69. Rész

 Sziasztok! 

Háát... Azt hiszem az elkövetkező részeket nehezen fogom megírni... Nem is tudom mit kellene most írnom..inkább semmit...

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Harry szemszöge:

Mikor újra kinyitottam a szemeimet, nem a megszokott helyen találtam magam, hanem egy arany kapu előtt. Körbe néztem, de csak fehér porfelhők gomolyogtak össze-vissza, lassan. Még sosem voltam itt, mégis úgy éreztem, itt éltem, s ide való vagyok. Odalépkedtem a kapuhoz, s lépteimet szinte nem is éreztem. Eltűntek a puha fehérségben. 

-Harry? Hát te? -kérdezte meg egy hang a hátam mögül, mire egy másodpercbe se telt, már megperdültem a tengelyem körül. 
-Louis? -kiáltottam fel meglepetten, s megvártam, míg mellém ér, s együtt nézzük a hatalmas kaput. -Mit keresel itt? És az az itt, pontosan mi? -ahogy kék íriszeibe néztem, mintha fáradt mosolya arra ösztönzött, hogy szívem össze szoruljon, s  hatalmas gombóc keletkezzen torkomban.

-Ez a mennyország kapuja Harry. Én azért jöttem ide, mert már megtettem, amiért éltem. Te csak azért vagy itt, mert hülye vagy és beverted a fejed! De ne bánkódj szerelmem, úgy is sokszor bevered még a buksid! -nevetve veregetett vállon, mire a nevetés és a csalódottság vette át hatalmát testemben. Nem értettem semmit. Mi az, hogy már megtette? Amiért élt? Mennyország? Miről beszél? Mintha hallotta volna gondolataim, fáradt nevetéssel megölelt. -Én már voltam itt, még anno' mikor nálunk megtámadtak. Csak Merien vissza hozott. Hidd el, nagyon jó itt lenni! Csak éppen neked dolgod van még! 
-Itt hagysz minket? -csuklott el a hangom, s szorosan húztam magamhoz. Nem teheti ezt meg velem, velünk! Szükségünk van rá!
-Nincs már rám szükségetek! Csak hátráltatnálak titeket! Itt pedig biztonságban lesz a lelkem. -húzódott el, majd megpaskolva a hátam arrébb állt, s mosolyogva, engem figyelt. -Inkább gondolj az elmúlt évekre, miket közösen töltöttünk el. Mindig itt leszek veletek. Ott bent! -bökött a mellkasomra, majd kitágult a tekintete, s mélyen a szemeimbe nézett. -De Kevinre tessék vigyázni, s minden nap répával etetni! -bólogatott, mire könnyen szemekkel elröhögtem magam. 

-Hiányozni fogsz! -suttogtam, mikor hátat fordított, s eltűnt a kapu mögött. Örökre. Becsuktam szemeim, s kifújtam a bent tartott levegőt. Nekem még van dolgom lent! Felkaptam a fejem az égre s rögtön a múlt kockái derengtek a lelki szemeim előtt.

A találkozásunktól kezdve, ahogyan egy csapatba kerültünk, ahogyan elmondtuk neki az igazságot. Mindig megmosolyogtat ahogyan eszembe jut dacos arca, ahogyan próbálja nem elröhögni magát, miközben valami 'szörnyen fontos' címen beszéltem hozzá, s ő mind végig figyelt. Ahogyan Merien is közbelépett az életünkben. Ahogyan keresztapát játszott szegény lakásán, vagy csak saját magát adta. Egyszerűen nem lehetett nem nevetni, mikor mellette volt az ember. Képtelenség volt. Mikor megdumáltuk, hogyan hozzuk össze Niallt és Merient, vagy még Párizsban, mikor ellopta Merientől az indián fejdíszt. Mondjuk ezt a sztorit csak hallottam, de akkor is bele vésődött a fejemben. 

"-Nem láttad? Nagyon vicces volt.. -röhögött fel Zayn, mikor Merient s Niallt végre össze hoztuk. -Akkor csak képzeld el.. Louis berontott szegény csaj szobájába, mikor még aludt, majd ráfeküdt és kukorékolni kezdett. Látnod kellett volna! Nagyon kész volt Meriennek a feje. Szegény Lou meg a földre került, s az ágy alatt találta meg azt az izét, majd felkapva elrohant. És vágod, hogy Merien nem hagyta magát? Kész cica bunyó volt akkor!? -fogta a hasát a fekete hajú, miközben próbáltuk összepakolni a ruhákat, de nagyon nem ment. 
-Mostmár sajnálom, hogy még aludtam... -próbáltam kipréselni a szavakat nevető ajkaimból. Az ajtó kivágódott, s egy Kevin repült be rajta, egyenesen az ágyra, s utána Louis követte, ahogyan a fején ott volt a 'sisak'. -Neeee... -nevettem, s ezzel a földön feküdtem már Zaynnel, miközben Louis az ágyon ugrálva énekelte a Makaréna dalt. "

Nedves arccal keltem fel, s a hangok nem voltak túl biztatóak. Párat pislognom kellett, hogy kitisztuljon a látásom, majd felültem, s körül nézve vettem észre, hogy újra a gyárban vagyok. Will próbál felállni helyzetéből, míg Merien két ember félével küzd. Egy nővel és egy férfival. Rögtön segítségére indulok, s a vörös nőt leráncigálom róla, mire üvöltve próbál megsebesíteni, de gyorsabb voltam, így egy kis tört a kis tasakból előráncigáltam, s gyomron szúrtam. Könnyes szemekkel indultam meg a srác felé, de mire elé értem volna, elpárolgott. 
-Gyáva! -üvöltöttem, majd inkább felsegítettem Merient fekvő helyzetéből, s Louis holt testére rá se nézve indultam el William felé. Minden rossz érzelem az ereimben kavargott, mikor végre sikerült elé érnem. -Csak egyet mondj meg. Miért tetted? -sziszegtem, mikor felsőjénél fogva felhúztam. Göndör fürtjeim a párától és az izzadtságtól lefelé kezdtek állni, így hátralöktem őket, s mérgesen meredtem csodálkozó tekintetébe. -Mielőtt megöllek. Mondd. El. Miért. -minden izmom megfeszült, mikor szólásra nyitotta ajkait, de nem mondott semmit, csupán egy újabb fájdalmat éreztem bordáim közt. El kellett engednem pólóját, így pont talpra esett, s én a fenekemre. 

-Hogy miért? Egyszerű. Ő megkapott mindent! Én nem! Senki se vett észre, mikor fellöktek a járdán! Viszont mikor az a szarházi elesett a saját lábában, rögtön szaladtak! Mikor vették észre, hogy történt velem valami? Miért kérdezték meg, hogy milyen napom volt? Soha! Ezért megöltem az Élőholtat, s átvettem helyette a helyet. Mert. Én. Fogok. Nyerni. És mindenki meghal!? -tett egy-egy lépést felém, miközben az egyik dobócsillagát szorította kezében, miközben már tenyeréből a vér csöpögött. -Elegem van, hogy mindig elnyomnak! Meg. Kell. Tanulnotok. Hogy. Itt. Én. Irányítok! - emelte kezét, s elakarta dobni, de Merien hangos üvöltése félbe szakította. 

-Neeem! -s azzal egy nyilat szúrt mellkasába. Will ráborult, de még lélegzett. -Megölted Louist. Azt hiszed elnyomásban éltél? Akkor még nem jártál a múltamban. A bosszú nem vezet semmire sem. De ezt Louisért kapod! -suttogta zokogva, majd kihúzta a nyilat testéből, s hagyta, hogy hasra essen. 

Aranypor s fekete felhő kezdett el testéből kiválni, s ezzel hamu lett, mi aranyporszemcsékkel csillogott. Rá se figyelve, mindketten Louis felé rohantunk. Az egész telepet elnyerte a fehér virág. Louis minden tagjára azóta rácsavarodott valamilyen növény, s mintha teste beleolvadt volna, kezdett elmállni a földbe, hogy virág legyen.

Így halt meg Louis William Tomlinson. Feláldozta életét, hogy más még élhessen, s folytassa feladatát. Meg mentse a világot.

"Azon az úton meghalni, melyet magad választottál, a halál bármely más formájánál értékesebb és nemesebb."

(Warrior Baek Dong Soo c. film)