57. Rész

Sziasztohohohok! 

Mindenkinek Boldog Mikulást! (haha:D) Köszönök mindent annyira boldog vagyok, mondjuk ez lehet csak december miatt van... de ez lényegtelen!  Most jöttem rá, hogy nem jó, ahogy elterveztem a blog történetét, mert nincs szívem hozzá, de már késő és nem fogok rajta változtatni... Szóval ezer bocsánat, de (hogy is mondják?) ez van.:) 

HOHOHOHOHOHOOOOO *Mikulásnak képzelem magam*
Jó olvasást! 

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

(ZENE) -Most mi lesz?-sokallt be a nő és ő is közelebb jött hozzánk. Próbáltam kezeim mozdítani vagy a lábam, de nem ment mert valami vissza tartotta. Ülő helyzetemben nem sokat értem..

-Ez nem...

-Én is hallottam.-váltotta fel egyesével a felismerés hangja fent, majd mind elhallgattak. 

-Akkor menjünk!-mondta kis szünet után Harry, majd léptek és egy ajtó csukódás, majd néma csend telepedett ránk.  Ezek nem lehetnek ennyire süketek, vagy hülyék ügye? Most komolyan mit gondoltak, hogy kintről üvöltözöm értük, s az életemért? Jó fejek, mondhatok! A düh átjárta testem és a félelmemet is túl szárnyalta. Adrenalinnal megtöltve kikeltem magamból és mihelyt hangot adtam neki sikerült kiszabadítanom magam s a talpamra állnom.

-Ezt meg, hogy...?-sipított fel Carol s ijedten a férfi mögé bújt. Ez akar engem megölni? Ne nevettess! Kész röhej!  A pasin is látszott a meglepettség, de rögtön "pokerface"-re váltott és csak mosolygott miközben a szemeim közé meredt. 

-Máskor szorosabban foglak megkötni!-sziszegte a férfi a fogai közt. Színészi képességem most beválhatna?  Egy próbát mindenképp megér. 

-Ti sem gondolhattátok komolyan!-nevettem fel a fejemet a plafonra szegezve. -Nem tudtok semmit se rólam!-néztem felváltva rájuk.

-Dehogyne..-kezdte bele a férfi, de én csak nevetve közbeszóltam.

-Nem ismertek! Nem tudjátok miket mentem keresztül! Nem tudjátok milyen érzés az, mikor az ember szülei halottak. Mikor az apjuk a saját feleségét öli meg! Nem tudjátok kivel álltok itt szemben! Azt hiszitek egy törékeny kis csitri vagyok, aki nem tudja saját magát megvédeni!-csillogott a szemem a dühtől. Majd mosolyogva közelebb mentem feléjük.- Nem tudtok semmit! Lehet tudjátok, milyen érzés embert ölni, de elárulom, én is tudom! Azt hiszitek, hogy felettem vagytok! Akkor most elárulok valamit! Én vagyok az egyik Élőholt, aki túl fogja élni ezt a szarságot, és ti balgák, elpusztultok és még csak a jelenben élők sem fognak rátok emlékezni! Hogy merészeltétek, még csak a gondolatát is feléleszteni agyatokban, hogy engem, aki szinte mindent túlél, megtudnátok ölni! Szarháziak! Én már meghaltam s legyőztem egy démont, s vissza tértem! S tudjátok miért? Mert én úgy akartam! De ti?!-röhögtem immáron a képükbe- Ha egyszer szíven szúrlak, sose keltek fel, s szagolhatjátok az ibolyát, de alulról!-böktem mellkasba. Próbáltam kerülni azt, hogy felismerjék testem remegését és rettegésem, hogy nem rémültek meg tőlem. Igen, a célom csak annyi, hogy féljenek.  Az arcukra mosolygok erőltetetten s látom, ahogy a lány jobban össze húzza magát s a srác csak védelmezően előre lép. 

-Szép monológ!

Louis szemszöge:

-Oké! Csöndben!-suttogta Harry mikor már a pince ajtajánál álltunk és hallgattunk. Hogy mit keresünk itt? Egyszerű! Merien hangja lentről jött, viszont nem akartuk, hogy még nagyobb baja essen, így elhatároztuk, hogy becsapjuk őket és mikor becsaptuk az ajtót akkor nem ki mentünk, hanem a másik irányba.  

-Biztos jó ötlet?-kérdezte hirtelen Liam mikor hangokat hallottunk lentről. -Mármint... nem tudjuk milyen állapotban van Merien és ki vagy kik vannak lent és éppen mit csinálnak. 

-Hallgassátok?!-rivallt mindenkire suttogva Niall majd mind fülelni kezdtünk. 

 -...S tudjátok miért? Mert én úgy akartam! De ti?! -röhögött föl erőtlenül- Ha egyszer szíven szúrlak, sose keltek fel, s szagolhatjátok az ibolyát, de alulról!-hallottuk meg Merien reszelős hangját ahogy dühében valakiket kiokít? Azta! Ez a lány nem semmi! Körül néztem és láttam, ahogy mindenki szeme megilletődöttséget és büszkeséget mutatott. El is hiszem, hiszen nem hagyta magát és a java részére billentette a mérleget.

-Szép monológ!-szólalt fel rekedten egy férfi hang, mire rögtön lerohantam a lépcsőn.- De leszarom, mert a mi dolgunk az, hogy megöljünk téged! -mire leértem láttam, hogy egy pisztolyt tart felé. -bocs szivi, de Will elég nagy összeget adott érted.-majd ellőtte. Reménykedtem, hogy időben ellöktem a lányt, s nem találta el. Remélem... 

Hangok, sikolyok, ordítások, beszéd és a sírás halvány foszlányait érzékeltem a levegőben. Szemeim elnehezedtek s kezdtem homályosan látni, mikor megéreztem oldalamban lévő fájdalmat. Éles lélegzeteimet egyre nehezebben vettem, és láttam elhomályosodott testeket, melyeknek hangjuk mind hozzám irányult s tartott életben. De mintha ez most nem érne sokat nekem... Talán itt a vég, és én mosolyogva távozhatok, hiszen megmentettem egy fontos személyt. Lecsuktam a szemeim és hagytam hogy a fáradtság utat törjön bennem, s átadjam magam a semminek. Éreztem ahogy melegség járja át a testem miközben a hideg csempén fekszem, s egy kéz nyomódik testemhez. A fájdalom csökken, s mosolyogva nyugtatom testem. Talán ennyi volt. Bele nyugodtam. Nekem vége a játéknak.