puszi: Kincső.xx

 

Merien szemszöge:

Ahogy lépkedtem a lépcsőn lefelé belebotlottam Willbe akinek minta tűz lobogna a szemeiben. Olyan felismerés járta át az egész testem. Még sem tettem ellene semmit, mert nem értettem, mégis mit vagy kit ismerhetnék fel? Will nem nézett le rám, mikor megimbolyogtam előtte, hanem fel akart lökni.
-Valami baj van? -állt mögém Zayn és mélyen Will szeme közé nézett miközben össze húzta a szemöldökét. Ahogy Liam testvére rá nézett majd le rám rögtön megváltozott a szeme és világosabb, barátságosabb színt vett fel.
-Nincs. -nevetett fel majd kikerülve minket és Liam vállába lökve rohant fel a szobájába.
-Ez mi volt? -kérdeztem magam elé bámulva miközben suttogtam.
-Senki se tudja. -néz erősen Harry Zaynre, aki csak bólint, majd a konyhába mennek.

--

Nem értem. Zayn ezt hogyan  csinálta? És én ezt eddig miért nem tudtam? Vagy csak sejteni nem sejtettem? Elvesztem a fonalat. Muszáj keménynek lennem, de még a mai napig megtudok lepődni.

-Mer indulunk, minden össze van pakolva? -lép be Zayn majd mikor látja, hogy az ágyon ülök a bőrönd meg mellettem mosolyogva jön mellém és leül. -Mi a baj?

-Már semmit se értek.. Te mióta tudsz gyógyítani? Mi volt ez az ellőbb lent? És   ááá! -fújtattam.

-Van egy jó ötletem. Most pakolunk, de a vissza úton megpróbálok mindent elmesélni. Oké?-ölelte át barátságosan a vállam, mire bólintottam és ő a bőröndömmel ki is ment.

Talán nem jött össze az, hogy megtaláljam a gyermeket, de még a mai napig is hallom a a fejemben édes kacagását és lelki szemeim előtt látom, ahogy fogócskázik egy férfival a tengerparton. Mégis úgy érzem, nem kell keresnem a gyereket, mert majd ő fog rám találni. Egyszer de biztosan. Harry azt mondta, élet-halál harc. Ide nem való egy gyermek és ezt mindenki jól tudja. Az a kérdés most mit kellene tenni? Mert állni és várni a csodára képtelenség lenne.

-Indulás- rohan be Niall majd a vállára kapott és lerohant velem, miközben nevetve a hátát ütögettem. Nélküle már rég a mélység bugyrában lennék az ön sanyargatás és sajnálatok között.

-Vissza megyünk a hidegbe brrr. -mosolyogva próbál grimaszolni Harry mikor elmentünk mellette.

 

-Szóval? -ülök le a repülőn Zayn mellé.

-Oké... Huh.. Hol is kezdjem... Mondjuk a...

-Nem ott.-vág közbe Harry majd felénk fordul testével.

-Mi van?-kérdezzük szinte egyszerre Zaynnel.

-Ügye tudod, hogy mi micsoda és ilyenek.-válaszul csak bólintok.

-De Zayn hogyan tud gyógyítani vagy mi? És te hogyan jelentél meg akkor ott olyan gyorsan?

-Egyszerű. Ez egy képesség. Zayn látja az energiád és az aurád. Így könnyű neki gyógyítani és tudja ki mit érez olyankor. Például látja ha hazudsz vagy boldog vagy. Én meg megtudom állítani az időt, így értem oda olyan hamar és te azért érzékelted úgy, mintha hipevándor lennék. Liam félig tündér, anyai ágról így könnyebben tud megmosolyoghatni embereket. Niall sima halandó, csak mikor találkoztunk elmeséltünk mindent neki. Louis is, csak régebben még senki se tudja micsoda, vagy hogyan, de szerencse pórt fújtak rá, így mindig szerencséje lesz. Neki van a legnagyobb szerencséje.. Haha érted szerencse... -mutogatott össze-vissza a kezeivel- Mindegy. Zaynnel régebb óta ismerjük egymást és talán még Liam az akit még az x-faktor előtt ismertünk.. -vakarta meg a fejét-Azt hiszem ez így érthető...
-Oké. És a férfi akit meg... megöltem?-kérdeztem el-el akadozva.
-Meghalt nem mindegy?- kérdezte Zayn picit ingerülten, ami eléggé meglepett.
-Nem azt kérdezte. -feleli Niall mellőlem.
- Ő egy bérgyilkos volt. Sose tudni, mikor és hol jelenik meg. Senki se tudja még ő maga sem, hogy ki a megbízottja. Conor Lowry az igazi neve.  És olyan huszonöt éves volt. -meséli Louis.
-Értem.-próbáltam feldolgozni a hallottakat. -De engem miért akart megölni?
-Mert a másik Élőholt tudomást szerzett rólad és ha már bérgyilkos és szatír is a srác, miért ne őt hívná fel? -válaszol Liam, mire csak újból bólintok.
-És Will? -kérdezem mire két ideges és három "jó kérdés" arc kifejezést láttam.
-Ott ül és hallgat zenét elől.-mutat óvatosan előre Niall.
-Nem tudjuk mi van vele, de mostanában egyre több dühöt és szomorúságot, még féltékenységet is látok rajta...-sóhajt fel Zayn. -Azt hiszem ez olyan fejtörő dolog, de már kezdek bele fáradni. -megrázza a fejét, majd a fül hallgatóját a fülébe helyezte és a szemeit lecsukva pihent. Mindenki fogta és elfoglalta magát. Én meg csak bámultam és gondolkodtam.

"Nem szeretem, ha van időm gondolkodni. Olyankor mindig elkeseredem." ~Agatha Christie