61. Rész

 Sziasztok!

 Képzeljétek néhány napja csináltam egy 'Trailer' félét a blognak... Szóval akit érdekel Nézze meg! ---› VIDEÓ ‹--- És azon kívül elnézést a késésért de tömör napjaim voltak és nem jött 'ihlet'.. de itt van, szóóval...

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge:

-Jól vagy Hazz? -kérdezte meg óvatosan Louis mikor kiejtettem a kanalat a kezeim közül. Lepillantottam a kihűlt padlón fekvő evőeszközre, amit már June tisztogatott, majd megráztam a fejem. Ilyen is csak velem történhet egy nyamvadt álom miatt.

-Persze.. -s amint sikerült kinyögnöm a szavakat, felálltam, de sajnos a szék is borult a nagy lendülettől és már rohantam is fel. Nem érdekelt, ahogy kiabáltak a többiek, nem érdekelt, hogy neki mentem Zaynnek. Semmi sem érdekelt, csak hogy végre leesen a tantusz, hogy mégis mi folyik itt. 

Ahogy berontottam a sötétségbe rögtön magamra zártam az ajtót és a villanyt felkapcsoltam. Egy nagy mély lélegzet után azon kaptam magam, hogy a forró vízcseppek súrolják meztelen bőröm. Hagytam, hogy a hajam rátapadjon a homlokomra, majd csukott szemmel beletúrtam fürtjeimbe és hátra simítottam. A vízsugárral tartottam az arcom és élveztem ahogyan neki csapódik, majd onnan folyik le és tűnik el.

" "Megbíztam benned... hogyan történhetett ez meg veled kisfiam? Mégis mi vagy te? Megmondjam? Egy nagy semmi."-Igen szerintem most ez járhat apám fejében miközben eltorzult arccal kémlelte minden apró cselekedetem. A zokogás küszöbén álltam mikor megtörtént az, amit soha sem akartam. A düh, mely anyám sírjánál tőrt rám, nem bírtam ellene. Minden apró dologra, mely vele történt akkor, cikázott az emlékeim közt, pedig ott sem voltam. Mintha egy manó ültette volna be az agyamba azt, hogyan ölte meg apám anyámat. Ahogyan fogott egy kést és neki támadt. Céllal. Én meg a legjobb barátomnál voltam és mit sem tudhattam róla, de akkor mégis hogyan tudhatnám, hogy igaz ez? A harag végig szántotta ereim és mikor beléptünk az otthonunk ajtaján kicsapódott körmeim alól egy villám. A hirtelen jött cselekedettől a mélységes bánat és düh elmúlt mint a kámfor és helyette félelem, megdöbbenés vegyülete keletkezett bennem.

-Ezt hogyan csináltad? -suttogta édesapám és rögtön hátrált egy percet. Megráztam döbbent fejem és rögtön egy ötlet keletkezett elmémben. 

-Te ölted meg?-mentem felé össze húzott szemekkel. Tudom, hogy még csak tizenhat éves vagyok és, hogy az 1800 években járunk, de nem bírom. Tisztelnem kellene, de amit láttam a fejemben megváltoztatott. -Te. Ölted. meg? -kérdeztem minden szót külön egymás után hangsúllyal miközben éreztem az energiát újra bennem. Apám arca megkeményedett és mintha fehér füst venné körül, mikor megjelent mögötte egy óriási hófehér madárszárny. Rögtön hátra hőköltem és figyeltem ahogy fekete öltönye elfehéredik és ősz haja szőkévé válik és meghosszabbodik tarkójáig. Figyeltem, ahogy szürkés zöld szemei jobban megzöldülnek és arany pöttyök keletkeznek benne. -Te nem is az apám vagy!-döbbentem le és csak még közelebb mentem hozzá.

-Az apád vagyok, az igazi apád. És nem én öltem meg Édesanyád, hanem Ő maga vetett végett életének. Így újra Michael vagyok. Arkangyal. Az apád. 

››pár évvel később‹‹

-Nem megy. Nem tudok uralkodni ezen...-feküdtem le a selymes fűbe izzadtan és fáradtan. Mióta nem tudok koncentrálni a kék villám mindenhol ott lesz bennem és csak veszélyt okozok mindenkinek. Ezért Apám megmutatta ezt a helyet. Ahol semmi bántódásom nem eshet. Mikor mindig meleg és nyár van. Mindenki boldog. 

-Dehogynem naaa gyerünk Harry!-nevetett fel egy fekete hajú kislány aki már a kezdetek óta segít nekem. 

-De Lola nem érted? Béna vagyok!-szomorkodtam el. Annyira szerettem ezt a lányt. Ahogyan hosszú fekete haja derekáig elért és kék csillogó tekintetét, melytől az ember mindig mosolyog. Sosem mondta el, hogyan került ide. Sosem beszélt a múltjáról, csak annyit árult el, hogy nem mehet el innen. 

-Akkor bongyorka leszel!-kezdett el énekelni majd ugrándozva tova állt. "

Muszáj valahogy rájönnöm, hogy mi folyik itt. Azt mondták csak én tudok ilyet csinálni. Leültem az ágy szélére, immáron egy alsógatyában és vizes hajamat törölgettem. Az emlék, mely átjárta minden porcikámat, most kétségek közt hagyott. 

És én mégis ez ellen mit tudnék tenni? Semmit. Így is egy súgásért szürke lett a lelkem, és még nem is jártunk sikerrel. Mihály -akarom mondani, az Apám- sosem beszélt erről. Bárhogyan kérdeztem nem válaszolt. És mióta... mióta történt Az a dolog, Lola is, hogy is mondjam.. megváltozott. És már fel sem ismer. Utál és haragszik rám. Szomorú és magányos. Egy érzelem lett azon a helyen, és semmi más. Miattam.