80. Rész

Sziasztok!
Huhuuu! Annyira hálás vagyok nektek, és hogy egyáltalán idáig eljuthattunk, együtt! Nélkületek ezer százalék, hogy nem tartanék most itt. Szóval mindent köszönök!:) Komolyan. Egyre nehezebb írni a részeket, mert az az jelentené, hogy nem sokára vége.. és az szomorú! Na, de mindegy is! Remélem mindenkinek jól telik a nyara! Egy kis élménybeszámolót is olvasok, ha valakinek van kedve hozzá írni! Persze bármelyik elérhetőségemen lehet írni, én szívesen válaszolok rá!:)

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

Fehér falak vettek körül minket, aminek hatalmas üvegablakain át láthattuk meg a tengert. Ez nem az a hely, ahol eddig voltunk. A falak csupaszok voltak, csupán három fénykép volt felakasztva. Majdnem mindenhol dobozok porosodtak, s mi csak hallgattuk a tenger morajlását, s ahogy két gyermek berohan nevetgélve.
- Hol vagyunk? - kérdezem, mikor az egyik gyerek bejön, de nem vesz észre minket. Olyan arccsontozata volt, mint Liamnek, csupán annyi különbséggel, hogy  alig lehetett hét éves. Egy lenge barna térdig érő vászonnadrágot viselt, hozzá pedig egy fehér pólót, amin a BATMAN jele volt. Apró lábai csupaszak voltak, s vizesek. Furcsállva fordultam körbe, hátha tudja valaki, hogy mi történik itt. De mindenki a kisgyereket figyelte.
- Liam! - rohant be egy idősebb gyerek. Szőkés haja alig lehetett két centi, s magas alkata egy tizennégy éveséhez emlékeztetett. Ahogyan egy egyszerű szakadt térdig érő farmert viselt, s hozzá egy izompólót. Lába neki is vizes és mezítelen volt. 
- Nem kellene minden ilyen kisebb lénytől elmenekülnöd! Hiszen anya is ott volt! - térdelt le a sírdogáló kisfiú elé, s magához húzta, de arca nem aggodalmas volt, hanem gúnyos. Mosolygott. 

- Ez.. ez Will? - kérdeztem, s néztem Harry arcát, ahogyan a döbbenetet átvette a gondolkodás. Válasz helyett csak bólintott, s körül nézett. 
- Oké, hogy ők itt vannak, de mi hogyan kerültünk ide? - kérdezte picivel közelebb hajolva Zayn. Harry csak megrántotta a vállát, s közelebb lépett a fiúkhoz. 
- Merien volt. Mivel a képessége, hogy tud utazni az időben, de csakis hátrafelé, így valahogy a tudata alatt, elhozott minket ide. Azon kívül, hogy Zayn engem gyógyított, s valahogyan Merien hozzám ért, így mi is vele jöttünk vissza. - kezeit állához szorította, ahogyan letérdelt a kisfiúkhoz, s összeráncolt szemöldökkel erősen koncentrált. - De ha azt nézzük, hogy eddig mindig addigra utaztál, ahol Niallel találkoztál, vagy annak eszményeiben, nehéz elgondolni, hogy sokkal későbbre jöttünk. Ha csak nem úgy működik a dolog, hogy amire éppen szükséged van, vagy éppen arra gondolsz. Ez esetben, Niall halálakor szinte mindig rágondoltál, így kellett, hogy lásd. Most pedig azon elmélkedhettél, hogy mit tegyél. Hogy miért történnek ezek. Hol ronthattunk el. Bár mind csak egy kikötés, egy példa, csupán hetven százalék esély rá, hogy igaz. Ami pedig sok - nézett fel ránk. - Még sosem láttam, vagy éreztem ilyen képességet. Persze hallottam, hogy az Élőholtak sok mindenre képesek, amikre mi amúgy nem, de.. ilyenre? Érdekes, hogy..- elméletébe nagyon belemerült, de a síró Liam gyermek felállt hirtelen, s mérges tekintettel bámult testvérére. 

- Már megint ezt csinálod! Hallom a hangod a fejemben! Hagyd abba! Miattad anya is megváltozott! - kiabálta, s mérgében felakarta pofozni testvérét, de William dühösen elkapta picinyke csuklóját, s a falhoz lökte őt. 
- Hagyd abba! - fogta a füleire erősen a kezeit Liam, s sírni kezdett. A srácokkal összenéztünk, s pár lépéssel közelebb mentünk hozzájuk. Nem értettem semmit. Will mit csinált? 
- Ne turkálj a fejemben! Hagyj békén! Nem fog meghalni senki!? -  sipákolta a kisfiú, majd fellökte az addigra előtte magasodó bátyját, s kirohant. A hely változott, s mi a kisfiút követtük, de a lábunk meg se mozdult, csupán a hely vált csíkozottá, s egyedül a kisfiú futása volt tisztán látható. Liam is hallotta régen azt, amit én most? 

- Picim! Nyugalom! - a hely és az idő is megváltozott.  Egy másik szobában voltunk, ahol a falak szürkék voltak és koszosak. Egy hatalmas franciaágy volt a szoba közepén, de más tárgy nem. A kisfiú, aki eddig futott, most tinédzser lett, amolyan tizenhárom éves. Szakadt farmert és egy fekete pólót viselt. Haja hozzúkás volt. Vékony karjai egy plüssmedvét szorongattak, miközben szemeiből ömlött a sós könny. Egy női hang megnyugtató szavakat suttogott Liamnek, s akkor megpillantottunk egy kislényt, szárnyakkal, aranybarna hajjal. Liam feje felett szállt, s ő suttogta a szavakat. 
- Ezt.. ezt nem én csinálom! - emeltem fel a karom, mivel nem gondoltam semmire. 
- Mindig azt mondja a fejemben, hogy mindenki megfog halni és nem akadályozhatom meg! - szipogva beszélt a kisfiú, s bennem az ütő is megállt. 

- Ezt az emléket én csinálom! - jött egy hang a hátunk mögül, s mi rögtön megpördültünk. Kék nadrág, fekete izompóló és egy deszkás sapka volt fején, miközben gránit-barna  szemeiből sugárzott a fájdalmas kényelem, s szája halványan mosolygott. 
- Liam! - kiáltottunk fel mindhárman, s oda akartunk menni, hogy megszorongassuk, de ő csak felemelte a kezét. 
- Nincs sok időnk! A következő emlék, már Merien fejében lesz és ott találkoztok egy őrrel. Merien! - fordult felém.
- A hangok, amiket a fejedben hallottál már napok óta, az Willtől származtak, hogy egy kis bosszúságot hagyjon halála után, de nem kell tartani tőle már. Elintéztem! - kacsintott, majd mélyet sóhajtott. 
- Ezeket azért mondom el, hogy megnyugodj. A következő probléma viszont az, hogy az Istenek győznek a csatában és téged halálra ítélnek. De ha időben kapcsolsz, megmenekülsz! Egyszerűen az elméd mélyére kell pontosítanod, és döntened kell, hogy hová jössz vissza. Vagyis meddig! Mivel a múltba kell visszajönnöd, és megváltoztatnod a jövőt ez által! De csak egy esélyed van. Sokat gondolkodtam, hogy talán Willt kellene megölnöd, hiszen az egésznek a kirobbantója...ő - sóhajtott fel fájdalmasan, majd nyitotta a száját, de a hely és az idő újra változott. 
- Ne feledd Merien! Csak egy esély! - hallottam végső soron a hangját, de már nem láttam őt.  


Egy fehér folyót láttunk, s egy csónakot, ami mellet, a fekete parton egy alak állt. Fekete foltos, szürke köpenyt viselt, aminek a kapucnija fejére volt húzva, s hegyesen az égnek állt. Egymásra néztünk a fiúkkal, majd oda sétáltunk, lassú, ráérős léptekkel. 

  "Csak két embert vihetek magammal. Egynek itt kell maradnia!"

Hallottunk a hangját fejünkben, s már meg sem lepődtünk ezen. Nemlegesen megráztam a fejem, s mikor szólásra nyitottam a szám, csak néma tátogás jött ki. Kétségbe esve néztem hol Zaynre, hol pedig Harryre. Ez mégis mi hely lehet? Harry és Zayn végül egymásra néztek, s némabeszélgetést tárgyaltak meg. Hogyan érti azt, hogy csak kettőt? Ez nem fair! Ha én maradok itt, akkor minden harc kudarcba fulladna, hiszen, nem lenne értelme. Ha Zayn maradna, akkor kétségkívül Harry meghalna, hiszen a sebe nem forrt be véglegesen, csupán kívülről volt ideje rendbe tenni. Ha Harry marad, akkor pedig sehogyan se jutnánk előrébb. Ördögi kőr. 

Zayn rázta a fejét, de Harry bólintva hátrébb lépett. Puszit lehelt a homlokomra, s megölelt. Zaynhez fordult, s ugyanúgy megszorongatta, azt sugallva; vigyázz rá! Könnyes szemekkel kiáltottam utána, ahogyan hátra sasszézott, s minket nézett mosolyogva. Az alak bólintott, s beszállt a csónakba, majd egy evezőt felkapva várakozóan ránk emelte üres arcát.

   "Gyertek gyermekeim!"

Hangja néma volt, s fulladozó, mégis erős. Összecsukló testtartással beszálltam a csónakba, miután Zayn is elhelyezkedett, s együtt néztük könnyes szemekkel, ahogyan Harry alakja egyre kisebb lesz, ahogyan mi eltűnünk. 

Hogyan érthette Liam, hogy csak egy esélyem van? Hát nem egyszerű? Visszamegyek a múltba, s megölöm Willt, hogy ne így alakuljon a helyzet."Menj vissza a baleset idejére! És nézd meg, mi történt!" Niall. De ez most hogyan jutott az eszembe? Miért kellene megnéznem a balesetet? Mit változtatna az ezeken?  Mit látnék akkor? Hogy ismét meghalok? A fránya buszt, ahogyan felszállok? Mit? Miért lenne jobb, ha oda mennék, mint Liam emlékébe? Hiszen akkor a főgonoszt ölném meg! De ha Will idő előtt meghal, akkor a másik élőholt életben marad, és... én nem biztos, hogy azt túl élném.. Mi tévő legyek? És most akkor Harryvel mi lesz? Nem maradhat ott! Vagy ő már.. meghalt? 

A gondolataimból az hozott vissza a jelenbe, hogy szilárd talajon álltam a tömeg és a vér közepén. Visszatértünk a csata helyszínére. Nagyot sóhajtva kerestem Harry testét, de nem volt sehol. Összeszorult torokkal néztem Zayn térdelő alakjára, aki a kezeit bámulta görnyedten. 
- Merien Pervin! A csatát az Istenek nyerték, így megjutalmazunk, ahogyan azt a Profétákban is megíratták! - szólalt meg Posszeidón, de ő félbe hagyta mondandóját, mikor egy villám becsapódott a földbe, s a füstölgő helyen egy őszhajú, szakállas férfi állt, edzett testtel és egy fehér lebennyel a testén. 
- Zeusz vagyok leányom, és szeretnék gratulálni, hogy idáig eljutottál! De most had ajándékozzalak meg! - mosolygott kedvesen, de érezhető volt benne a kígyó mérge is.

Mi lesz most velem?