82. Rész

 Sziasztok!
Bocsánat a nagy kiesésért, bár gondolom már nincs is igazán olvasója a blognak, így a végéhez érve, de mindegy is! Csak annyit szeretnék veletek közölni, hogy köszönök mindent, amit eddig tettetek! Bár sokszor volt, hogy senki se foglalkozott az irományaimmal, és szerintem most is csupán néhány éjjeli, unatkozó bagoly olvasgatja ezt, de már nem érdekel! Láthatjátok, hogy a design változott, és még néhány változtatás is fog történni, hogy elfogadható legyen az egész. Remélem tetszik nektek, mert (1) én csináltam, (2) nekem tetszik.

Jó olvasást!

Ezer puszi: Kincső.xx

Merien szemszöge:

Lassan két napja, hogy itt lófrálok, és keresem Willt. De igazából fogalmam sincs, hogy mihez kellene kezdenem. Abban se vagyok már biztos, hogy érdemes lenne megölnöm, hiszen kitudja, hogy utána hogyan alakul majd a jövő. A pénzem fogy, és érzem, hogy a testem veszít a fizikai jelenlétéből minden egyes másodpercben. Lassan a percek évmilliókká váltak számomra és már azon vagyok, hogy nem érdekel, ha meghalok, de nem hagyom cserben a barátaimat.

- Itt a kért itala, mangó juice - rakta le elém az italt, s mielőtt megköszönhettem volna, el is tűnt. Szemforgatással zártam le magamban a viselkedését, majd beleittam a finom reggelimbe. Harmadik nap, reggel hét óra van, és unatkozom. Bordó pulóveremet igazgattam, ami alatt egy szürke kivágott ujju póló volt, s hozzá fekete csőszáru gatyát vettem fel sötét bakanccsal. Próbáltam összpontosítani, hogy még maradhassak a múltban, mint minden egyes ilyen alkalommal. Éreztem, hogy zsibbadnak a végtagjaim, a gondolataim szerte forogtak. Erősen összeszorítottam a szemeim, s Niallre gondoltam. Ismét éreztem, hogy elmúlnak a dolgok körülöttem, s ismét itt voltam.

Végül elindultam a városban, s gondolkodtam. De egy gondolat se jött az elmémbe. Elszabadultak valahol a jelenben, illetve a jövőben. Nekem még lesz jövőm? Érzem, hogy egyre nehezebb itt tartanom magam fizikailag, de ha vissza kerülök halott barátaim közé, én is oda jutok. De megígértem nekik, hogy nem hátrálok meg. Ők mind miattam haltak meg! Leültem a sok közeli parkokból az egyikben egy elhagyatott, korhadt padra, s sóhajtva hagytam, hogy marják a nosztalgikus képek a fejemet.

"- Igen mókuskám! Csak téged szeretlek, de most megyek! Szia!
- Meg se kérdezem, ezt hányszor csinálod és hány csajjal - képedtem el.
- Nyugi, az egyik Gemma, a nővérem volt. Mindig így viccelődünk - röhögött fel.
- És a másik? Talán az anyukád?- már én is röhögtem."
 
Harry rohamos viccei, amik igazából szörnyűek voltak, vagy csak éppen ahogyan beszélt másokkal.
 
"- Zayn még mindig a mosdóban van? Mennünk kellene már - mondta Harry.
- Majd én megnézem! -álltam fel és mentem a fürdőbe. Sírást hallottam ki, ezért berohantam. Elszörnyedtem mikor megláttam Zaynt a tükör előtt állva sírni. - Jézus! Mi történt? Ki bántott? - rohantam hozzá majd szorosan magamhoz húztam és ő belefúrta az arcát a vállamba.
- Csak... miért vagyok ilyen helyes? Túl jól nézek ki! - zokogott a vállamba.
- Ez a bajod??? Ezért sírsz? - löktem el magamtól.
- Hát igen! - ordított az arcomba, majd kirohant.
- Okééé.. Nyugalom. Ki fogod bírni! Ez csak 5 srác, akik totál nem normálisak. Majd hozzá szoksz Merien.. nyugi! - suttogtam magamnak megnyugvásként, vettem egy nagy mély levegőt, majd lassan kiengedtem."


Vagy csak az egész banda ökörségei, mikor tulságosan is magukat játszották, kicsit rásegítve. És én akkor azt gondoltam, milyen életem lesz velük!? Végül is, megváltozott, jó és rossz szempontokból is.

"- Merien! Szóval.. elég rég óta tetszel nekem, és már egy jó hosszú ideje tudom, hogy amit érzek irántad az sokkal több, mint barátság. És szeretném megkérdezni.. szóval... - pirult el - hogy lennél a barátnőm?
Annyira boldog voltam, hogy csak hevesen bólogattam és megöleltem. Picit eltolt magától.
- Szeretlek Merien!
- Én is szeretlek Niall! - majd megcsókolt. Olyan mámorító érzés volt az egész.
Ezt az idilli pillanatot megzavarta egy "IGEEEN" üvöltés és a hátunk mögüli bokorból elő ugrott néhány ember."

 

A szép pillanatok, amik nélkülük egyáltalán nem lett volna szép. A Niall és közben lévő totál nyálas romantika, amik csak a könyvekben történik meg, de velem, megtörtént! Annyi mesés dolgot köszönhetek nekik! 

 

"- Zayn Malik! - és megölelt."
"- Szóval te vagy az akit úgy ismerünk, hogy szinte többet tudunk rólad, mint te saját magadról?! - kiabálta az ismeretlen, kék szemű srác kinek kezében egy galamb volt. Hát jó! - Jaj bocsi! Louis Tomlinson! - és adott két puszit."
"- Harry Styles! Bár biztos ismersz!-fogta meg a kezem és nyomott rá egy puszit, majd egyet kacsintott rám."
"- Liam Payne vagyok - ölelt meg a majdnem kopasz most már tudom Liam."
"- Merien Pervin!" 

 

Hogy ezek mind múló emlékek voltak, még csak gondolni se mertem rá. Hogy az emlékeim, melyek az évek haladtával kiszíneződnek, elfelejtődnek. Alig éltem velük közösen két évig, mégis úgy éreztem egy élet kötött össze minket.

- Tessék! - érintet meg egy apró meleg kéz a combomat, s én lepillantottam egy tejszőke hajú, méz-barna szemű kislányra, aki boldogan mosolygott, s egy zsebkendőt szorongatott a markában, amit felém nyújtott. Próbáltam nem erőltetetten mosolyogni, miközben megköszöntem, majd néztem, ahogy feltornázza a zöld ruhácskájában, és barna babacipellőjében magát mellém, s a lábát lógatva dudorászik. 

 

- Imádok rajzolni! Ha nagy leszek, csak rajzolni fogok! - mondta gyermeki hangján, amely csiripelés volt füleimnek. Ugyan az "r" betű, és a "z" betű kimondása nehéz volt számár, értettem mit mond.  Bólintottam egyet, s megtöröltem szemeimet. - És te mit szeretnél? - kérdezte, miközben rám pillantott. 

- Boldogságot - leheltem neki, s nagyot sóhajtottam. Csak bólogatott. 

- Igen, az nem olyan önző dolog, mint az enyém! Szeretni kell, mindenkit és magunkat! Vagyis anyu mindig ezt mondja, mikor sírok. Szóval te is szeresd magadat és mindenkit - bólogatott még mindig, majd megsimogatta bársonyos tenyerével a felkaromat, majd mikor az anyja hívta a nevén elköszönt. 

- Köszönöm Maya! - mosolyogtam rohanó alakjára, s figyeltem, ahogyan mézszőke hajú anyja ölébe ugrik, s boldogan kacarászik.

 

Magamat győzködve  bólogattam, miközben feltápászkodtam, mert nincs értelme magamat sanyargatni! Végül pár utcával arrébb megpillantottam Willt, s utána leselkedtem, de egy idő után eltűnt a szűk farmerjében, fehér pólójában és barna csizmájában. Csalódottan megráztam a fejem, s fohászkodtam, hogy valahogy az Istenekhez jussak.

Letörten dőltem neki a vörös téglafalnak, s arcomat a térdemre hajtva, próbáltam ésszerűen gondolkodni. Nem adott senki se segítő mondatokat, szavakat, amikkel előrébb juthatnék? Minden egyes perce visszagondoltam, de semmi se sikerült. Ez már nem az én időm. Mégis, mit tudnék én csinálni? Rengeteg ember haladt el előttem, mind megbámultak, de nem igazán foglalkoztak velem. Az eső erősen esni kezdett, s mindenem elázott. Arcomra mosoly került, mikor eszembe jutott Ariana, ahogyan egy esős délután az ernyőjét felém tartotta. Most miért nincs senki olyan, aki adná a kezét, hogy kihúzzon a gödörből, amibe bele estem? 

A nagy tömegben megpillantottam egy enyhén sárgarépahajú, kék szemű lányt, aki ismerős volt számomra. Egy kávézóba sietett fehér, térdig érő ruhájával, s piros magassarkújában. Figyeltem, s koncentráltam, mikor vörös ajkaival rámosolygott egy pincérre. És akkor eszembe villant Carol Hywind. Carol, aki megakart ölni. Feltápászkodtam, s rögtönözve utána siettem. Talán most megkapom a segítő kezet!