70. Rész

 Sziasztok! 

Uhh.. Annyira..köszönök mindent nektek! Nem tudom ti hogy lesztek ezzel, de nekem az elmúlt néhány rész után, ez lett a kedvencem. Komikat várom!:)

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

A napok csak úgy pörögtek le a szemeim előtt, ahogyan ki se mozdultam szobám rejtekhelyéről. A fekete karikák szemem alatt, arra ösztönözte az embereket, hogy megsajnáljanak, vagy elmeneküljenek tőlem. Halott tekintetemmel egy idő után még a szeretteimet is elüldöztem mellőlem, pedig nem akartam. Csupán haragudtam rájuk, hogy nem engedték, hogy segítsek Louis-on. Hogy ő már eldöntötte. Hogy ő már nem szeretne vissza jönni. Hogy ő...vissza tudtam volna hozni! Megráztam fejem, s inkább letöröltem tenyeremmel a könnyeimet. Nem ülhetek itt csak úgy, örülnöm kellene, hogy Will meghalt és megköszönnöm, hogy Louis megmentette az életemet...

Alig telt el az  esett óta három hét, mikor már a nap hét ágra sütött be a szobába, s én nyitott szemekkel figyeltem Niall arcát. Ahogyan szempillái meg-megrebbentek, s hogy kisimult arcizmai, ellazultak, mégis ott éktelenkedtek a fekete karikák a szemei alatt, a kialvatlanság miatt. Összeszorult a szívem, ahogyan visszagondoltam, hogyan kiabáltam vele, mikor csak segíteni akart rajtam. Ahogyan majdnem fellöktem, pedig csak megölelni akart. Forró könnyek égették újra szemeim, mikor behunytam szorosan, s hercegemhez bújtam. 
-Mi a...Merien? Jól vagy? Rosszat álmodtál? Mi a baj kicsim? -ébredt fel, s rögtön derekam köré fűzte kezeit, s simogatta a hátam. 
-Annyira sajnálom.. Olyan hülye voltam.. -szidtam magam a mellkasába, miközben ő próbált csitítgatni. -Ellöktelek magamtól, miközben csak segíteni akartál, én meg le se szartalak, hogy te hogy érzed magad, és még csak rám se üvöltöttél, hogy mit képzelek magamról, pedig most megérdemelném, hogy szakíts velem! -zokogtam tovább, mikor hirtelen nem mellette voltam, hanem alatta, ugyanis felém mászott. -Niall mit csinálsz? -pattant ki a szemem, ahogyan felfogtam mit is tesz. Tekintetünk találkozott s figyeltem, ahogyan döbbent tekintete mosolygássá változik.

-Nem érdekel, hogy milyen nehézségeken mentünk keresztül. Nem érdekel, hogy így alakult. Az picit fájt, hogy ellöktél, de megértettelek. Merien. Én még mindig pont úgy szeretlek, ahogyan eddig, és ez örökké így lesz. Ne ostorozd magad, ami megtörtént megtörtént. Ez van..nem? Amúgy is ez a nap, egy nagyon különleges számomra.. -mormolta a végén a nyakamba, miközben harapdálta a puha bőrt. -És ezt a napot semmi se ronthatja el, mert ez a mi napunk! -adott egy lágy csókot. 
-Miért, milyen nap van ma? -ráncoltam a szemöldököm, miközben próbáltam magam elé képzelni egy naptárat, s hogy milyen nap van. 
-Tudod, minden Párizsban kezdődött.-kuncogott fel, mire felcsillant a szemem, s eszembe jutott, mi történt akkor. -Boldog évfordulót kicsim. -csókolt meg.

Elpirulva nevettem el magam, mikor rájöttem, hogy milyen 'ciki', hogy elfelejtettem az évfordulónkat. Kezeim közé temettem arcomat, de Niall nevetve se hagyta, így elhúzta kezeimet, s csikizni kezdett. A végére egy párnacsata keletkezett, amit egyáltalán nem bántam. Nem tudom mikor nevettem, s éreztem jól magam, mint itt és most, ebben a pillanatban.

A házban nem volt senki se rajtunk kívül, így a fél napot azzal töltöttük, hogy nem csináltunk semmit, csak pihentünk és élveztük egymás közelségét. Senki se gondolt arra, amit Will mondott anno'. Ő már megölt egy Élőholtat, s ő akart lenni a világ ura. Mégis akkor ha ő meghalt, és a másik Élőholt, akkor csak én maradtam életben. Én győztem.

-Készülődj, ideje mennünk.-adott egy puszit fejem búbjára, s felállva maga után húzott. -Na nyomás! -csapott egyet a fenekemre, miközben értetlenül néztem rá, hogy miért küldd fel az emeletre. 
-Hová mennénk? -mosolyogtam rá kedvesen.
-Titok, csak valami kényelmes, de csinosban öltözzön kedvesem. -hajolt meg, mint egy lovag, s én kuncogva pukedliztem neki. Felrohantam, a hotelszobánkba, s a szekrényem tartalmát néztem. Mióta feléget a ház, azóta itt élünk, s próbálunk úgy tekinteni erre az egészre, mintha nem történt volna semmi se.  Olyan negyven perc múlva már a tükör előtt álltam, s elhúzott szájjal vizslattam egyszerű fehér, térdig érő ruhámat, mely deréknál megvolt kötve. Hozzá egy bőrszínű magassarkút húztam, s hajamat enyhén begöndörítettem. Megráztam fejemet, s magamban kijelentettem, hogy szép vagyok, a magam módján. Elrohantam a fürdőbe, ott egy natúr sminket feltettem magamra, s kihúztam a szemem. 

-Kész vagy? -kiáltott fel szőkeségem, mire kurtán biccentettem, s elindultam felé. -Azta.. -kitágultak pupillái mikor végig pásztázta testemet. -Elképesztően nézel ki.. -pislogott párat, miközben mosolyogva felé igyekeztem. -De indulnunk kell.. -nézett az órájára, s egy gyors csók váltás után indultunk is..valahová. 

-De mondd már el! -nyöszörögtem a repülőgép ülésén, hogy mégis hová mennénk a fiúk magángépével. -Tudod hogy nem szeretek repülőn utazni! -emlékeztem, mire még jobban nevetni kezdett, amit nem értettem, miért tette, mert ez akkor sem volt vicces!
-Nyugi.. nem soká ott leszünk! És nem mondom el, ketchup! -mosolygott, mire elnevettem magam kijelentésén. Sose értettem, hogyan jönnek neki össze ezek a szavak, de úgy érzem, nem is fogom egy hamar megtudni.

-Na már! Minek kell bekötni a szemem?-morogtam, mikor kijelentette, hogy nem soká leszállunk, és nem szeretné, hogy tudjam hová megyünk. -Ez. Így. Nem. Ér.- nyavalyogtam továbbra is. 

Lépteinket felkellet szaporítani, valami miatt, így gyorsan beültünk egy kocsiba, mikor sikeresen kiértünk a repülőtérre. Duzzogva raktam keresztbe a karom, miközben folyamatosan beszélgettünk. 

-Itt vagyunk. -húzott ki a kocsiból, majd néhány perc sétálás után, levette rólam a kendőt. Csodálkozva néztem körbe, s közben az örömkönnyeimtől már alig láttam.
-Niall.. Ez.. elképesztő. -suttogva borultam a nyakába, majd hagytam, hogy az asztalhoz vezessen, ahol pontosan egy éve, ugyanott ültünk. Ugyan azzal a világítással, s ugyan azzal a kilátással az Eiffel-toronyra.  -Olyan.. csodálatos minden most...-gyönyörködtem továbbra is, miközben megvacsoráztunk, majd a kispadhoz vezetett, ahol leültünk és csak bámultuk a tornyot. 
-Boldog évfordulót Merien. -csókolt meg Niall, majd mikor elszakadtunk egymástól, mélyen a szemébe néztem. 
-Szeretlek. -suttogtam, majd újra megcsókoltam. 
-Én jobban szeretlek. -felelte, majd felhúzott s valahol a távolban halk zene indult, s mi elkezdtünk táncolni rá.  Párizsban, azon a helyen, ahol megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője.