60. Rész

Sziasztok!

BOLDOG KARÁCSONYT ELŐREEE! Most nem szeretnék semmit se ide írni előszóként, csak annyit hogy köszönöm és komikat!:D

Jó olvasást!

 

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

-Az ember sosem hinné, hogy ilyen is lehetséges, igaz?-kérdezem már sokadszorra a nagy semminek. Miért mindig idekerülök? Ahogy a halványkék eget figyelem forró könnyek versenyeznek orcámon, s még ahhoz sincs erőm, hogy letöröljem őket. Minek? Hogy újak jöjjenek helyette? Így is folyamatosan váltogatják egymást s égetik hideg bőröm. A világos kék eget kémlelem amin a gomolygó hófehér felhők lassan és komótosan csúsznak tova majd eltűnnek a világban. Lehet éppen onnan néz engem Louis? Minden az én hibám. Ha én nem lennék, Ők ugyanúgy normálisan élhetnének. Vajon fél? Egyedül van? Olyan igazságtalan a világ. Ellenem.

Behunyom szemeim és próbálok nem szakadozva levegőt venni. Lehetetlen, hogy csak így itt hagyjon. Szürke lesz nélküle a világom. Mindenkié. Maró fájdalmam ahogy marcangol belülről csak mégjobban erősödik, ahogyan valami hideg érintkezik kézfejemmel. Kipattan a szemem s lepillantok zaklatottan. A kislány kinek vér áztatta arcát a sírástól most átérzi fájdalmam. Akit eddig mindig egy bokor alatt láttam, kijött a rétre, Hozzám. Kinyitja a száját, de nem jön ki hang belőle. Néma? Kék szemei gyönyörűen csillognak, míg fekete haja kócosan hull hátra derekáig.
 

-Segíthetek?-kérdezem suttogva, mire Ő csak elbőgi magát. A vér kiserken szemeiből és fehér ruhácskáját bemocskolja. Egy nagyot sóhajtok és az arcához emelem kezem. Megszeppenten nyitja ki szemeit, de nem hátrál. Próbálok mosolyogni majd szép lassan letörlöm égető könnyeit. Megrökönyödve pillant rám s egy lépést hátrál. Letörlöm könnyeim s szét nézek. Nem tudom, hogyan vagy mióta de mellettem termett egy hajkefe. Piros nyelét megfogom majd felemelem s tekintetemmel keresem a Kislányt, de nem találom. Rögtön pánikolni kezdek s felpattanva rohanva lépkedek a semmibe...

 

 

-Mikor ébred már fel?-hallottam meg egy igen ismerős mély hangot. Ír akcentusa minden felismerést megbillentett érzékeimben, így még gondolkodnom sem kellett ki lehet az. Próbáltam kinyitni szemeim, de valami miatt nehéznek tűnt a feladat. Megakartam szorítani kezét, ami összev olt kulcsolva enyémmel, de a fejem fájdalmasan jelezte ellenszenvét. Mint a lassú, berozsdásodott kerekek, úgy hallottam agyamban történni a dolgokat, mintha éppen próbálja rendbe tenni a dolgokat a kis mumus s mikor sikerül elégedetten üti össze poros kezeit.
 

-Nem tudom. -s egy újabb hang kicsit rekedtesebben s mélyebben. Próbáltam jelezni nekik, hogy hallom őket így újra megpróbáltam kinyitni a szemeim. A fehér fény erősen csípte szemeim így nem csak homályosan láttam, de még hunyorogva próbáltam túlélni a fájdalamat amit retináim kaptak.

-Ébredezik!-ujjongott Niall s hallottam ahogy nyikorog valami majd becsapódik. Párat pislogtam s az első amit megpillantok egy gyönyörű kék írisz mely boldogságtól mosolyog rám. -Fáj valamid szépségem?-kérdezi óvatosan majd a homlokomra nyomja lágyan ajkait majd el is veszi és aggódó tekintetével ajándékoz meg. Éreztem, hogy kapar a torkom így inkább csak bólintottam egyet. Nyitotta a száját, de hang már nem jött ki időben, mert párhuzamosan kicsapódott az ajtó és emberek hada szált meg minket.-Értsd:berontott a többi fiú- Még lélegezni is elfelejtettem mikor egy bohókás arccal találtam szembe magam. Kék szemei csillogtak s mint egy rosszban sántikáló gyerek úgy mosolygott rám. Él? Hiszen én láttam ahogy a kezeim közt huny ki a lélek belőle. Amikor elfújjuk a gyertya lángját s eltűnik a fény, s vele a melegség.
 

-Louis!-kiáltottam fel rekedtes hangon s rögtön kipattantam a védelmező ágyból s a nyakába borultam zokogva. Sajnos amilyen hamar ugrottam olyan hamar szédültem el.-Azt hittem... azt..-nem bírom.. hogy mondanám ki mégis azt az egy szót? "Meghaltál" ennyi lenne, csak egy szó, mégis nagy súlya van. Halál.

-Megmentettél.-tolt el magától óvatosan s mikor felpillantottam rá, megláttam ahogy pár könnycsepp szánt végig az arcán s közben mosolyog.

-Ezt hogy érted?-vonom össze szemöldököm. Hiszen láttam, hogyan halt meg! A kezeim közt. Mégis...

-Megmentetted a puszta kezeddel!-mondta Harry s mindenki egy nagy csoport ölelésbe merült el. Engem összenyomva.

 

A hetek csak pörögtek s múltak. Louis állapota egyre jobban javul, s én egyre többször "edzek" s találom el a céltábla közepét. Harry méregetve nézte a tetteim s nem lehetett érteni semmit sem amit suttogott Zaynnel aki csak mindig megveregette a vállát és nevetve jött el mellőle s rám mosolygott majd kérte, hogy folytassam. Hogy pontosan mi baja volt Harrynek? Egyszerű. Fogalmam sincs. És mikor kérte, hogy csináljak olyan villámot, nagyott néztem.


"-Naaaa kérlek!-nézett Harry boci szemekkel rám-Lééééégysziiiiiiiiii!
-Miért?-kérdeztem már sokadszorra mikor kifújtam az eddig benntartott levegőt. Lassan két napja ezzel könyörög és nem értem miért. És csak azért nem akarom megmutatni, mert nem tudom hogyan csináltam. És igen, bevallom én is próbálkoztam vele, mikor egyedül voltam, de sosem éreztem azt a dolgot, mint akkor az omniózus eset óta. Egyszer se.
-Mert tudnom kell valamit.- néz el másfele s ezzel kerülni próbálja a tekintetem.
-Rendben, de nem hiszem...
-Csak csináld!-vágott félbe rögtön. Így csak sóhajtottam egyet s becsuktam a szemeim. Próbáltam vissza emlékezni az eseményekre, s a seb a lelkemben újra felszakadt s vérezni kezdett. A düh újra felkiáltott bennem s éreztem ahogy egyre jobban nő az energia ereimben. Mikor kinyitottam szemeim Harry csodálkozó tekintete nézett kezeimre így oda vezettem nézésem és majdnem felsikítottam. A csuklóimnál kidudorodó erek kéken villogtak és az ujjhegyeim szikrákat szórtak. Rögtön pánikba estem így mint egy villámcsapás el is tűnt. Hátrálni kezdtem de a kis asztalban megbotlottam, így a földre kerültem.

-Ez mi volt?-suttogtam, de mikor Harryre néztem csak összehúzott szemmel nézett a semmibe, majd hirtelen felállt s felrohant az emeletre. Ennek meg mi baja?"


-Ennek meg mi baja még mindig? -böktem meg Zaynt mikor egy újabb felülést tettem.
-Tudod... sok mindent látott életében s tapasztalt. -mosolygott mikor éppen újabban húztam fel magam, miközben ő fogta le a lábaim.-És amit te tudsz csinálni... -sóhajtott- csak egy ember tudta megcsinálni, senki más.-hirtelen abba hagytam s márcsak ülésben pislogtam rá, s pillantottam néha Harryre aki idegesen beszélgetett Liammel.
-És? Ki volt az?-kérdeztem, mert már éreztem, hogy nem nagyon akaródzik neki kimondani. -De amúgy is lényegtelen, mert az óta egyszer sem sikerült a dolog...-magyaráztam s figyeltem arcát. -De na ki volt az az "egyetlen" aki tudta?-csücsörítettem kíváncsian rá.

-Harry volt.