65. Rész

 Sziasztok! 

Kicsit később hoztam a részt, mert lebetegedtem, és ilyenkor eltiltanak a géptől-ami lehetetlen, de mindegy- és sokáig tartott összeszednem a gondolataim, mivel picit felgyorsultak a cselekedetek és nem csak egy dolog történik, ami picit nehéz leírni.. Uhm.. Még akartam valamit.. Mindegy! Minden 8.-osnak aki holnap (szombaton) fog írni, annak sok szerencsét kívánok és ne izguljatok! Sikerülni fog!?:) A többieknek meg, szép nyugodt szombatot kívánok! 

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

Ha most elengedem az ajtót, ő beront, és akkor nekem vége. Már alig tudom vissza tartani. Üvöltözve dörömböl az ajtón, így én minden erőmmel neki férkőzöm, hogy tovább lélegezzek. Azt hiszem.. Alig öt perc múlva abba hagyta a harcot és lépteket hallok, amint halkabbak lesznek. Fellélegeztem, s örültem a szerencsémnek. Remélem feladta! De ahogy a pisztolya dörrenésétől összerezzentem, úgy sikítottam fel torkom szakadtából, mikor megéreztem a hirtelen fájdalmat baloldalamban. Lenéztem, s láttam, ahogyan a fehér pólómat átitatja a saját vérem. Arcom összes izma összerándult, s egy újabb golyó hatolt át az ajtón, ami a fejem mellett repült el. Hajam száz fele szállt, ahogyan mindent ott hagyva felrugaszkodtam  a vécé tetejére, s kitörve az ablakot, felhúztam magam, s leugrottam.. Jobban mondva estem a második emeletről egészen a friss zöld gyepre, ami vörösleni kezdett, ahogyan a cseppek mik belőlem származtak, rá hullottak.

-Úgy se jutsz messzire!-üvöltötte az ablakból Will, s amint felnéztem láttam izzó tekintetét, amivel találkoztam, majd gúnyos mosollyal felém tartotta a pisztolyát. Rögtön felpattantam, de kezeim oldalamhoz kaptam a fájdalomtól. A végszó a fülemnek, mikor meghallottam a dörrenést, mely éppen-hogy mellettem megy el. Sikítva rohanni kezdek.

Az emberek megbámulnak, ahogyan elhaladok mellettünk, rohanva, döcögve, néha elesve vagy csak sírva, de nem tesznek semmit. Megnéznek, majd mennek tovább. Néhányuknak neki megyek véletlenül, aminek nem igazán örülnek, és hangot is adnak neki. Nem tudom, hogy követ-e Will, vagy hogy egyáltalán hová tartok. Csak megyek, hogy minél messzebb legyek tőle.

Alig térek egy szupermarket elé, megáll mellettem az úton egy hatalmas fekete autó, majd kinyílik a hátsó ajtó.

-Szállj be!

Harry szemszöge:

-Harry? Jól vagy? Hahó! -a szavak eljutottak a füleimig, de ott meg is álltak, s keringtek körbe-körbe, ahogyan a vízcseppek a nagy tengerben, ahogyan az élet a Földön. Ki ő, hogy ezek megvannak neki? Ki ő, hogy ilyenek kerülhetnek a kezei közé? KI Ő?

-Uramisten... Mik ezek?

-Az irataink. Az életünk. Minden. -feleltem szárazon, majd ledobtam a kezemben tartott iratokat, s kifele tartottam a házból. -Nincs itt. Mennünk kell. Nincs senki sem biztonságban!?-szűrtem a fogaim közt, majd egy gondolatfoszlány miatt földbe gyökerezett a lábam a bejárat küszöbén. Liam a hátamnak jött, de mit sem törődve vele, lassan összeráncolt szemöldökkel fordultam meg. -Will... uhm.. Mióta ilyen? Vagyis, hogy kérdezzem, mit dolgozik? Vagy miért csinálja ezeket?
-Nem tudom haver, sose voltam vele jóban. Mindig összeverekedtünk, amiből általában mindig a kórházban kötöttünk ki.-vont vállat, majd érdeklődve figyelte az arcom.- Miért?

-Csak mert nem hiszem, hogy sokáig fog élni... Mert vagy mi öljük meg őt..-fordultam döbbent arcának háttal, s elindultam a kocsihoz. -Vagy ő öl meg minket. -nyitottam a kocsit.- Csak nem tudom miért, és erre kell rájönnünk!

Ahogy leparkoltunk a ház előtt, láttuk, ahogyan a bejárati ajtó bevolt törve. Rögtön összenéztünk, s egyszerre kipattantunk s rohantunk a házhoz. Átlépkedve a törmelékeken szürke köd fogadott minket, minek igen égő füst szaga volt. Berontottam a konyhába és rögtön ledobtam  az égő függönyt a gázról, majd Liam rontott be egy tűzoltókészülékkel s oltotta el azt. 

-Merien?-kérdezte suttogva Liam, mikor körül nézett a hatalmas kuplerájban, ahogyan rengeteg dolgon csillogott a benzin. Itt ezt a helyet, valaki eléggé fel akarta robbantani...

Zayn szemszöge:

 Sosem álltak mellettem, mégis akkor most mit hittem? Kiérve a nagy épületből, rögtön hívtam Niallt, aki Louisval jön értem. Megráztam a fejem, s lehajtott fejjel sétáltam a könyvtár előtti kispadra.

-Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan feladod.-ült le mellém hirtelen egy férfi, mire felkaptam a fejem, s csodálkozva figyeltem Rafaelt, ahogyan nem az előzőleg látható köpenye, hanem egy egyszerű kék ing, s khaki nadrág volt rajta. -Nem mondhatok semmit, de jobban tenném ha beszállnék a kocsiba és mondjuk a park felé tartanék.. -mondta sejtelmesen, majd felállt, s visszafelé ment a könyvtárba.
-Honnan tudjam, hogy igazat mondasz?-szaladtam utána, mikor dudálni kezdett a hátam mögött egy kocsi. Megérkeztek. 
-Bízz a levegőnek szeleiben!-meg sem fordulva válaszolt, majd intett egyet, s eltűnt az ajtóban.

-Utálom, hogy mindig a levegővel jön...-szálltam be az ajtóba, mire akik elöl ültek csak nevetni kezdtek.
-Hiszen levegő elemben született Zayn...-mosolygott Louis, majd Niall visszakanyarodva az útra hajtani kezdett. 
-Ne erre! Ott jobbra!-mutattam egy utcára, ami egyenesen a Hyde park széléhez vezetett. Nem kérdezett semmit Niall, hanem követte az utasításaimat. Majd mikor vagy öt perc telt el, rögtön lefékezett. Csodálkozva néztem a véres lányt, aki próbált futni az embertömegben. 
-Szállj be!-tártam ki az ajtót, mire rögtön kapcsolt, s beülve kifújta magát.
-Merien! Jól vagy? Jézusom!? Mi történt?-sipítozott a 'sofőr' -Niall- mikor meglátta Merien rémült, zokogó és véres arcát.